Megittam a forró levest. A hideg még mindig rázott, a fogaim összekoccantak, mégis különös tisztaság költözött a fejembe, mintha egy csípős, deres reggel fénye mosta volna át a gondolataimat.
Ebben a lakásban jelenleg pontosan annyi felnőtt tartózkodott, amennyi képes felelősséget vállalni. Egyetlen ember. Én.
Ha egyedül is meg tudom oldani, ha egyedül is talpon maradok, akkor mi szükségem van arra, aki még a lélegzetemtől is retteg?
A kezem a telefonért nyúlt. Nem azért, hogy felhívjam a férjemet. Eszem ágában sem volt. A böngészőt nyitottam meg, és lassan, a betűket alig eltalálva bepötyögtem a keresőbe:
„Zárcsere azonnal. Nonstop.”
A változás hangja
A szerelő meglepően hamar megérkezett. Karikás, kialvatlan szemmel mért végig, pillantása megakadt a bolyhos köntösömön, de nem kezdett faggatózni.
— Csak a betétet cseréljük, vagy az egész szerkezetet? — kérdezte tárgyilagosan, miközben elővette a szerszámait.
— Az egészet — rekedt volt még a hangom, de nem ingott meg. — A legbiztonságosabbat kérem.
A fúró éles visítással harapott a fémbe. A hangja élesebb volt bármilyen gyógyszernél, mégis jobban hatott rám, mint az összes por, amit bevettem. Mintha minden egyes szikra és fémforgács a múlt darabjait választotta volna le rólam, apró, haszontalan törmelékké a padlón.
Amikor a mester a kezembe adta az új kulcscsomót — nehéz volt, olajszagú, idegen —, először lélegeztem fel igazán az elmúlt huszonnégy órában.
— A régivel mi legyen? — bökött a leszerelt zár felé.
— Dobja ki, legyen szíves.
A következő három nap csendben telt.
Gergő nem keresett. Talán komolyan vette a saját egészségének védelmét. Vagy élvezte, hogy az anyjánál kényeztetik, friss süteménnyel, és nem kell egy „nyavalygó” feleség mellett ülnie.
Én pedig lassan összeszedtem magam.
Furcsa módon a test sokkal gyorsabban regenerálódik, ha nem kering körülötte valaki rosszalló arccal. Ha senki sem sóhajtozik látványosan, nem kér számon vacsorát azzal, hogy „úgyis egész nap itthon fekszel”, és nem bömbölteti a híreket a nappaliban.
Aludtam, amikor csak jólesett. Az ágyban ettem. Kiszellőztettem a lakást. A csönd többé nem nyomasztott — inkább gyógyított.
A harmadik napra a láz teljesen eltűnt. Felálltam, hosszan zuhanyoztam. Mintha nemcsak az izzadságot, hanem a megaláztatás ragacsos rétegét is lemostam volna magamról. Tiszta pizsamát vettem fel, majd készítettem egy erős, citromos teát — abból a citromból, amit a futár hozott helyette.
Ekkor fémes csikorgás hallatszott az ajtó felől.
Megdermedtem a bögrével a kezemben.
A zaj újra felhangzott, most türelmetlenebbül. Valaki erőből próbált elfordítani egy kulcsot, amely már nem illett ebbe a zárba. A kilincset is megrángatták. Egyszer. Aztán még egyszer.