Két nappal korábban Márk már szólt Emesének, a főbérlőnek, hogy elköltözik, és megbeszélték, hogy két hét múlva érkezhet az új bérlő.
Amikor azonban a lakás ajtajához ért, meglepetten tapasztalta, hogy belülről zárva van. Megnyomta a csengőt. Emese havonta kétszer személyesen jött takarítani – ez mindkettejüknek megfelelt. Márknak nem kellett a takarítással bajlódnia, a díj benne volt a bérleti összegben, Emese pedig szemmel tarthatta az ingatlant.
Első gondolata az volt, hogy a főbérlő érkezett a szokásos rendrakásra; az időpont stimmelt. Ám amikor kinyílt az ajtó, nem Emese állt előtte, hanem egy számára teljesen ismeretlen fiatal nő.
Néhány másodpercig némán méregették egymást. Márk újra rápillantott a lakásszámra, mintha ellenőrizné, nem tévedett-e el, majd higgadtan megszólalt:
– Én itt lakom.
– Ó… jöjjön csak be – felelte zavartan a lány. – Azt mondták, hogy már kiköltözött. Akkor én mindjárt elmegyek.
Kapkodva kezdett ide-oda járkálni, de valójában semmit sem pakolt össze, csak céltalanul sürgött-forgott. Márk levette a cipőjét, és bement a szobába.
A lány felkapott egy nejlonszatyrot meg egy hátizsákot, és sietve bújni kezdett a cipőjébe.
– A pulóverét itt hagyta – jegyezte meg Márk, miközben felvette a kanapéról az ott felejtett ruhadarabot, és kivitte az előszobába.
– Sír? – kérdezte, amikor közelebb ért hozzá.
– Nem, dehogy… bocsánat – motyogta a lány, és idegesen próbálta elfordítani a zárat.
Nem sikerült neki.
– Fordítva kell – mondta Márk, és finoman megfogta a kezét, hogy segítsen.
A lány keze remegett.
– Ha nincs hová mennie, maradhat éjszakára – tette hozzá csendesen. – Részben én is hibás vagyok, félrevezettem a főbérlőt azzal, hogy már költözöm. De a hónap végéig még jogom van itt lakni.
– Tudom, hogy harmincadikáig maradhat – felelte a lány fáradtan. – Csak… nekem tényleg nincs hová mennem.
– Értem. Jöjjön vissza. Adja ide a táskát.
Bevezette a szobába, leültette a kanapéra. A lány végre beszélni kezdett.
– Két hónapig egy barátnőmnél laktam. Azt mondta, az övé a lakás. A rezsit mindig időben fizettem, ahogy megegyeztünk. Ma, amikor hazamentem a munkából, egy idegen nő ült bent. Megkérdezte, ki vagyok. Mondtam, hogy itt lakom a barátnőmnél. Akkor derült ki, hogy a lakást valójában bérelte, és hatalmas tartozást halmozott fel, nem fizetett bérleti díjat. A tulajdonos engem kezdett fenyegetni, hogy nem enged el, amíg ki nem fizetem az adósságot. Mutattam neki a rezsiszámlák befizetési bizonylatait, de nem érdekelte. Azt mondta, vagy fizetek, vagy hívja a rendőrséget. Odaadtam minden pénzemet, ami nálam volt. Csak akkor engedett el.
Márk keserűen felhorkant.
– Szép kis barátnő… Inkább kihasználó. És ha ez náluk üzletszerűen megy… – kezdte, de a gondolatot még nem fejezte be.