Az ilyen gyerekekből később többnyire ugyanolyan felnőttek lesznek. Vannak, akik egész életükben minden veszteségen keseregnek, és azon rágódnak, mi hiányzik nekik, mások viszont inkább azt számolják, mi maradt meg. Márk – szerencsére – az utóbbiak közé tartozott. Nóra valahol félúton rekedt a két véglet között.
Hazafelé vezetve lázasan törte a fejét. Hogyan találjon olyan állást, ahol elnézik neki, hogy naponta el kell mennie a gyerekért az iskolába? Létezik egyáltalán ilyen munkahely? És az otthoni munkavégzés szóba sem jöhetett. Ruhagyártási technológusként dolgozott; a gyártási folyamatok összehangolása, a beszállítók, varrodák, határidők kezelése folyamatos jelenlétet igényelt. Ezt nem lehetett a nappaliból irányítani. Odaállítani pedig egy új főnök elé azzal, hogy minden nap két órára eltűnik – ebéddel együtt ugyan, de mégis – kész öngyilkosság lett volna.
Egy pillanatra elengedte a kormányt, kitapogatta a telefonját, és tárcsázta a volt férjét.
– Kirúgtak – mondta köszönés helyett.
– Sajnálom – felelte Gergő, és a hangján hallatszott a feszültség. – De mit vársz tőlem? Nem az én szakterületem, munkát nem tudok szerezni.
– Ha találok új állást, az elején el tudnád hozni Márkot az iskolából, és hazavinni?
– Nóra, te ezt komolyan gondolod? A város másik végén lakom!
– Attól még az apja vagy! – csattant fel. – Vállalj már valamit!
– Fizetem a gyerektartást – válaszolta hűvösen. – Ez bőven elég.
És bontotta a vonalat. Nóra észrevette, hogy könny csorog az arcán. Bőven elég? Egyáltalán nem. De mit tehetne? Nem kényszerítheti rá Gergőt, hogy foglalkozzon a fiával. Egyedül pedig nem engedheti haza Márkot az iskolából. Egy ekkora városban? Szó sem lehet róla. Még ha már majdnem tízéves is… talán három év múlva. Talán.
Otthon leültette Esztert, és közölte vele, hogy elvesztette az állását. Hozzátette, hogy egy ideig még kitartanak a tartalékok, nincs ok pánikra, és főleg nem szabad elkeseredni.
– A csüggedés bűn – mondta határozottan, mert tudta, anyja hajlamos magát okolni mindenért.
– Kislányom, lehet, hogy mégis el kellene kezdenem szedni azokat a gyógyszereket? Akkor talán el tudnék menni Márkért. Nincs messze az iskola. Egy új munkahelyen nem fogják nézni jó szemmel, hogy rohangálsz – vetette fel bizonytalanul Eszter.
– És tényleg bevennéd őket? – kérdezett vissza Nóra kétkedve.
– Őszintén? Nem szívesen – sóhajtott az asszony. – De segíteni akarok.
– Megoldjuk valahogy. Ha muszáj, keresek valakit, aki elhozza és hazakíséri. És ne felejtsd el, mennyit teszel értünk. Vezeted a háztartást, leveszed a vállamról az összes otthoni terhet. Ez felbecsülhetetlen. Csak… tényleg sosem vágysz ki a levegőre?
– Néha igen. De már a gondolattól is hevesen ver a szívem…
Nóra végül nem talált a végzettségéhez illő munkát. Amint szóba hozta, hogy naponta el kell mennie a gyerekért, a munkáltatók udvariasan elköszöntek. A környéken sem akadt olyan nyugdíjas szomszéd, aki vállalta volna Márk kíséretét, idegent pedig nem mert megbízni. Másfél hónapnyi állásinterjú után feladta az elveit, és beállt autós futárnak egy kisebb pizzériához, amely a környéket és néhány közeli utcát szolgált ki.
Tökéletesnek tűnt. Nem kellett senkinek bejelentenie, hogy beiktat egy iskolai kitérőt. Egyszerűen útba ejtette Márkot két cím között.
– Anya, akkor mostantól mindig hozol pizzát? – ugrándozott a fiú.
– Álmodozz csak! Nem osztogatják ingyen még az alkalmazottaknak sem. De az biztos, hogy éhen nem halunk – nevetett Nóra.
Eszter azonban nehezen nyelte le a változást.
– Elment a férjed, most meg ez a futárkodás… Nóri, hagyj engem, keress egy rendes állást, egy normális társat. Élj végre rendesen!
– Mi a rendellenes abban, ha valaki futár? Ez csak átmeneti megoldás, amíg Márk önállóbb nem lesz. És nem én vagyok az első, akit elhagytak – felelte türelmetlenül.
– Egész életedben egyedül akarsz maradni? Gyönyörű nő vagy, csak mostanában elhanyagoltad magad. Amíg fiatal vagy, könnyebb társat találni. Menj el fodrászhoz, csinálj valamit azzal a copffal! Vegyél egy jó arckrémet, egy kis parfümöt…
– Nem fogok csak azért csinoskodni, hogy férjet vadásszak. Van elég dolgom. Ki kell fizetni a lakbért, az iskolai hozzájárulásokat, az ételt. Van munkám, és ez most a lényeg. Szégyelled, hogy diplomás lányod pizzát szállít?
– Nem a munka szégyen… – próbált védekezni Eszter.
– Akkor kérlek, zárjuk le ezt a témát.
Az asszony maradt a négy fal között, a kezelést továbbra sem kezdte el. Márk negyedikbe lépett, Nóra pedig lassan belejött az új feladatkörbe. Meglepő módon még élvezte is. Úgy tekintett rá, mint egy küldetésre: nem pusztán dobozokat szállít, hanem forró vacsorát visz éhes embereknek. Udvarias volt, mosolygott, és egyre gyakrabban kapott borravalót, ami kellemes pluszt jelentett.
Egyetlen dolog nyomasztotta: minden nap kíméletlenül hajtotta a kis Skodáját. Ha komolyabb baja esne, nem volt félretett pénze javításra. Elhatározta, hogy a borravalót kivétel nélkül félreteszi az autó fenntartására.
Egy este, műszak végén, egy frissen átadott társasházhoz vitte ki az utolsó rendelést a Lujza-part közelében. Az elegáns lakópark sorompójánál meglepetésére gond nélkül beengedték, ami ritkaságnak számított. Akadt már rá példa, hogy hosszasan magyarázkodnia kellett. Most azonban akadály nélkül gördült be a gondosan parkosított udvarra, és még nem sejtette, hogy ez a cím több szempontból is emlékezetes marad számára.