— A sikerre — tette hozzá halkan. — Meg a váratlan meglepetésekre.
Egyetlen húzásra kiitta a poharat. A víz jeges volt, pontosan olyan hideg és tiszta, mint az a terv, amely már összeállt a fejében.
December 28-án a reggel nem ébresztővel indult, hanem Levente hangjával. A fürdőszobában volt, megnyitotta a csapot, hogy elnyomja a zajt, de az ajtót nem csukta be rendesen, és kihangosítva beszélt.
— Ne nyafogj már, Réka! — szólt lekezelő magabiztossággal. — Azt mondtam, megveszem, akkor meg is lesz. Lilla tegnap teljesen jó fej volt, megpuhítottam. Az élethez nem sok esze van, csak a kamionjait tudja számolni. Majd beadom neki, hogy az autóra kell, alkatrész, váltó, ilyesmi. Aztán dobok neked pénzt kártyára, megveszed a csizmát.
— És anya? — cincogott Réka a hangszóróból. — Ő fekete kaviárt akart! Meg azt a parfümöt, ami húszezer körül van!
— Lesz kaviár is, parfüm is — vágta rá Levente. — Férfi vagyok, én döntök ebben a házban, mire megy a pénz. Lillának óriási a kártyalimite, észre sem veszi. Na, puszi, készülj, holnap vásárlás!
Lilla mozdulatlanul feküdt, a plafont nézve.
„Balfék.” „Megpuhítottam.”
Felült, kézbe vette a telefonját, és megnyitotta a banki alkalmazást.
Két számlája volt: az egyik a fizetése, a másik egy külön alszámla, ahhoz tartozott az a bankkártya, amit Levente hordott magánál „háztartási kiadásokra”. A vásárlási limit eddig 100 000 forint volt. Ma reggelig hitt benne.
Belépett a kártyabeállításokhoz.
Vásárlási limit: napi 500 Ft.
Készpénzfelvétel: 0 Ft.
Online utalások tiltása: bekapcsolva.
Értesítések: kizárólag az én telefonomra.
Megnyomta a „Mentés” gombot.
Ezután főzött magának egy kávét, és az ablaknál állva itta meg, miközben Debrecen szürke, latyakos telét bámulta.
Levente nem sokkal később kilépett a fürdőből, Lilla drága tusfürdőjének illatában úszva.
— Felébredtél, kismadár? — cuppantott egyet a feje búbján. — Figyelj, ma be kell ugranom a szervizbe, valami kopog az autóban, szerintem a váltó. Át tudnál dobni úgy ötvenezer forintot a kártyámra? Diagnosztika, alkatrész, tudod.
Lilla lassan felé fordult.
— Levente — mondta nyugodtan, a szemébe nézve. — A banki appom teljesen meg van bolondulva. Sem utalni nem enged, sem pénzt felvenni. Valami komoly rendszerhiba.
Levente arca megfeszült.
— Hogyhogy? Akkor a szerviz…?
— Ott van nálad a kártyám — vont vállat Lilla. — Fizesd azzal. Vagy… — tartott egy apró szünetet — a sajátodból.
Levente idegesen kapkodta a tekintetét.
— Ja… persze, azzal fizetek. Na, rohanok, rengeteg dolgom van!
Felkapta a kabátját, és kiviharzott. Lilla pontosan tudta: nem szervizbe megy, hanem anyához és a húgához, újabb ígéreteket osztogatni.
— Fuss csak — suttogta maga elé. — A célvonal már látszik.
December 29-e próbanap volt.
Este Levente feldúltan érkezett haza.
— Mi ez a cirkusz a kártyával?! — förmedt rá már az ajtóból. — Tankolni akartam, és azt írta ki: „elutasítva”! Az utolsó öt literrel vánszorogtam haza, mint egy szerencsétlen!
Lilla a kanapén ült, ölben a laptop.
— Mondtam, banki hiba — felelte higgadtan. — Ünnepek előtt karbantartás van, szervercsere, ilyesmi. Az ügyfélszolgálat szerint pár napig vacakolni fog.
— Pár napig?! — Levente elsápadt. — És az ajándékok? Holnap mennénk anyával meg Rékával a plázába!
— A kártya működik — hazudta rezzenéstelen arccal Lilla. — Csak a nagyobb összegek akadnak fenn. Próbáljátok kisebb tételekben. Vagy — mosolygott — előveszed a félretett pénzed.
— Jó, majd megoldjuk. Holnapra biztos helyrejön, érzem, hogy szerencsém lesz.
December 30-án Lilla bent volt dolgozni, szándékosan nem vett ki szabadnapot, az éves beszámolóra hivatkozva.
Pontban 14:00-kor pittyent a telefonja.
Sikertelen vásárlási kísérlet: „L’Etual” üzlet, összeg: 24 500 Ft, ok: limit túllépve.
Egy perccel később új értesítés érkezett.
Sikertelen vásárlás: „Szőrmés Királynő” áruház, összeg: 89 000 Ft.
Majd ismét jelzett a kijelző.
Vásárlási kísérlet: „Globus” hipermarket, összeg: 15 600 Ft — a rendszer még feldolgozta a tranzakciót, Lilla pedig elmosolyodott, tudva, hogy a történet következő jelenete már formálódik.