«Szélhámos vagy!» — kiáltotta Lilla dühösen, majd a férfi fejére borította az italt

Túl tökéletes, gyanúsan veszélyes és bűvös volt.
Történetek

– …egy sürgős ügyre hivatkozva – folytatta Nóra, majd lassan hátradőlt a székben, és karba font kézzel nézett Lillára. – Megbíztam benne. Azt terveztem, hogy személyesen adom át neki a pénzt.

Lilla azonnal megragadta a lehetőséget.

– Akkor ez tökéletes alkalom arra, hogy rajtakapjuk – mondta határozottan. – Állítsunk neki csapdát. Rögzíthetünk mindent. Álruhát öltök, így nem fog felismerni.

Nóra néhány másodpercig töprengett, majd bólintott. A következő órát részletes tervezéssel töltötték: végigvették, Márk hogyan reagálhat, mit mondhat, és milyen váratlan fordulatokra kell felkészülniük. Amikor Lilla kilépett a kávézóból, ideges volt, de elszánt. A terv megszületett, és abban bízott, hogy közösen sikerül megvédeniük az édesanyját.

A találkozót egy elegáns, félhomályba burkolózó étteremben beszélték meg. Nóra már ott ült az asztalnál, ujjai között lassan forgatva a borospoharat. A terem túlsó végében Lilla pincérnőnek öltözve figyelte az ajtót. Amikor Márk magabiztos léptekkel belépett, és mosolyogva Nórához sietett, Lilla gyomra görcsbe rándult.

– Nóra, drágám, ne haragudj, hogy várattalak – mondta a férfi, és helyet foglalt.

Lilla az asztalukhoz lépett, hogy felvegye a rendelést. Nóra hibátlanul játszotta a szerepét, és azt javasolta, ünnepeljenek egy palack vörösborral.

– Kiváló választás – felelte Márk, miközben le sem vette a szemét a nőről.

Lilla néhány perccel később visszatért az itallal. Minden lépésnél úgy érezte, mintha a szíve a torkában dobogna.

– Ennyi lesz, köszönjük – intett Márk, és futó pillantást vetett rá.

A pillanat nem volt elég hosszú ahhoz, hogy felismerje. Figyelme gyorsan visszatért Nórára.

A bor mellett Nóra óvatosan terelte a beszélgetést a pénzről arra, hogy talán jobb lenne valamilyen ajándékkal rendezni a dolgot. Említette, hogy Márk korábban milyen nagylelkűen lepte meg őt gyémánttal, így talán most is választhatnának valami különlegeset.

A férfi szemében kíváncsiság csillant. Elővette a telefonját, és különféle luxuscikkeket mutatott: Cartier és Rolex órákat, drága tervezői ruhákat.

Amint a készülék az asztalra került, Lilla tudta, hogy elérkezett a pillanat. Úgy tett, mintha újratöltené a poharakat, de szándékosan kilöttyintett némi bort Márk ingére.

– A fenébe! Az ingem! – pattant fel ingerülten.

– Csak baleset volt, Márk, ne csinálj jelenetet – szólt rá Nóra nyugtató hangon, és közben egy alig észrevehető jelzést adott Lillának.

– Ezer bocsánat! – szabadkozott Lilla hangosan, majd elsietett szódavízért és szalvétáért.

A zűrzavar közepette villámgyorsan kicserélte az asztalon hagyott, feloldott telefont egy előkészített másolatra, és a mosdóba sietett az igazi készülékkel.

Néhány perc múlva már a kijelzőt böngészte. Márk aktív profillal rendelkezett egy társkereső oldalon, és több nőnek küldött kacér üzenetek sorakoztak a beszélgetések között – kísértetiesen hasonlók azokhoz, amelyeket Nórának írt. Nem ez volt a döntő bizonyíték, amire számított, de épp elég nyugtalanító.

Gyorsan gépelt egy üzenetet, utolsó próbálkozásként, hogy leleplezze a férfit.

Ekkor hirtelen dörömbölés rázta meg az ajtót.

– Tudom, hogy bent vagy a telefonommal! Azonnal gyere ki! – harsogta Márk kintről.

– Ha nem teszed, rendőrt hívok! – tette hozzá fenyegetően.

Lilla remegő kézzel szorította a készüléket. A szíve hevesen vert, amikor kinyitotta a fülke ajtaját, és szemtől szembe találta magát Márkkal.

A férfi azonnal a telefon után kapott, de Lilla félreugrott.

– Ne közelíts! – figyelmeztette, miközben a hideg csempének préselődött.

– Add ide, vagy megbánod! – sziszegte Márk, és ismét felé nyúlt.

Lilla kiáltott segítségért, felkészülve a legrosszabbra.

Nem sokkal később már a rendőrőrs sterilebb, neonfényes helyiségében ült. A hideg világítás még sápadtabbnak mutatta az arcát.

– Örüljön, hogy Márk úr végül nem tett feljelentést – közölte vele szigorúan az egyik rendőr. – Tekintse ezt figyelmeztetésnek.

Lilla lehajtotta a fejét.

– Azt hittem, helyesen cselekszem – mondta halkan.

– A jó szándék nem mentesít a következmények alól – felelte a rendőr, majd magára hagyta.

Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és belépett rajta az édesanyja.

A cikk folytatása

Életidő