– Ahogy akarják, én nem fogok alkudozni. Ennyiért is hamar kiadják – felelte a tulajdonos vállat vonva, szemernyi csalódottság nélkül.
Eszter és Gergő némán léptek ki az utcára, de a csend nem tartott sokáig. Néhány perc múlva heves vita robbant ki közöttük. Gergő hajthatatlan volt: szerinte az albérlet ára indokolatlanul magas, ugyanennyi pénzből egy tágasabb, kétszobás lakást is találhatnának, igaz, távolabb a belvárostól. Eszter viszont azzal érvelt, hogy mindketten dolgoznak, megengedhetik maguknak a kényelmet. Nem akart minden reggel zsúfolt buszokon zötykölődni, órákat pazarolva az életükből csak azért, hogy spóroljanak.
A nézeteltérés végül odáig fajult, hogy kapcsolatuk során először igazán komolyan összekaptak. A búcsú hideg és távolságtartó volt; Eszter még azt is kérte, hogy Gergő ne kísérje haza.
Otthon aztán eltört benne valami, és sírva fakadt.
– Csak kimerített a szervezkedés az esküvő körül – próbálta vigasztalni az édesanyja. – Lehet, hogy náluk otthon mindig takarékoskodni kellett, és ehhez szoktak hozzá. Meg kellett volna kérdezned, mielőtt megsértődsz.
– Voltam már náluk – rázta a fejét Eszter. – Egyáltalán nem élnek rosszul. Az anyjának nercbundája van, bőrcsizmája… Nem nélkülöznek. Mégis rajtam és a közös otthonunkon akar spórolni. A gyűrű is olyan apró… – felemelte a kezét, hogy megmutassa.
– Hiszen tetszett neked – csodálkozott az anyja.
– Akkor igen. Most már nem vagyok benne biztos. Ha már az elején így számolgat, mi lesz később? – fakadt ki könnyek között.
Egy pillanatra az is megfordult a fejében, hogy talán hiba volt igent mondania. Nem lenne késő visszalépni? De a teremre már befizették az előleget, a menyasszonyi ruha is a szekrényben lógott.
Másnap Gergő virágcsokorral állított be. Bocsánatot kért, elismerte, hogy makacs volt, és közölte: kivette azt a lakást, amelyik Eszternek annyira tetszett. Azt javasolta, nézzék meg együtt, mire lesz még szükségük, hogy igazán otthonossá tegyék az első közös fészküket.
A gesztus megenyhítette Esztert. A harag elszállt, a sértettség feloldódott, és a nyakába borulva megbocsátott neki. A béke helyreállt. Az esküvő vidám hangulatban zajlott, a vendégek bőkezűen ajándékoztak pénzt. Úgyis most kezdik az életüket, saját lakásuk még nincs – majd megveszik, amire szükségük lesz.
Az esküvő utáni reggelen megérkezett az anyósa. Körbejárta az albérletet, lelkesen dicsérte, milyen ügyesen találtak ilyen szép lakást, ráadásul biztosan kedvező áron. Eszter kérdőn nézett Gergőre, aki lehunyt szemmel jelezte: jobb, ha hallgat.
Amikor az asszony elment, Eszter rögtön rákérdezett:
– Miért nem mondtad meg neki, mennyit fizetünk valójában?
– Nem látom értelmét, hogy ezen idegeskedjen – legyintett Gergő. – Így elégedetten ment haza. Ha tudná az igazi összeget, hetekig hallgathatnánk a szemrehányásait.
– Ennyire nehéz volt nálatok az élet? – tudakolta Eszter.
– Nem, szó sincs róla. Apám mindig gondoskodott rólunk. Csak anyám úgy gondolja, a meggondolatlan költekezés könnyen bajba sodor. Ilyen a természete.
Egy év telt el, amikor Eszter teherbe esett. Alig várta, hogy Gergő hazaérjen, és elújságolhassa a hírt.
– Biztos vagy benne? – kérdezte a férfi első reakcióként.
– Nem örülsz? – torpant meg Eszter.
– Dehogynem… csak azt hittem, még élünk kettesben pár évet. Autóra akartam félretenni, esetleg hitelt felvenni. Fizetjük az albérletet, és most jön a baba…
– Nem fogok abortuszra menni csak azért, hogy te autót vehess – mondta Eszter csalódottan.
– Nem így értettem, ne haragudj. Csak váratlanul ért – mentegetőzött Gergő, majd átölelte és csókokkal próbálta enyhíteni a helyzetet.
Ettől kezdve esténként neveket böngésztek: fiú- és lányneveket egyaránt, hiszen még nem tudták, kit várnak. A lakásban keresgélték a leendő kiságy helyét. Eszter az interneten babakocsikat nézegetett, és lelkesen mutogatta a kiszemelt darabokat. Gergő félmosollyal hallgatta, mindenre rábólintva. Amikor üzletekbe mentek, Eszter rendszeresen behúzta egy-egy bababoltba. Elérzékenyülve simogatta a parányi rugdalózókat, sapkákat, színes csörgőket.
Egy alkalommal nem tudott ellenállni: vett egy hófehér, csipkés sapkával díszített apró együttest. Amint Gergő hazaért, izgatottan mutatta.
– Tudom, talán korai, de nézd, milyen pici! – a kis sapkát az arcához szorította, és ragyogó szemmel figyelte a férjét.
– Nem túl hamar? Azt mondják, nem szerencsés előre vásárolni. És biztos nem volt olcsó – jegyezte meg óvatosan.
– Ugyan már. A mi gyermekünknek lesz. Fehéret választottam, hogy bárki érkezzen is, jó legyen. A kicsinknek a legjobbat szeretném. Holnap elkísérsz az ultrahangra? Talán már kiderül, fiú-e vagy lány. Régebben lányt képzeltem el, de most már mindegy, csak egészséges legyen. Olyan türelmetlenül várom, hogy megszülessen.
Gergő kissé zavartan félrenézett.
– Eszter, holnap nem fog menni… a munkahelyemen… – kezdte magyarázni.