A következő oszlopra bökött, ujjával határozottan végighúzva a sort.
— És itt vannak Levente kiadásai. Az én bankkártyámról fizetve. Látják ezt az összeget? Hatszáznegyvenkét ezer forint.
— Mennyi?! — kapott a mellkasához Ilona, mintha hirtelen elfogyott volna körülötte a levegő.
— Hatszáznegyvenkét ezer — ismételte meg Lilla szárazon. — Sörre, az önnek szánt ajándékokra, amiket Levente sajátjaként adott át, benzinre, meg Réka mindenféle kívánságaira.
Réka felé villant a tekintete, majd Lilla hirtelen kitépte a papírt Ilona kezéből.
— Az ön fia eltartott, Ilona. Egy közönséges élősködő. Én pedig elvégeztem a fertőtlenítést. A bolt bezárt.
Levente addig a szoba sarkában állt, arca élénkvörös volt, mintha főtt rák lett volna.
— Lilla… muszáj volt ezt anyám előtt? — hebegte. — Megbeszélhettük volna négyszemközt…
— Meg is beszéltük, Levente — felelte nyugodtan. — A bőröndöd az ajtónál van. Egy órája összepakoltam.
— Milyen bőrönd? — elsápadt. — Kidobsz? Szilveszter előtt?
— Pontosan. Olyan nagyon férfinak akartál látszani? Akkor viselkedj úgy. Bérelj lakást, tartsd el az anyádat. De nem az én pénzemből. A kulcsokat tedd az asztalra.
Levente megpróbált érzelmekkel hatni.
— Nincs hová mennem! Anya, szólj már neki!
— Kisfiam… — motyogta Ilona bizonytalanul. — Tudod, nálunk… a kanapé eltört, meg amúgy is szűkös…
— Látod! — tárta szét a karját Levente. — Lilla, beszéljük meg! Elmegyek dolgozni! Ünnepek után!
— Nem, Levente — rázta meg a fejét. — Dolgozni most fogsz. Rakodómunkásnak vagy futárnak, most jól fizetnek. Ez itt nem éjjeli menedék.
Lilla az ajtóhoz lépett, és szélesre tárta.
— Kifelé. Mindhárman.
Réka megpróbált elsurranni mellette a szoba felé.
— Csak a mosdóba! Meg elviszem a parfümömet, itt maradt múltkor!
Lilla elállta az útját.
— Mosdó van a McDonald’s-ban. A parfüm pedig… — a polcra bökött, ahol egy Chanel üveg állt — az az enyém. A tied anyánál van, a táskájában.
Hangos szóváltás közepette távoztak. Ilona azt kiabálta, hogy Lilla „egyedül fog megöregedni”, Réka visítva bizonygatta, hogy „a bátyja majd talál magának fiatalabbat”. Levente kullogott a végén, húzva maga után a bőröndöt, közben szipogott.
Amikor becsapódott az ajtó, Lilla két zárat is ráfordított, majd a reteszt is elhúzta.
December 31. 23:55.
Egy karosszékben ült, rénszarvasos pizsamában. Az ölében tányér, rajta vajas kenyér vörös kaviárral.
A karácsonyfa fényei villogtak, a tévében Benedek Lukashin sokadszor is Szeged felé tartott.
Megszólalt a telefon.
Üzenet érkezett Leventétől.
„Lilla, bocsáss meg, hülye voltam. Anyánál vagyunk, nincs itt mit enni, Réka hisztizik. Visszajöhetnék? Mindent ledolgozok!”
Lilla elmosolyodott.
Rányomott: „Kapcsolat blokkolása”.
Ezután kibontotta a pezsgőt, a dugó pukkanása egybeesett az első újévi harangütéssel.
— Boldog új évet, Lilla — mondta halkan magának. — Új életet, tiszta lapot és végre rendben lévő költségvetést.
A szomszédból „Hurrá!” kiáltások hallatszottak. Lilla kinyújtotta a lábát, lehunyta a szemét, és először hosszú idő után valóban nyugodtan lélegzett.