Gergő elővett egy darabot az új csomagból, és odanyújtotta Eszternek. A nő gyors, mégis óvatos mozdulatokkal tisztába tette a kisfiút, majd ismét a karjába vette, és szorosan magához ölelte a szinte súlytalan, törékeny testet. A baba azonban tovább nyűgösködött, apró arca ráncba szaladt, mintha valami zavarná.
– Tedd mellre, biztos éhes – javasolta az édesanyja halkan.
Eszter leült a kanapéra, hátat fordított a többieknek, kigombolta a felsőjét, és megszoptatta a fiát.
– Hagyjuk őket kettesben – szólt tapintatosan az anyja, és kiterelte a szobából a másik nagymamát is.
Levente hamar elaludt. Eszter hosszú percekig mozdulatlanul tartotta, mintha attól félne, hogy ha leteszi, eltűnik. Gergő mellé telepedett, átkarolta a vállát. Nem sokkal később a kisfiú ismét felsírt. Eszter levetkőztette, és akkor vette észre a combján és a derekán a vörös, irritált csíkokat.
– Nézd csak meg – mutatta ingerülten. – Szerinted neked jólesne, ha ilyen kemény, papírszerű pelenkát adnának rád? Menj el a patikába, és vedd meg azt a márkát, amit mondtam.
– Most rögtön? – kérdezett vissza Gergő bizonytalanul.
– Mikor máskor? Vagy maradj itthon a fiaddal, és elmegyek én.
– Jól van, megyek. De nem értem, miért vagy ennyire dühös.
Eszter keserűen felnevetett.
– Tényleg nem érted? Spóroltál a babakocsin, a kiságyon, a ruhákon – mindenen. A legolcsóbb pelenkát vetted, mintha hatalmas különbség lenne az árban. Bezzeg egy használt autóra futotta. Most majd minden pénzünk a szerelőnél landol. Nem hallottad még, hogy a fösvény kétszer fizet?
A hangja egyre élesebb lett.
– Tudod mit? A születésnapodra majd turkálóból veszek neked pulóvert. Puha, kicsit kopott, de ki mondja meg róla? Legalább spórolok. Anyukád ötlete volt ez az egész, igaz? Neki meg odaadom a megunt parfümömet. Kár lenne, ha kárba veszne.
Megcsuklott a hangja, de nem sírt.
– Kilenc hónapig hordtam a szívem alatt ezt a gyereket. A saját életemet is kockáztattam. Neki a legjobbat akarom. Te meg már az első napon fillérezel rajta. Majd te tologatod azt az ütött-kopott babakocsit az utcán. Tíz éve nem gyártanak ilyet. Nem lesz kínos?
Levegőt vett, és folytatta:
– Nem tíz gyerekünk van, hogy egymás után örököljék a holmikat. Ő az egyetlen. Holnap kidobom ezt a sok ócskaságot, és veszek rendes ruhákat meg egy új kocsit.
– Anyám megsértődik – morogta Gergő.
– Ja, szóval nem is a kollégádtól kaptad, hanem tőle? A bundája is más levetett darabja? Azt hittem, azért hozol nekem olcsó virágot, mert egyszerűen szereted azokat. De nem. Te mindenen takarékoskodsz – rajtam is.
A vita újra fellángolt, és estére jeges csend telepedett a lakásra. Reggel Gergő szó nélkül indult munkába. Eszter azonnal felhívta az édesanyját, és mindent elmesélt.
– Ugye nem hagyod ott emiatt? – kérdezte az anyja óvatosan. – Ez apróság. Elmegyek, megveszek mindent, amire szükség van.
– Apróság? – csattant fel Eszter. – Ma a pelenkán spórol, holnap az óvodán, az edzésen, a könyveken. Milyen ember lesz így a fiam? Irigy? Kicsinyes? Az emberek nem változnak, anya. Ami most jelentéktelennek tűnik, később hatalmas gond lesz.
Akkor még maradt. De két év múlva, amikor új ruhára kért pénzt, mert vissza akart menni dolgozni, Gergő elutasította.
– Tele a szekrényed ruhával. Inkább fogyj le, az olcsóbb – vetette oda.
Ez volt az utolsó csepp.
Eszter munkába állt, és egy évvel később megismert egy férfit. A férfi rózsákat vitt neki, Leventének ajándékokat hozott.
– El fogod kényeztetni – jegyezte meg Eszter, akiben még élt a régi beidegződés.
– Szeretetből nem lehet túl sok – felelte a férfi mosolyogva.
Egy délután hármasban sétáltak a parkban, amikor Eszter meglátta Gergőt egy fiatal nő oldalán. A lány kezében szerény csokor volt – épp olyan, amilyet Eszter kapott tőle régen, az esküvő előtt. Gergő zavartan biccentett. Eszter visszamosolygott.
Egy pillanatig sem bánta, hogy kilépett abból a házasságból. Aki a filléreket számolja a virágon, az előbb-utóbb az érzéseken is takarékoskodni kezd. Az ilyen ember mindig kevesebbet ad – figyelemből, gyengédségből, szeretetből.
Talán most olyan társra talált, aki beéri a pitypanggal is.
„Olyan ez, mintha pezsgőt rendelnél, és limonádét kapnál. Első pillantásra hasonló, de az íze egészen más.”
„Az ember néha azt hiszi, hozzászokhat a csalódásokhoz. Pedig minden egyes alkalommal mélyebbre égetnek, és egyre tovább sajognak.”