…felhívom a rendőrséget, és közlöm velük, hogy idegenek törtek be az otthonomba.
Marcell arca egy pillanat alatt kiszürkült. Ismerte Nórát. Tudta, hogy a nyugodt hang és a látszólagos szelídség mögött rendíthetetlen keménység lapul, amit jobb nem próbára tenni.
— Anya, várj egy kicsit — motyogta, majd az anyja felháborodott szusszanását figyelmen kívül hagyva Nóra után indult a konyhába.
Nóra becsukta az ajtót. Nem csak becsukta: rázárta. A páraelszívót a legmagasabb fokozatra kapcsolta, mintha a zúgása valamiféle hangszigetelést adhatna.
— Marcell, pontosan egy perced van — mondta, miközben hátát a hűtő hideg fémjének támasztotta. Szüksége volt erre a támaszra, különben összerogyott volna. — Mondd el, mi a fenét művelsz.
— Nóra, kérlek, ne csinálj ebből ügyet — fintorgott a férfi. Az arcán megjelent az a bizonytalanság, amit a nő évek óta igyekezett nem észrevenni. — Anyának nehéz egyedül. Kevés a nyugdíja. A háromszobás lakását meg simán ki lehet adni havi ötvenezer forintért! Gondolj bele, tiszta bevétel. Így hamarabb letudjuk a hitelt. Értünk csinálom.
— Értünk? — Nóra keserűen felnevetett. — Nem kérdeztél meg. Nem beszéltük át. Egyszerűen ideállítottál azzal, hogy beköltöztetted az anyádat meg azt a dohos lomhalmazt. Elfelejtetted, hogy itthon dolgozom? Csend kell. A te anyád pedig egy nonstop rádió, kéretlen tanácsokkal.
— Kibírod! — csattant fel Marcell, hirtelen dühösen. Talán az, hogy az anyja a fal túloldalán volt, bátorságot adott neki. — Mindig csak a saját kényelmed számít? Ő az anyám! Felnevelt! És különben is, ez az én lakásom is. Jogom van idehozni, akit akarok.
Nóra úgy nézett rá, mintha most látná először. „Ez az én lakásom is.” A mondat élesen hasított belé.
— A te lakásod? — kérdezte halkan. — Akkor vegyük át a számokat. Az önerő hárommillió forint volt. Honnan lett? A nagymamám lakásának eladásából. Az enyémből. A havi törlesztő hetvenezer. Ki fizeti? Én, a főkönyvelői fizetésemből. Te fél éve „önmagadat keresed”, alkalmi munkákból élsz, amik épp a benzinre meg a cigire elégségesek.
— Most akkor a számon kéred a kenyeret? — vörösödött el Marcell, az arca foltos lett. — Igen, most nehéz időszakom van. De férfi vagyok! A család feje! És ezt a lakást házasságban vettük! Jogilag közös, úgyhogy ide akár az anyámat, akár egy egész vándorcigány-karavánt beköltöztethetek!
Ekkor történt meg. Nórában valami végleg elszakadt. Egy kattanás, majd sötétség. Szeretet, tisztelet, közös jövőbe vetett hit — mind porrá omlott egyetlen másodperc alatt. Maradt a józan, jeges számítás. Könyvelő volt. Tudott számolni. És felismerte a kockázatot.
— Jogilag? — ismételte lassan.
— Igen! — Marcell érezte, hogy betalált, és rátett még egy lapáttal. — Anyát már be is jelentettem ide. Tegnap intéztem, ideiglenes lakcím, Ügyfélkapun keresztül. Úgyhogy nem rakhatod ki. Törődj bele. Majd szépen együtt élünk. Anya főz, neked is könnyebb lesz.
Nóra hallgatott. A fejében dátumok, paragrafusok, szerződések pontjai cikáztak. Tegnap. Ideiglenes bejelentés. Tulajdonosi hozzájárulás.
— Lakcímbejelentéshez minden tulajdonos beleegyezése kell — szólalt meg végül nyugodtan. — Az enyémet nem adtam meg.
— Megadtam helyetted! — vigyorgott Marcell, láthatóan elégedetten. — Van hozzáférésem a fiókodhoz. A jelszót nem változtattad meg. Szóval minden szabályos.
Árulás. Ráadásul kétszeres. Nemcsak az anyját hozta ide. Belemászott a személyes adataiba, meghamisította a beleegyezését, és a bizalmát fordította ellene.
Ekkor kopogás nélkül kivágódott a konyhaajtó, és belépett Melinda. Soha nem volt türelmes típus.
— Na, mit sustorogtok itt? — kérdezte. — A költöztetők pénzt kérnek, dobjatok hozzá ötszáz forintot, mert nekem csak nagy címleteim vannak. Aztán igyunk egy teát, hoztam süteményt — végigmérte a konyhát, mint aki máris otthon van. — Ja, és Nóra, holnap kelj korábban. A nappali ablakai csíkosak maradtak. Én nem tűröm a koszt.
Nóra ránézett az anyósára. Aztán a férjére, aki diadalmas mosolyt próbált elrejteni. Azt hitték, nyertek. Azt gondolták, sarokba szorították. Biztos „jól nevelt kislánynak” tartották, aki kerüli a konfliktust, aki mindig elsimítja a dolgokat.
Tévedtek.
— Pénzt nem adok — mondta Nóra hangosan, tisztán artikulálva, hogy ne lehessen félreérteni.