Ahogy teltek a hónapok, ez a szokása egyre feltűnőbbé vált. Ősszel még minden a régi volt köztük, a tél azonban már csendesebb időszakot hozott: ha egyáltalán közeledtek egymáshoz, az is legfeljebb néhány alkalommal történt meg. Tavasszal pedig mintha végképp eltűnt volna közülük az intimitás. Eszterben ott motoszkált a kérdés, de nem volt bátorsága kimondani. Soha nem volt az a típus, aki az ilyesmit szóba hozza. Mégis, a férfi távolsága csak erősítette a gyanúját.
– Szeretsz engem? – tette fel egyszer halkan a kérdést.
– Hát persze – felelte Márk gondolkodás nélkül.
– Akkor miért nem mondod magadtól?
– Szeretlek.
– Rendben… – zárta rövidre, de a bizonytalanság nem oszlott el.
A születésnapjára Eszter egy kiskutyára vágyott. Gyerekkora óta álmodott saját kutyáról, és a lányok is lelkesen könyörögtek érte. Finoman célozgatott, sőt még hirdetéseket is mutatott Márknak, biztos volt benne, hogy érti az üzenetet. Aznap reggel azonban virágcsokor, lufik és egy apró doboz várta az asztalon – olyan kicsi, hogy abba semmilyen kölyökkutya nem férhetett volna bele. A dobozban egy új iPhone lapult. Eszter mosolyt erőltetett magára, de belül inkább sírni lett volna kedve.
– Mi az, kismadár? A kutya miatt szomorkodsz? – kérdezte Márk. – Hová tennénk egy lakásban? Ha lenne saját házunk, mint Kingáéknak, más lenne. De itt csak szenvedne.
– Akkor vegyünk házat! – csúszott ki Eszter száján.
– Könnyű ezt mondani. Tudod, hogy dolgozom rajta. De anyát is támogatnom kell, és Rékát sem hagyhatom magára.
– Rékának ott az édesanyja, segítsen ő rajta.
– Nálunk a férfiak vállalják ezt a felelősséget – válaszolta határozottan. – Te és a lányok semmiben sem fogtok hiányt szenvedni. Lesz még saját otthonunk is, kitalálok valamit.
Este vendégek érkeztek: Eszter barátnői, a húga, valamint Márk rokonsága – az édesanyja, a nagynénje és Réka. Az anyós egész este összeszorított szájjal üldögélt, a nagynéni a gyerekekkel foglalatoskodott, Réka pedig a szokásos panaszkodásba kezdett. Amikor Márk anyja átnyújtotta az ajándékát – egy utazási utalványt –, Réka azonnal felkiáltott:
– Én is tengerhez akarok menni!
Pénze nem volt, ingerülten nézett az anyjára. Az asszony sóhajtott.
– Adok rá pénzt. A kislányokra is vigyázok addig, menjetek csak pihenni, fiatalok vagytok még.
A családban egyedül a nagynéni tűnt józan gondolkodásúnak. Eszter nem lelkesedett az ötletért, hogy Rékával együtt utazzanak, de ha a gyerekek itthon maradnának, talán lehetne néhány meghitt napjuk kettesben. Abban biztos volt, hogy az anyósa nem vállalná a lányokat – ezt már akkor világossá tette, amikor Eszter megszülte az első gyermekét.