Nem minden nap tűnt fel, de visszatérően. Besegített a ház körül, megjavította azokat az apró és nagyobb hibákat, amelyekhez Erika hosszú évek óta nem mert vagy nem tudott hozzányúlni. Melinda számított rá: figyelte az érkezését, kérdéseket gyűjtött a környék erdejéről, amely egyre inkább foglalkoztatta.
Lilla tavasszal fejezte be az egyetemet. A diplomaosztás napján Gergő is ott volt, beleolvadt a szülők tömegébe. Amikor Lilla lejött a színpadról, felé nyújtott egy csokor mezei margarétát.
— Szép munka volt — mondta egyszerűen.
Lilla átvette a virágot, magához szorította.
— Este találkozunk?
— Ha hívsz.
— Akkor hívlak.
Együtt mentek hozzájuk. Erika megterített, Melinda felvette az új pulóverét. Hosszasan ültek az asztalnál, az idő szinte észrevétlenül csúszott át késő estére.
Amikor Gergő indulni készült, Lilla megszólította:
— Elmehetek majd hozzád? Az erdőbe?
Gergő hosszan nézett rá, mielőtt válaszolt.
— Eljöhetsz. Bármikor.
Két év telt el. Levente és a szülei letöltötték a kiszabott büntetést. Nóra Kovalévát végül nem sodorta külföldre az élet, Németország csak terv maradt, az apja viszont havonta meglátogatta. Óvatosan, lassan tanulták egymást újra, mintha minden mondat mérlegelést igényelt volna.
Lilla a megyeszékhelyen helyezkedett el könyvelőként. Gergő hol a városba utazott érte, hol ő ment ki hozzá. Nem költöztek össze, mégis összetartoztak. Nem volt benne nagy gesztus vagy látványos ígéret, inkább csendes biztonság.
Egy este Lilla a gondnoki kunyhó tornácán ült mellette. Az erdő körülöttük susogott, a kutya a lábuknál szunyókált.
— Megbántad valaha, hogy akkor ajtót nyitottál? — kérdezte halkan.
Gergő beleszívott a cigarettába, majd megrázta a fejét.
— Nem. Te húztál ki onnan. Mintha egy pincében éltem volna. Te hoztál vissza a felszínre.
Lilla a vállára hajtotta a fejét.
— Azt hittem, soha többé nem fogok bízni senkiben.
— Fogsz — felelte nyugodtan. — Csak idő kellett hozzá.
Hallgattak. A fák között bagoly huhogott fel, a kutya megmozdította a fülét, de nem kelt fel.
Lilla arra gondolt, milyen könnyen eltűnhetett volna. Egy idegen országban, név nélkül, múlt nélkül. Ehelyett kijutott: betörte az ablakot, végigrohant az erdőn, és talált egy ajtót, amin kopogni mert.
Levente megkapta, ami járt neki. A szülei is. Az igazság nem mindig hangos; néha csak egy bírósági ítélet és egy bezáródó cellaajtó jelzi az érkezését.
Ő pedig életben maradt. Megtartotta a nevét, a családját, és ott volt mellette valaki, aki nem várt ellenszolgáltatást.
Gergő elnyomta a csikket, és megfogta a kezét.
— Hűvös van. Menjünk be.
Lilla felállt, követte őt. A kutya is utánuk indult. Az ajtó becsukódott mögöttük.
Odabent azonban meleg volt.