— Nórácska, csinálnál nekem egy teát? — szólt oda Balázs, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Nóra pislogva nézett rá. Alig pár másodperce huppant le végre. Előtte letörölte a tűzhelyet, felmosta a padlót, betette a mosást, megetette a macskát, mindent elrendezett, amit csak lehetett. És most, amikor végre megengedett magának egy perc pihenőt, máris fel kellett volna pattannia.
Balázs még csak rá sem nézett. Ettől Nóra mellkasában kellemetlen szúrás jelent meg. Tényleg ekkora kérés lenne, hogy saját magának kimenjen a konyhába?
— Na, mi van, miért ülsz még? Mondtam, hogy teát kérek! — Balázs hangja érezhetően keményebb lett.
— Balázs, most ültem le… — válaszolta fáradtan Nóra. — Elég nehéz napom volt.
— Akkor csináld meg gyorsan, aztán ülj vissza — vont vállat a férfi. — Nem értem, mi ebben a gond.
Nóra nagyot sóhajtott. Felállt, és szó nélkül a konyha felé indult. Jó, legyen. Egy tea belefér… gondolta keserűen.
Pár perc múlva ott gőzölgött a bögre. Odatette Balázs elé, majd visszaült a kanapéra, lehunyta a szemét, hogy legalább egy pillanatra kikapcsoljon. De ez az illúzió gyorsan szertefoszlott.
— Nóri! Kapcsold be a tévét! Anyu írt, hogy megy a kedvenc műsora, és látnom kell!
Nóra kinyitotta a szemét, és körbenézett a távirányító után. Nem volt sehol a közelben. A készülék tetején hevert, ami azt jelentette, hogy megint fel kell állnia.
— Nóri, mi van már?
Újabb sóhaj. Újabb felállás.
Az este során Balázs még számtalanszor rángatta fel apróságokkal. Nóra korábban nem tulajdonított ennek nagy jelentőséget, de az utóbbi időben minden ilyen mozzanat idegesítette. A lába gyakran sajgott, nehezére esett hirtelen felpattanni, és egyre inkább azt érezte, hogy kihasználják. Hiszen Balázs képes lenne ellátni magát. Amikor udvarolt neki, meg is tette. Akkor figyelt rá, törődött vele. Most viszont, hogy már férj és feleség voltak, mintha minden természetes kötelességgé vált volna az ő oldalán. Ő volt az állandó készenléti üzemmódban működő feleség. Aki mindig szolgálatra kész.
Régen Balázs csodaként nézett rá. Most inkább eszköznek látta: feleség, tehát takarít, mos, főz, hallgat, és végrehajt.
— Nórácska, hozz még egy teát! — hangzott fel ismét.
Ezúttal azonban Nóra nem mozdult.
— Balázs, elég. Fáradt vagyok.
A férfi végre elfordult a számítógéptől, és ránézett.
— Fáradt? Ugyan már! Mitől lennél fáradt? Semmi különöset nem csináltál.
Nórát elöntötte a düh.
— Hogyne csináltam volna! Dolgoztam, főztem, takarítottam, beszéltem az anyáddal, végighallgattalak téged. Ez szerinted semmi?
Balázs csak a szemét forgatta.
— Nóra, kérlek, ne kezdd el…
………………
Másnap délben Nóra találkozott Eszterrel. A barátnője szokás szerint vidám volt, poénkodott, mosolygott, míg Nóra arcáról eltűnt minden derű.
— Eszter, hagyjuk most a nyaralás témát — legyintett Nóra. — Baj van. Nem bírom tovább Balázzsal.
— Tessék? — Eszter gyanakodva nézett rá. — Mi történt? Hiszen alig vagytok házasok, két éve sincs.
— Pont ez az! — vágta rá Nóra. — És egyre inkább azt érzem, hogy soha nem is szeretett. Csak kellett neki valaki, aki elvégzi a házimunkát.
— Ugyan már! Ne beszélj butaságot! Ha csak ez kellett volna neki, fogadott volna egy takarítót. Megengedheti magának — csóválta a fejét Eszter.
— Igen, csak a takarítónak fizetni kell — mosolyodott el keserűen Nóra. — Én viszont ingyen vagyok. Sőt, még pénzt is hozok haza. Teljesen önfenntartó megoldás.
Ezután Nóra hosszan panaszkodott. Kiöntötte a szívét, Eszter pedig figyelmesen hallgatta, időnként együttérzően bólogatott.
— Tudod, nagyon is átérzem, amit mondasz — szólalt meg végül Eszter. — Az enyém sem szereti, ha pihenek…