Aznap este Nóra otthon várakozott. Az asztal már megterítve, a vacsora elkészült, mégis egyre csak az órát figyelte. Márk és a kisfia sehol. A gyomra görcsbe rándult az idegességtől, képtelen volt nyugton maradni.
Délután a barátnőivel is kibeszélte a helyzetet, és azok nem fukarkodtak a „tanácsokkal”.
— Biztos talált valakit, aki szívesen eljátsza a mintafeleséget és anyát helyetted.
— Lehet, hogy már régóta készül elhagyni téged, csak most alapozza meg a terepet.
— Ismerek egy nőt, akivel pontosan ez történt. A férje előbb otthon maradt a gyerekkel, aztán egyszer csak fogta magát, és mindkettőjüket hátrahagyta.
Ezek a mondatok egész este visszhangoztak Nóra fejében. A munkahelyéről is hamarabb eljött, szinte rohant haza, hogy mindent rendbe tegyen. Amikor azonban Márk nem érkezett meg, és a telefonja is elérhetetlen volt, pánikba esett. Végül autóba ült, és áthajtott az édesanyjához.
— Nála van a fiam? — rontott be az ajtón köszönés nélkül.
— Nincs itt, Nóra — felelte Ilona halkan. — Nem fogok a hátad mögött vigyázni rá.
— Hát miféle nagymama vagy te? — csattant fel a lánya. — Széthullik a családom, és te nem segítesz!
— Széthullik? — rogyott le az asszony egy székre. — Azt hittem, te nem akarod, hogy közöm legyen hozzá…
— Márk nincs otthon. A gyerek sincs vele. Dolgozni ment, és biztos talált valakit! — tört ki Nórából a sírás. — Nem maradhattál volna a kisunokáddal?
— Attól féltem, hogy megharagszol rám…
Nóra végül hazament, de az éjszaka végtelennek tűnt. Márk nem jött, a telefon továbbra is néma maradt. Hajnalig forgolódott, egy percet sem aludt.
Reggel aztán hirtelen döntést hozott. Felhívta a munkahelyét, bejelentette, hogy kilép, majd egyenesen Márkhoz ment.
— Te mit keresel itt? — nézett rá meglepetten a férfi. Nóra egészen másképp festett, mint megszokta: se elegáns kosztüm, se magas sarkú.
— Most én beszélek — vágott közbe a nő elszántan. — Elég volt a játszmákból. Jó anya leszek. A fiunk közös, nincs jogod elszakítani tőlem.
Márk elmosolyodott, de nem szólt.
— Felmondtam. Itthon maradok vele. Főzök, rendet tartok. Délre hozd haza, meleg ebéd vár majd.
A férfi bólintott.
Nóra sietve távozott, Márk pedig úgy döntött, nem árulja el az igazságot. Az előző éjszakát valóban a munkahelyén töltötte, a kisfiú pedig a bébiszitterrel volt. Nem szólt a feleségének, mert úgy érezte, eddig sem figyelt rá igazán — talán ezt sem venné észre.
Abban azonban biztos volt, hogy most esélyt kapnak egy kiegyensúlyozottabb életre. Hogy mi számít „normális” családnak, azt mindenki maga határozza meg: van, aki a külvilág elvárásait követi, más inkább a párja igényeit tartja szem előtt.
Nóra végül nem sokáig bírta a kizárólagos háztartásbeli szerepet. Idővel megegyeztek, hogy marad a bébiszitter, ő pedig visszatér dolgozni.
És bár az útjuk nem volt zökkenőmentes, mindketten elégedettek voltak. Végül is ez számít igazán.