A kimondatlan kérdés végül mégis elhangzott.
– Szóval itt nem akartok maradni, mert szerintetek túl sok lenne két asszony egy konyhában, oda pedig nem mentek, mert az nektek nem elég megfelelő – összegezte élesen Zoltán. – Akkor mégis mit szeretnétek?
Márk zavartan toporgott egy pillanatig, majd erőltetett mosollyal próbálta oldani a helyzetet.
– Anya, apa… arra gondoltunk, hogy a nagyi egyedül él. Már nem fiatal…
Kinga rögtön felkapta a fejét.
– Csak nem azt tervezed, hogy odaköltöztök hozzá? Akkor megint két háziasszony lenne egy fedél alatt. Vagy szerinted a nagymamád majd szó nélkül eltűri, hogy egy idegen nő dirigáljon a saját konyhájában? – kérdezte csípősen. – Ismerem az anyósomat. Nem az a fajta, aki engedményeket tesz egy fiatal lánynak. Ott talán még nehezebb lenne az együttélés.
– Nem, nem erre gondoltam – hadarta Márk. – Félreértettetek. Úgy képzeltük, hogy a nagyi esetleg ideköltözhetne hozzátok, mi pedig beköltöznénk az ő lakásába.
– Nahát! – csattant fel Zoltán. – Már döntöttetek is helyettem? Megkérdeztétek egyáltalán, hogy ő mit szólna ehhez? Abban a lakásban ő az úr. Szép, felújított otthona van a belvárosban. Ott vannak a barátai, a szomszédai, jár a „Aranykor” klubba, kötőszakkört vezet, még makramézni is tanít. Innen fél városon át kellene utaznia mindehhez. Szerinted önként feladná mindezt?
– Talán rá tudnátok beszélni… – motyogta Márk. – Rékával valahol el kell kezdenünk az életünket.
– Értem én, de miért éppen az ő kárára? – kérdezett vissza Zoltán felindultan.
Kinga ekkor sejtelmesen elmosolyodott.
– Van itt valami, amiről még nem tudtok. A nagymamátok férjhez készül.
– Micsoda?! – tört ki egyszerre Zoltánból és Márkból.
– Mit olyan meglepő ezen? Több mint tíz éve özvegy. Hatvanöt éves, de korántsem aggastyán. Miért ne lehetne még boldog? Titokban mesélte el nekem, azt tervezte, hogy majd mindannyiunkat egyszerre avat be, és bemutatja a vőlegényét is. Benedeknek hívják, nyugalmazott ezredes. Most valahol dolgozgat még, pontosan nem tudom, mit. Elválnia kellett, és csak egy apró külvárosi garzon maradt neki. Úgy tervezi, hogy hozzá költözik a nagyihoz, azt a lakást pedig valószínűleg kiadják. De erről nem mondott részleteket. Szóval szó sincs arról, hogy ideköltözne. És őszintén szólva elég visszás lenne felvetni neki egy ilyen „cserét”. Olyan lenne, mintha azt üzennénk: mindegy már, hol él, úgyis közel a vég.
– Remek! – csattant fel Márk indulatosan. – Teljesen megőrült öregkorára, ti meg még örültök is neki! Talált magának egy vénembert, akinek nincs hol laknia, és csak a lakására fáj a foga.