– Ma valahogy minden nehezebben megy – tettem hozzá halkan. – Talán a mágneses viharok teszik…
Majdnem a csillagok állásáról is beszélni kezdtem, de úgy döntöttem, ennyi bőven elég lesz neki.
– Miféle viharok? – horkant fel gúnyosan. – Csak nem horoszkópokban is hisz?
– Előfordul… néha – feleltem tétován.
– Mindegy. Ha majd én irányítok itt mindent…
Legyintett egyet, és a mozdulatával feldöntötte a csészét. A kávé végigömlött az asztalon, barna csíkban csordogált le a padlóra.
– Jaj – mondta könnyedén. – Ugye feltakarítja?
Végigmértem a tökéletesre lakkozott körmeit, a precízen formázott szemöldökét, a gondosan felragasztott műszempilláit, amelyeket bizonyára erre a látogatásra készített elő.
Egy fiatal lányt láttam magam előtt, aki már kész tényként kezelte a szabályokat, miközben fogalma sem volt róla, milyen játszmába lépett bele.
Ekkor kivágódott a bejárati ajtó, és Benedek lépett be.
Nemrég említette, hogy szeretne bemutatni valakinek. Valószínűleg neki. Csakhogy miért nem együtt érkeztek?
– Anya… – kezdte zavartan. – Úgy volt, hogy nem egyedül jövök, de nem veszi fel…
Aztán észrevette őt.
A lány felpattant, tekintete ide-oda cikázott közöttünk.
– Anya? – suttogta döbbenten. – Benedek… ő… ő a te édesanyád?
– Hát ki más lenne? – nevetett fel.
Láttam, ahogy a szemében darabokra hullik az imént még olyan magabiztos világkép – a luxusról, a szolgálókról, a köntösös háziasszonyról alkotott elképzelés –, és minden összeomlik benne, akár egy gondosan felépített kártyavár.