Kinga még búcsúzóul megölelte Zsuzsannát.
– Feleslegesen kételkedsz – mosolygott rá békítően az idős asszony. – Tévedés itt aligha lehet. Igaz, Gergőből nem az a tipikus álomvőlegény. Soha nem nősült meg, nem is keres valami fényesen, és van benne valami különös… mintha folyton várna valamire. Vagy valakire.
Kinga hazautazott, Leventét pedig néhány napra Zsuzsannánál hagyta, hogy onnan járjon iskolába. Amikor később visszament érte, váratlan vendég toppant be az ajtón: a szomszéd, Gergő. Ugyanaz a férfi, akit a tükörben látni vélt. A nő megdöbbent – mintha kicserélték volna. Kiderült, hogy nemrégiben egy sokkal jobb állást kapott. Azt is bevallotta, hogy miután Kinga elutazott Zsuzsannához, benézett az idős asszonyhoz érdeklődni: ki volt az a csinos hölgy nála? Nem tudta kiverni a fejéből, mennyire megszépült.
Ettől kezdve felgyorsultak az események. Gergő egyre gyakrabban kereste Kinga társaságát, figyelmesen udvarolt neki. Zsuzsanna jóslata bevált – vagy talán tényleg rásegített egy kicsit, ki tudja. De végül is mit számít? A jelentéktelennek tűnő, addig senkinek sem kellő férfi pontosan az lett, akire Kinga mindig is vágyott. Olyan társ, amilyet elképzelt magának. Szinte érthetetlen, hogy mások miért nem vették észre benne ezt az értéket.
A boldogság néha türelmesen várakozik, amíg felismerik. Van, aki fiatalon talál rá a szerelemre, más csak érettebb korban érzi meg, hogy nem maradhat tovább egyedül.
Zsuzsanna elégedetten szemlélte az életét: az unokája, Levente mellette, Kinga és Gergő pedig a közelében találtak egymásra. Jókor ismerte fel, kik tartoznak igazán hozzá.
A fia, Benedek azonban idegen maradt számára – mintha elszakadt volna tőle, és ezen már nem lehetett változtatni.