– Mi ez a jelenet, Nóra? Tizenöt év, és akkor mi van? Nem vagyunk már kamaszok.
– Miféle ünneplésről beszélsz? – csattant fel Gábor ingerülten, és bevágta a szekrény ajtaját.
Nóra mozdulatlanná dermedt. A kezében még ott volt az előző nap vásárolt üdvözlőkártya. Sokáig válogatott, végül egy napraforgós mellett döntött – pont olyan volt, mint amilyenek az első közös nyaraikon a telkükön nyíltak. Akkoriban Gábor esténként gitározott neki. Most még csak rá sem pillantott.
– Kristálylakodalom van, Gábor. Tizenöt év házasság. Ennyi mindenen mentünk keresztül együtt.
A férfi gúnyos félmosollyal legyintett.
– Ne haragudj, de nem fogok lufikat rendelni, meg a pincéreknek magyarázni, milyen jeles napunk van. Ez gyerekes dolog.
Nóra elfordult, mert a torkát szorítani kezdte a sírás. Elfelejtette. Vagy csak úgy tett, mintha nem emlékezne. Talán így egyszerűbb volt: nem ünnepelni, nem észrevenni a repedéseket. Mint az üvegen – amíg nem tartod fény felé, épnek tűnik.
Aznap este Gábor a szokásosnál később ért haza. Egy ékszerüzlet logójával díszített tasakot szorongatott, és napok óta először mosolygott.
– Na, ne duzzogj – morogta. – Tessék.
Nóra felnyitotta a dobozt. Egy vastag, csillogó karkötő lapult benne. Nem az ő ízlése volt, túl hivalkodó, és látszott rajta, hogy kapkodva választották. De nem ez volt a legrosszabb.
– Ez most komoly? – kérdezte halkan, amikor meglátta a bent felejtett címkét. – „Ajándék a szeretőnek.” Gábor, ez valami ízléstelen tréfa?
A férfi arca elsápadt.
– A fenébe… biztos összecserélték a csomagot az üzletben…
– Vagy te keverted össze? – nézett rá Nóra.
Ettől a pillanattól kezdve minden apróság szemet szúrt neki. Egy idegen hajcsat az ablakpárkányon. Női harisnya a nappali kanapéja alatt, ahová hetek óta be sem tette a lábát. Gábor egyre gyakrabban „túlórázott”, a telefonját kikapcsolta. Egyszer még karmolásnyommal is hazajött a nyakán, amelyből idegen parfüm illata áradt.
Nóra nem rendezett jeleneteket. Szótlanul mosta ki a párnahuzatokat, tüntette el a nyomokat, mintha sosem léteztek volna. Mintha ő maga sem létezne többé ebben a lakásban.
Aztán egy reggel eldöntötte: elég volt.
– Az egyetemen szakmai fórum lesz – mondta, kerülve Gábor tekintetét. – Hétvégén. Pécsen. Elutazom.
– Remek – felelte a férfi közömbösen. – Végre csend lesz itthon.
Nóra elmosolyodott. A bőröndje már az ajtó mellett állt, de nem a konferencia miatt. Aznap kivett egy szobát a város túlsó végén egy hotelben, és a lakást egy bérelt megfigyelőrendszeren keresztül kezdte figyelni. Ami azon az estén a képernyőn megjelent, végérvényesen megváltoztatta mindazt, amit a házasságáról addig gondolt.