Ahogy telt az idő, Márk már nemcsak magabiztosan etette és altatta a kisfiát, hanem az orvosi vizsgálatokra is egyedül vitte, sőt a konyhában is meglepő ügyességre tett szert. Megtanult egyszerű, de ízletes ételeket készíteni, mert rájött, hogy a család működéséhez erre is szükség van.
Egy délelőtt azonban váratlan hívást kapott a munkahelyéről.
— Márk, sürgősen szükségünk lenne rád — szólt bele a telefonba Eszter, az egyik kolléganője. Nemrégiben előléptették, de amikor elment szülési szabadságra, visszasorolták a korábbi pozíciójába. — Nincs, aki átvegye a projektet. Nem gondolkodtatok még bébiszitteren?
Eszter háromgyermekes anya volt, mégis mindegyik gyermeke mellett dadus segítette, így számára természetes megoldásnak tűnt.
— Nem igazán — felelte Márk tétován. — Nóra nem szeretne idegeneket a lakásban.
— És a nagyszülők? Csak van valaki a közelben.
— Van, de eddig szóba sem került…
— Akkor itt az ideje átgondolni. Külföldi megrendelő, hatalmas költségvetés. Az előleg már megérkezett, és ragaszkodik ahhoz, hogy te vezesd a munkát. Ha ezt elvállalod, akár egy évig is nyugodtan maradhatsz otthon utána.
Márk érezte, hogy ilyen esély ritkán adódik.
— És ha nem tudom megoldani?
— A feladat nagy részét otthonról végezheted, csak a megbeszélésekre kell bejönnöd. Két napod van rendezni a családi ügyeket, szerdán számítunk rád.
Este szóba hozta a dolgot Nórának, aki fáradtan ért haza a munkából.
— Szerinted nem lenne érdemes segítséget fogadni? — kezdte óvatosan.
— Most akarod ezt megbeszélni? Alig állok a lábamon — sóhajtott fel a nő.
— Fontos lenne. Egy komoly projektről van szó.
— A fiad fontosabb — legyintett Nóra. — Megállapodtunk, nem?
Másnap Márk mégis felkereste Ilonát, az anyósát, aki mindössze két utcányira lakott tőlük. Az asszony meglepően örömmel fogadta.
— De jó, hogy jöttél! Már régóta készülök meglátogatni benneteket — mondta mosolyogva, bár mindketten tudták, hogy Nóra nem szívesen engedné be.
— Bemutatom a kisunokáját — nyújtotta át Márk a hordozót és egy táskát a szükséges holmikkal. — Néhány óra múlva visszajövök érte.
— És te hová mész?
— Munkaügyben kell elintéznem pár dolgot.
— Nóra tud róla?
Márk halványan elmosolyodott.
— Jobb, ha most nem.
Ilona meghatottan ringatta a gyermeket, Márk pedig elindult a városba. Az irodában a vártnál tovább tartott az egyeztetés, a részletekbe is belemerültek. Mire észbe kapott, már jócskán besötétedett.
Amikor végre visszaért az anyósához, az ajtóban várta.
— Végre! Már attól tartottam, hogy Nóra ideállít váratlanul… — mondta aggodalmas hangon, miközben óvatosan a karjába adta a békésen alvó kisfiút.