Eszter már huszonnyolc éves volt, amikor megismerte Gergőt. Csinos arc, karcsú alak, rendezett élet – látszólag semmi sem hiányzott az életéből. Komoly, tartós kapcsolata mégsem alakult ki soha, pedig érdeklődő férfiakból nem volt hiány körülötte.
Az egyetemi évek alatt eszébe sem jutott férjhez menni. Úgy gondolta, ráér még, előbb tanulni és tapasztalatot szerezni szeretne. Mire azonban elhelyezkedett, azt tapasztalta, hogy a munkahelyi közegben a férfiak többsége vagy nős volt, vagy már kapcsolatban élt. Így Eszter minden energiáját a szakmai előmenetelre fordította.
– Elszaladnak az évek, kislányom. A karrier fontos, de a magánéletedről sem feledkezhetsz meg – ismételgette az édesanyja.
– Mit szeretnél, anya? Menjek hozzá az első szembejövőhöz, csak hogy gyorsan legyen esküvő, gyerek, aztán válás? Legalább a rokonok békén hagynának a kérdéseikkel? – vágott vissza Eszter.
– Lassan már az irodában fogsz lakni. Nézz körül! Tényleg nincs egyetlen férfi sem, aki szóba jöhetne?
– Kérlek, hagyd ezt. Még a végén tényleg elkapkodom csak azért, hogy bizonyítsak – csattant fel a lány.
Az anyja ilyenkor elhallgatott, de titokban barátnőknél, kolléganőknél puhatolózott, hátha akad valahol egy rendes, káros szenvedélyektől mentes, egyedülálló férfi.
Egy zsúfolt reggelen, amikor mindenki munkába igyekezett, a buszon alig lehetett megmozdulni. Egy fiatalember felállt, és átadta Eszternek a helyét. A lány hálásan rámosolygott. Két nappal később ismét ugyanarra a járatra sodorta őket a sors. Felismerték egymást, összenevettek, mintha régi ismerősök lennének. Bemutatkozni azonban nem volt idejük, mert a férfi két megállóval korábban leszállt.
Aznap este, munka után Eszter fáradtan bámulta a várost az ablakon át. A következő megállóban észrevette a fiút: a peronon állt, és figyelmesen kémlelte a busz utasait. Valamiért biztos volt benne, hogy őt keresi. Hirtelen döntéssel leszállt.
Így kezdődött minden. Gergő társaságában könnyedén telt az idő. Ha akkor megkérdezik Esztert, szerelmes-e, valószínűleg nemmel felel. Eleinte inkább azért találkozgatott vele, hogy az anyja végre elhallgasson a házassági tervekkel kapcsolatban. Ám ahogy múltak a hetek, egyre jobban ragaszkodott hozzá. Ha néhány napig nem látta, nyugtalanná vált, és hiányérzete támadt.
Gergő sosem drága, ünnepélyes csokrokkal érkezett, hanem egyszerű mezei virágokat hozott. Ez a kedvesség meghatotta Esztert. Két hónap elteltével a férfi megkérte a kezét.
A lány zavarba jött. Túlságosan gyorsnak érezte a dolgot, hiszen még alig ismerte igazán. Ugyanakkor attól is tartott, hogy ha nemet mond, ismét egyedül marad. Előbb-utóbb úgyis férjhez kell mennie – gondolta. Miért ne éppen Gergőhöz?
Meghívta a férfit vacsorára, hogy bemutassa az édesanyjának. A fogadtatás azonban nem volt felhőtlen.
– Most meg mi a baj? – kérdezte ingerülten Eszter, miután Gergő távozott.
– Azt hittem, érettebb, önálló férfi. Ehhez képest még az anyjával lakik, se saját lakás, se autó. Hol akartok élni?
– Majd bérlünk valamit. Te sürgetted az esküvőt, most pedig kifogásokat keresel. A lakással és autóval rendelkező férfiak többnyire foglaltak vagy elváltak. Idővel mindenünk meglesz – lakás, kocsi, gyerekek. Ne haragudj, hogy nem felel meg az elképzelt ideálnak.
Az anyja végül beletörődően bólintott.
Eszter és Gergő beadták a házassági kérelmet, és szerény esküvőt kezdtek szervezni. Nem volt nagy rokonságuk, így egy kisebb, hangulatos termet választottak az ünnepségre.
A menyasszonyi ruha kiválasztása nem ment könnyen. Eszter és az édesanyja sorra járták a szalonokat, de egyik darab sem győzte meg őket. Aztán egy napon Eszter megpillantott egy ruhát, amely azonnal rabul ejtette. Tökéletesen simult az alakjára. Bár az ára magas volt, habozás nélkül megvásárolta.
Közben Gergő albérlet után kutatott. Két lehetőséget talált, és megmutatta Eszternek. A lány mindkettőt elutasította: túl kicsik voltak, távol a belvárostól, igaz, kedvező áron.
– Ide ketten is alig férnénk el. Ha vendégek jönnek, még a konyhában sem lehetne megfordulni. És naponta átszállásokkal utazni a város másik végére? Szó sem lehet róla – érvelt.
– Akkor keress te – felelte sértetten Gergő.
Eszter így is tett. Talált egy belvárosi lakást, nem messze a munkahelyétől; jó időben akár gyalog is hazasétálhatott volna. Frissen felújított, jól felszerelt, barátságos otthon volt, ahová büszkén hívhattak volna vendégeket.
– Nos, kiveszik? – érdeklődött a tulajdonos, amikor megtekintették az ingatlant.
– Nem, ez túl drága – mondta Gergő határozottan.
– Ahogy gondolják, az ár fix – válaszolta hűvösen a tulajdonos, és várakozón nézett rájuk.