— Márk — szólalt meg halkan, de kérlelhetetlen nyugalommal. — Ugye nem felejtetted el tájékoztatni édesanyádat arról, hogy ez a lakás már régen nem a mi tulajdonunk? Hogy kénytelenek voltunk eladni a szüleimnek, akik nagylelkűen átvállalták és rendezték a te hatalmas adósságaidat?
Erika arcáról egy pillanat alatt lefagyott a fölényes kifejezés. Az imént még dühösen szórta a sértéseket, most viszont úgy nézett ki, mint aki nem érti, milyen nyelven beszélnek körülötte. Márk ezzel szemben meg sem próbált tiltakozni. Lesütötte a szemét, vállai előrebuktak, és némán tűrte a szavakat.
Lilla tovább beszélt, tekintetét egyetlen másodpercre sem véve le a férfiról.
— Arról sem szóltál neki, hogy a szüleim a saját megtakarításaikat áldozták fel, hogy megvédjenek téged azoktól az emberektől, akiknek komoly összegekkel tartoztál? Hogy a tartozásaid akkora méretet öltöttek, hogy csak úgy tudtak segíteni, ha a lakás az ő nevükre kerül? Én hallgattam. Nem akartam, hogy a drága mamádat szembesítsem azzal, milyen felelőtlen vagy, hogy egy teljes otthont tettél fel a fogadásokra. Miért nem volt benned annyi bátorság, hogy elmondd neki az igazat?
Erika szája remegett. Az előbbi magabiztosság szertefoszlott, mintha sosem létezett volna. Kapkodta a levegőt, tekintete ide-oda cikázott fia és menye között, mintha egyetlen kapaszkodót keresne, ami megcáfolhatja az elhangzottakat. De Márk szemében csak pánikot és szégyent talált.
— Márk… ez igaz? — kérdezte végül rekedten. — A lakás teljes egészében a Lilla szüleié? Hogy tehetted ezt? Tudod te, mekkora értékről beszélünk? És miért hallgattál mindeddig?
Lilla ajkán halvány, fáradt mosoly jelent meg. Érezte, hogy egy korszak most végérvényesen lezárul.
— És ezt mivel tudod bizonyítani? — csattant fel Erika hirtelen, utolsó erőtartalékait összeszedve. — Vannak erről hivatalos papírok? Mert beszélni könnyű!
— Természetesen minden dokumentum rendben van — felelte Lilla higgadtan. — Azt hiszem, ideje lezárnunk ezt a beszélgetést. Ön nem volt hajlandó bocsánatot kérni. De most már annak sem lenne jelentősége. Elválok a fiától. És öntől is megszabadulok — tette hozzá nyílt megkönnyebbüléssel.
Hátralépett a lakásba, levette a komódról azt a mappát, amely Márk iratait tartalmazta, majd visszatért az ajtóhoz. A dossziét a férfi mellkasának dobta.
— Tessék. Ez az egyetlen dolog, ami valóban a tiéd volt ebben a házban. Minden mást elveszítettél a szerencsejáték miatt. Őszintén örülök, hogy kiszállhatok ebből a családból. Szerencse, hogy a kislányunk a szüleimnél van, és nem kell végignéznie ezt a jelenetet. A gyerektartást pedig be fogom hajtani rajtad, erről ne legyen kétséged. Ami pedig önt illeti — fordult Erikához —, keressen a fiának egy hozzá illő asszonyt. Olyat, amilyen maga. Talán majd együtt megtalálják a boldogságot.
Ezzel Lilla határozott mozdulattal becsukta az ajtót a döbbent anya és fia előtt. A zár kattanása véglegességet hordozott — és egy új élet kezdetét.