Szombat reggel, a konyhaasztalnál ülve Márk váratlan komolysággal fordult a szüleihez.
– Anya, apa, szeretnék veletek beszélni valami fontosról.
Zoltán és Kinga összenéztek, majd kíváncsian a fiukra emelték a tekintetüket.
– Halljuk csak, fiam – felelte az apa nyugodt hangon. – Mivel szeretnél meglepni minket?
– Tudjátok, hogy elhatároztam magam: elveszem Rékát. Már be is adtuk a papírokat az anyakönyvi hivatalba.
– Persze, hogy tudjuk – mosolygott rá Kinga gyengéden. – Hiszen azt mondtátok, nem lesz nagy ünneplés, inkább elutaztok pihenni. Csak nem változtattatok a terven?
– Nem, minden marad a régiben – rázta meg a fejét Márk. – Viszont van egy komoly gondunk: hova költözzünk, amikor visszajövünk?
– Hát ide – vágta rá az anya habozás nélkül. – Nagyon kedvelem Rékát, kedves, illedelmes lány. Szívesen segítenék neki belejönni a háztartásba.
– Pont ez az, amit ő nem szeretne – válaszolta óvatosan Márk. – Azt mondja, két háziasszony egy konyhában előbb-utóbb összekülönbözik, és abból csak feszültség lenne.
– Ugyan már! – csóválta a fejét Kinga. – Mi is együtt laktunk apád szüleivel jó ideig, mégsem volt civakodás. Az anyósm rengeteget támogatott, főleg amikor te megszülettél. Eszem ágában sincs piszkálni a feleségedet. Ráadásul ott a tágas szobád, elférnétek kényelmesen.
– Anya, manapság a szakemberek azt javasolják, hogy a fiatal házasok külön éljenek. Így kisebb az esély a súrlódásokra, és erősebb marad a kapcsolat.
– Én azért vitatkoznék ezekkel a szakértőkkel – jegyezte meg békülékenyen Zoltán. – Egyikőtök sem túl gyakorlott a mindennapi teendőkben. Mi itt lennénk, segítenénk, tanácsot adnánk. Anyagilag is könnyebb lenne, és félretehetnétek egy saját lakásra.
– Igen, de akkor évekig spórolnánk az önerőre, utána pedig hosszú időre eladósodnánk. Mikor élnénk? Mikor vállalnánk gyereket? Csak a törlesztésről szólna minden.
– Akkor talán Réka szüleihez költöznétek? – kérdezte Kinga.
– Az sem járható út – sóhajtott Márk. – A külvárosban laknak, egy régi családi házban, ahol még mindig fával fűtenek, a vizet az udvari kútról hordják, a mellékhelyiség pedig kint van. Kérdeztem, miért nem korszerűsítik, de csak legyintettek. Réka nem akar így élni.
– Pedig eddig is ott lakott – jegyezte meg az anyja.
– Igen, de most már más életet szeretne. Ráadásul alig férnék el nála: apró szobája van, ott él a kamasz öccse is, és a nővére éppen válik, visszaköltözik a szülőkhöz. Nekünk ott biztosan nem jutna hely. Az is ugyanúgy többgenerációs együttélés lenne.
Kinga és Zoltán lassan bólintottak. Számukra kezdett kirajzolódni a helyzet: itt nem szeretnének maradni, ott pedig a körülmények nem megfelelőek, és egyik megoldás sem tűnik valódi kiútnak. A levegőben érezhetővé vált a feszültség, mintha mindannyian tudták volna, hogy a következő kérdés elkerülhetetlen lesz.