…mert ami hónapok óta gyűlt benne, most már nem maradhatott tovább kimondatlanul.
— És mégis ragaszkodik hozzá, hogy támogassuk — folytatta keserűen. — Márk szerint ez természetes. Csakhogy közben ő maga semmit nem tesz hozzá a közöshöz. Egyetlen fillért sem keres, még csak próbálkozni sem próbál.
Dóra együttérzően bólintott.
— Nem új történet. Az egyik munkatársam pontosan ezt élte át. A férje két éven át „önmagát kereste”, az anyósa pedig rendszeresen átjárt, hogy kioktassa, milyen csapnivaló feleség. A vége válás lett.
— És megbánta? — kérdezte Réka halkan.
— Épp ellenkezőleg. Azt mondta, mintha egy hatalmas súlyt tettek volna le a válláról. Képzeld, még anyagilag is jobban járt. Rájött, hogy egyedül olcsóbb fenntartani magát, mint eltartani egy egészséges, munkaképes férfit meg annak az anyját.
Réka az ablakon át bámulta az utcát, de valójában befelé figyelt. Lehet, hogy tényleg változtatnia kellene? Ez így nem mehet tovább.
— Tudod, mi fáj a legjobban? — fordult vissza Dórához. — Hogy még mindig szeretem. Vagy talán már csak a régi emléket szeretem? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy így tovább nem bírom.
— Akkor beszélj vele komolyan. Ne kerülgesd. Mondd ki: vagy munkát keres, és abbahagyja az anyja pénzelését, vagy külön utakra léptek. A reakciója mindent elárul majd.
— Attól tartok, őt választaná — mosolyodott el szomorúan Réka.
— Ha így lesz, legalább tisztán látsz — szorította meg a kezét Dóra. — És akkor végre dönthetsz.
Amikor Réka hazaért, Márkot a számítógép előtt találta. Fejhallgatóval a fején ült, és valamilyen online játékba merült. Még csak hátra sem nézett, amikor belépett.
— Beszélnünk kell — mondta határozottan.
— Egy perc, ezt a meccset befejezem — legyintett.
Réka odalépett, és lecsukta a laptopot.
— Nem egy perc múlva. Most.
— Normális vagy? Ez rangsorolt meccs volt! — csattant fel Márk.
— A ranglistád most a legkevésbé sem érdekel. A házasságunk viszont igen. Miközben komoly gondjaink vannak, te videojátékozol, mint egy kamasz.
— Rendben, hallgatlak — dőlt hátra karba tett kézzel. — Mondjad.
— Nem utalok több pénzt Brigittának — kezdte Réka. — És azt is elvárom, hogy legkésőbb egy hónapon belül találj munkát. Nem kell álomállásnak lennie. Bármilyen tisztességes munka megfelel, ami bevételt hoz.
— Ultimátumot adsz? — emelte fel a szemöldökét Márk.
— Igen. Elegem van abból, hogy mindent én viselek. Vagy felelősséget vállalsz, mint egy felnőtt férfi, vagy különválunk.
— Anyámnak igaza volt — rázta meg a fejét. — Azt mondta, pénzéhes vagy, és csak a számokat nézed.
— Ez nem a pénzről szól, hanem a jövőről! Harminckét éves vagyok. Gyereket szeretnék. De hogyan tervezzek családot, ha a férjem nyolc hónapja nem dolgozik?
— Nyolc hónap nem a világ vége.
— De ha semmit sem teszel, az már életforma! — emelte fel a hangját Réka. — És a hozzáállásodból ítélve eszed ágában sincs változtatni.
— Mit vársz? Hogy elmenjek biztonsági őrnek vagy eladónak? Megalázzam magam csak azért, hogy te nyugodt legyél?
— Azt várom, hogy felnőj. Hogy vállald a részed a közös életből. De úgy tűnik, ez túl nagy kérés.
Márk hirtelen felállt.
— Elmegyek anyához. Ott legalább normálisan beszélnek velem, nem hisztiznek.
— Menj — felelte fáradtan Réka. — Gondold át, amit mondtam. Egy hónapod van.
Amikor az ajtó becsukódott mögötte, Réka lerogyott a kanapéra, és kitört belőle a sírás. Nem így képzelte az életét. Mégis tudta: nincs visszaút. Vagy Márk észhez tér, vagy neki kell új alapokra helyeznie mindent.
Másnap egyedül ébredt. Márk nem jött haza, üzenetet sem hagyott. Réka csendben megreggelizett, elkészült, és igyekezett a munkára koncentrálni.
Az irodában azonban váratlan fordulat fogadta. Benedek, az osztályvezető behívatta.
— Réka, jó hírem van — mosolygott rá. — Emlékszik a nemzetközi projektjükre, amit múlt hónapban zártak le?
— Természetesen.
— Az ügyfél annyira elégedett, hogy egyéves szerződést kötne velünk. És ragaszkodnak ahhoz, hogy továbbra is maga koordinálja a munkát.
Réka szinte fellélegzett.
— Ez fantasztikus hír!
— Van még valami. A bővülés miatt előléptetnénk vezető projektmenedzserré. A fizetése körülbelül negyven százalékkal emelkedne.
Egy pillanatra elakadt a szava. Ez a változás rengeteg terhet levehetne a válláról.
— Nagyon köszönöm. Természetesen elfogadom.
— Megérdemli — bólintott Benedek. — Hétfőtől az új pozícióban számítunk magára.
Ahogy kilépett az irodából, első gondolata az volt, hogy felhívja Márkot, és megossza vele az örömét. Aztán megállt. Most nem ő fog kezdeményezni.
Este, amikor hazaért, meglepetés várta. A konyhában Brigitta ült, teát kortyolgatva, mintha mindig is ott lett volna.
— Jó estét — köszönt Réka kimérten. — Márk adott kulcsot?
— Van saját példányom — felelte hűvösen Brigitta, és olyan pillantást vetett rá, amelyből világossá vált: nem véletlenül érkezett.