— …ha egy kicsit is pihenni próbálok. Mintha mindegyikük ugyanazzal a belső programmal működne — tette hozzá Eszter egy félmosollyal. — Képzeld el, tegnap is. Reggeltől estig talpon voltam: rendrakás, a gyerekek körüli rohanás, vacsora. Amikor végre leültem a kanapéra egy könyvvel, odajön hozzám, és lelkesen közli: „Gyere, menjünk sétálni! Olyan friss a levegő, csodás az idő!” El tudod ezt képzelni?
— És mi lett belőle? — kérdezte Nóra. — Elmentetek?
— Dehogy mentünk! — legyintett Eszter. — Halálosan kimerült voltam. Mondtam neki, hogy nincs kedvem, elfogytak az erőim. Erre ő: „Pont attól majd feltöltődsz!” Visszakérdeztem, hogy egyedül nem tudna-e kimenni. Azt felelte: „Tudnék. Csak nem akarok nélküled.”
Nóra elmosolyodott.
— Ez akár még romantikusnak is hangozhat. Talán csak veled akart időt tölteni. Hiszen a felesége vagy.
Eszter úgy nézett rá, mintha egy naiv kislány szólalt volna meg.
— Ugyan már… szerinted ez romantika? Gondoltál már arra, hogy ez nem is a sétáról szól? Hanem arról, hogy én rosszul érezzem magam. Pontosan tudja, hogy fáradt vagyok, és nemet mondok. Mégis felveti az ötletet, hogy aztán később rám vethesse: „Te mindig csak ülsz, semmihez nincs kedved.” Így én leszek a hibás, és még bűntudatom is támad, amiért „rossz feleség” vagyok.
Nóra elhallgatott. Nem volt biztos benne, mit gondoljon. Mintha ugyanazt a helyzetet két teljesen különböző szemüvegen át látnák. Talán, ha a saját kapcsolatára, Balázsra gondolna, ott is lehetne többféle értelmezés… Érdekes gondolat volt.
— Hé, Nóra! Hallasz engem? — Eszter hangja rángatta vissza a valóságba, miközben finoman megrázta a karját.
— Igen, igen, itt vagyok — bólintott Nóra, és komolyan ránézett. — Figyelek.
— Van egy ötletem — folytatta Eszter. — Mi lenne, ha te és Balázs elmennétek egy randira? De úgy igazán. Mintha nem is ismernétek egymást. Mintha most találkoznátok először. Nem lenne izgalmas? Szerintem egy ilyen „újrakezdős” randi képes lehet feléleszteni valamit köztetek.
Nóra felnevetett. Elsőre kifejezetten butácska ötletnek tűnt… aztán mégsem. Volt benne valami különös vonzerő. Újra megismerni egymást.
— Tudod mit? — mondta végül. — Miért is ne? Egy próbát megér. Veszekedni úgyis tudunk, ennél rosszabb már aligha lesz.
Hálás pillantást vetett Eszterre.
— Köszönöm, hogy ezt kitaláltad. Komolyan.
…………
Nóra egy meghitt, félhomályos kávézót választott, ahol meleg fények és különleges részletek teremtettek hangulatot. Szándékosan érkezett hamarabb. Az ablak mellé ült, megigazította a haját, majd mély levegőt vett.
Ma este nem feleség volt. Hanem egy nő, aki randira érkezett egy férfival, akit alig ismert. Csak néhány napig váltottak üzeneteket, és most úgy döntött, élőben is találkozik vele.
Amikor Balázs belépett, Nóra elmosolyodott, és úgy nézett rá, mintha először látná.
— Szia — szólalt meg, amikor a férfi az asztalához ért. — Te lennél Balázs?
Balázs megtorpant egy pillanatra, körbenézett, mintha ellenőrizné, nem viccel-e vele, pedig Nóra előre elmondta neki, hogy ma este „idegenek” lesznek.
— Öhm… igen — felelte bizonytalanul. — Te pedig Nóra?
— Pontosan — bólintott. — Köszönöm, hogy eljöttél.
Balázs helyet foglalt, körbenézett a kávézóban.
— Hangulatos hely — jegyezte meg. — Őszintén szólva azt hittem, csak tréfálsz ezzel a randis dologgal.
— Én viszont teljesen komolyan gondoltam — válaszolta Nóra.
Balázs feszengve elmosolyodott.
— Rendben. Akkor… játsszuk el.
Átböngészték az itallapot, rendeltek, és közben csend telepedett közéjük. Nóra arra számított, hogy Balázs majd kérdez, érdeklődik, de a férfi inkább hallgatott, mintha valamire várna. És ekkor hirtelen rádöbbent: az első randijukon is pontosan ez történt. Balázs csendes volt, ő pedig ragyogó hangulatban beszélt helyettük kettőjük nevében is. Úgy tűnt, most sem lesz másképp — neki kell kézbe vennie az irányítást.
— Balázs, annyira örülök, hogy végre személyesen találkozunk! — kezdte vidáman. — Az üzenetek jók, persze, de élőben látni valakit egészen más érzés.
— Aha… — bólintott Balázs halkan, miközben a tekintete egy pillanatra elrévedt.