Az efféle kedves hóbortokhoz Kinga az évek során teljesen hozzászokott. Zsuzsanna mellett mindig biztonságban érezte magát, mintha valami láthatatlan burok venné körül. A gőzölgő gyógyteák illata és a lassan leégő, fűszeres aromájú gyertyák fénye hamar elnehezítette a szemét, és észrevétlenül elszunnyadt a karosszékben. Mielőtt elnyomta volna az álom, még átfutott rajta a gondolat: senki sem törődött vele úgy egész életében, ahogyan Zsuzsanna.
Arra riadt fel, hogy teljes sötétség borult a házra. Első útja Levente szobájába vezetett; megkönnyebbülve látta, hogy a fiú már otthon van, és mélyen alszik. Benézett Zsuzsannához is, aki szintén nyugovóra tért.
Amikor azonban a saját szobájába lépett, még a villanykapcsolót sem érintette meg, mert furcsa érzése támadt: a sarokban álló, régi tükör sötétjéből mintha valaki figyelné. Közelebb ment, hogy jobban lásson – és hirtelen megtorpant. A tükörben egy férfi arca bontakozott ki, halvány, titokzatos mosollyal. Az arcvonások ismerősnek tűntek. Hiszen ez kísértetiesen emlékeztet arra a férfira, aki három házzal arrébb lakik Zsuzsannától… Gergőre. Kinga feje megszédült, és minden elsötétült körülötte.
Reggel ugyanabban a fotelben tért magához, ahol korábban elszenderedett, mintha az éjszaka meg sem történt volna.
– Na, láttad? – termett mellette Zsuzsanna izgatottan. – Mondd csak, kit mutatott a tükör?
– Honnan tud erről, Zsuzsanna? Hiszen ez csak álom lehetett! – csodálkozott Kinga.
– Álmod volt vagy sem, ő a rendelt társad. Felismerted, igaz? – faggatta tovább az idős asszony.
– Olyan volt, mint az utcájukban lakó Gergő, a harmadik házból… De ugyan már, miféle sorsrendelt férj lenne ő? – legyintett Kinga. – Egyébként hoztam a kedvenc péksüteményeit a pékségből, mindjárt megmelegítem őket a teához.