– …rám támadt! Apa, gyere azonnal, itt teljes az önkény! – üvöltötte bele a készülékbe.
Nyugodt mozdulattal visszaakasztottam a pisztolyt a kútoszlopra. A tankolás véget ért. A műsor viszont csak most indult.
A rendőri egység meglepően hamar befutott. Túlságosan is gyorsan. Nyilvánvaló volt, hogy Márk apja nem pusztán vagyonos ember, hanem olyan befolyással bírt, amelynél az idő is engedelmesebben mozdult. Mindenkit előállítottak. Az autómat egy járőrőrmester vitette el a telepre, bár erre semmilyen jogalapja nem lett volna.
A kapitányság épületét áthatotta az állott levegő és az olcsó fertőtlenítő szaga. Engem az üveggel leválasztott fülkébe ültettek, mintha különösen veszélyes bűnöző lennék. Márk és a sleppje a folyosón terpeszkedett egy padon, kávét szürcsöltek az automatából, és vihogva méregettek, diadalittas pillantásokkal.
Az ügyeletes tiszt, egy vörös képű őrnagy, még csak kérdezni sem próbált.
– Megvárjuk a vezetést – morogta, fel sem nézve. – Meg a feljelentőt.
Fél óra sem telt el, amikor az ajtó kivágódott, majdnem kiszakadt a tokjából. Egy férfi lépett be. Zoltán Grádov. A környék agrárbirodalmának ura, megyei képviselő, és az a fajta ember, aki ezt a vidéket a saját birtokának tekintette. Két éve láttam a fotóját egy ügyiratban – tanúként szerepelt egy nagyobb sikkasztási ügyben, és természetesen tisztán jött ki belőle.
– Hol van az a dög? – mennydörögte, és a hangja betöltötte az egész helyiséget.
Márk azonnal felpattant, magára öltve a szenvedő áldozat szerepét.
– Apa, ott van! Nézd, még nyoma is maradt! Valami harcművész lehet, biztos be volt tépve!
Grádov az üvegfal elé lépett. Tetőtől talpig végigmért, undorral, mintha sarat látna a cipőjén.
– Nyissa ki – vetette oda az őrnagynak.
Kulcsok csörögtek, a rács fémesen csattant.
– Figyelj ide – lépett be hozzám. – Most aláírsz egy beismerőt. Támadás, garázdaság, rablási kísérlet.
– Rablás? – csúszott ki belőlem egy rövid nevetés.
– Amit én mondok, az lesz az igazság – hajolt közelebb. – Vagy szerinted elhiszi bárki, hogy egyedül négy férfit földre vittél? A sitten majd megtanítanak viselkedni. A fiam köztiszteletben áll. Te meg ki vagy? Egy senki az országút mellől.
– Erika Andrásné Versinyin vagyok – feleltem halkan.
– Hidegen hagy, akár a pápa is lehetnél! Őrnagy, teljes eljárást indítson. És vizsgálják meg, üveges a tekintete.
Az őrnagy leült, előhúzott egy nyomtatványt.
– Név… foglalkozás…
A kabátom belső zsebébe nyúltam. Grádov megfeszült, talán fegyvert sejtett. Ehelyett egy kis, bordó fedelű igazolvány került elő.
– Jelenleg nem dolgozom – mondtam, és az asztalra tettem. – Nyugalmazott igazságügyi ezredes. A Legfőbb Ügyészség kiemelt ügyeinek volt vezető nyomozója.
Az őrnagy megdermedt. A toll félúton megállt a papír felett, és a következő pillanatban már csak az arca színének változását lehetett hallani a csendben.