Az ajtó nagyot csattant, a hangja még sokáig visszhangzott a lakásban. Odaléptem Eszterhez, és óvatosan megfogtam a kezét. A bőre jéghideg volt, mintha nem is élő emberé lenne.
— El fogja venni Lillát — suttogta rekedt hangon. A kétéves kislányáról beszélt. — Azt mondta, ha megpróbálok elmenni, soha többé nem láthatom.
Olyan tiszta, bénító rettegés ült a szemében, hogy azonnal tudtam: itt nem segítenek a szép szavak vagy az üres ígéretek. Balázs nem csupán kegyetlen volt, hanem hideg fejjel számító manipulátor is. Egyetlen végzetes hibát azonban elkövetett: azt hitte, engem félre tud tolni.
Bementem a dolgozószobába, amely egykor Leventéé volt. Semmi sem változott benne azóta: a nehéz tölgyfaíróasztal, a plafonig érő könyvespolcok, a falon a régi családi fényképek. Leültem abba a székbe, amelyben annyi éven át dolgozott, majd kinyitottam a széfet. Olyan iratok feküdtek benne, amelyekhez Levente halála óta nem nyúltam — annak a vállalkozásnak a dokumentumai, amelyet a férjem a semmiből épített fel.
Balázs meg volt győződve róla, hogy túljár mindenki eszén. Azt hitte, Eszterrel kötött házasságával együtt megszerzi a pénzt és a kapcsolati hálót is. Levente sosem bízott benne igazán, de Eszter szerelmes volt, mi pedig nem akartunk az útjába állni. Amikor Levente meghalt, Balázs elhitette mindenkivel — velem együtt —, hogy képes kézben tartani a céget, és ő lesz a „méltó folytató”. Én akkor összetörten beleegyeztem, és beértem azzal, hogy papíron nálam maradjanak a részvények.
Most elővettem egy vastag mappát, és alaposan átnéztem az iratokat. Levente előrelátó volt: minden lényeges vagyon, minden számla végső kedvezményezettjeként engem jelölt meg. Balázs ugyan irányította a céget a mindennapokban, de az igazi hatalom végig az én kezemben maradt. Csak éppen soha nem éltem vele.
Azonnal felhívtam a család ügyvédjét, Nórát. Több mint húsz éve dolgozott együtt Leventével, szinte testvéri kapcsolat fűzte hozzá.
— Nóra, de rég hallottam a hangodat — mondta melegen, majd ahogy röviden felvázoltam a történteket, a hangja megkeményedett.
— Megütötte Esztert? — kérdezte néhány másodperc csend után. Olyan hideg volt a hangja, amilyennek még sosem hallottam.
— Nem először. És most a gyerekkel fenyeget.
— Mit szeretnél tenni?
— Mindent, amit jogilag megtehetek. Mondd el pontosan, milyen jogaim vannak, mint részvényesnek.
Több mint egy órán át beszéltünk. A hívás végére világos terv állt össze bennem. Kegyetlen volt, kíméletlen, de egyetlen olyan megoldás, amely valódi védelmet nyújthatott a lányomnak és az unokámnak.
Balázs reggel egy „nagy üzletről” beszélt. Pontosan tudtam, mire gondol: hónapok óta készített elő egy összeolvadást egy jelentős szállítmányozási céggel. Ez lett volna számára a lehetőség, hogy megsokszorozza a vagyonát, és végleg megszabaduljon minden kontrolltól. Az egész egyetlen nagy átutaláson múlt — azon, hogy igazolni tudja a fizetőképességet.
Pontban délben, amikor a számításaim szerint a végső tárgyalások elkezdődtek, léptem akcióba. Először azt a bankot hívtam fel, ahol a cég fő számlái voltak. Bemutatkoztam, végigmentem az azonosítás minden lépcsőjén, majd kértem, hogy kapcsoljanak az illetékes vezetőhöz.
— Nóra asszony, micsoda meglepetés! — lelkesedett a vonal túlsó végén Zoltán, az igazgató. Régi ismeretség kötött össze minket. — Miben segíthetek?
— Zoltán, azonnali hatállyal kérem az „Art-Trans” valamennyi számlájának zárolását — feleltem nyugodtan.
A vonal másik végén hirtelen néma csend lett.
— Az összeset? De hát… ma van Balázs Viktor nagy tranzakciója. Előre jelezte a jelentős utalást.
— Pontosan ezért — vágtam közbe határozottan. — Minden jogom megvan hozzá. A dokumentumok szerint én vagyok az egyetlen kedvezményezett. Balázs csak ügyvezető.
— Igen, ez formailag így van, de…
— Nincs de, Zoltán. Vagy végrehajtják az utasításomat szóban és írásban is, vagy még ma áthelyezem az összes eszközt egy másik bankhoz, és panaszt teszek a felügyeleti szervnél.
Hallottam, ahogy nagyot sóhajt.
— Rendben. Adjon egy órát.
— Húsz percük van — mondtam halkan. — És Zoltán… számítok magára.
A vonal megszakadt, én pedig tudtam, hogy ezzel elindítottam egy olyan folyamatot, amelynek már nem lesz visszaút, és amely a következő lépéseknél még komolyabb következményeket hoz majd magával.