– …túl erősek – fejezte be Nóra, majd leült a fotelbe. – Ettől garantáltan megfájdul a fejem. És ezek a virágok… liliomok? Tudod jól, hogy allergiás vagyok rájuk.
– Nem liliom, hanem alstroemeria – vágta rá Lilla, miközben érezte, hogy görcsbe rándul a gyomra. – És a fényfüzér sem villog, csak finoman pulzál…
– Pulzál, villog, teljesen mindegy – legyintett Nóra. – Kapcsold ki, kérlek.
Lilla szó nélkül lehajolt, és kihúzta a dugót a konnektorból. A meleg fény azonnal kialudt, a szoba egy árnyalattal hűvösebbé vált. András, miközben elsétált mellettük, együttérzőn megszorította Lilla vállát.
– Anya, kérsz egy teát? Vagy rögtön vacsorázzunk? – próbált oldani a hangulaton.
– Előbb egy teát – helyezkedett el kényelmesebben Nóra, továbbra is mindent szemügyre véve. – Jólesne egy kis pihenés az utazás után.
Lilla a konyhába ment, és gondosan elkészítette a teát: zöldet, jázminosat, azt a fajtát, amit különleges teaboltban vett, nem is olcsón. Tálcán vitte be, mellé apró kekszeket tett.
– Zöld teát este nem iszom – tolta arrébb Nóra a csészét. – Felébreszt. Ezt igazán tudhatnád.
– Elnézést… akkor főzök fekete teát – mondta Lilla halkan.
A konyhában a pultnak támaszkodott, ökölbe szorított kézzel. Nyugalom. Csak tea. Nem világvége. Mindjárt vacsora, akkor minden rendbe jön. Az ételek tökéletesek, mindent ezerszer ellenőrzött…
Tizenegykor végre asztalhoz ültek. Lilla meggyújtotta a gyertyákat, kitöltötte a bort – félszáraz vöröset, kifejezetten a hús mellé választva. Nóra közelebb húzta a tányérját, és szedett az oliviersalátából.
Lilla feszült figyelemmel nézte, ahogy az anyós kanalaz, megkóstolja, lassan rág. Nóra arca semmit nem árult el.
– Kicsit sok benne a majonéz – szólalt meg végül. – És a krumpli túl nagyra van vágva. Finomabb lenne apróbban.
– Úgy daraboltam, ahogy általában szokás… – próbálta védeni magát Lilla.
– Igen, általában. Én viszont kisebbre szeretem. Mondtam is.
– A darabolásról nem volt szó – csúszott ki Lilla hangja keményebben, mint akarta. – Csak a kolbászról beszéltünk.
– Szóval most még én vagyok a hibás, mert nem érted? – tette le Nóra a villát. – Egy rendes háziasszony tudja, hogy az olivierhez apró kocka kell.
András idegesen megmozdult a széken.
– Anya, szerintem nagyon finom. Lilla rengeteget dolgozott vele…
– Nem mondtam, hogy rossz – vont vállat Nóra. – Csak jelzem a hibákat. Talán már véleményem sem lehet?
Lilla nem válaszolt, felállt, és sorban az asztalra tette a többi fogást. A kocsonya enyhén megremegett a tálon, fényesen csillogott. A sült csirke aranybarna volt, rozmaringágakkal díszítve, a jülienek gőzölögtek a kis edényekben.
– Ó, kocsonya – vette kézbe a kanalat Nóra. – Nézzük, mi lett belőle.
Megkóstolta. Lilla látta az állkapocs mozgását, a lassú nyelést, majd az arcra kiülő kritikus kifejezést.
– Nem dermedt meg eléggé – jelentette ki. – És túl sok lehet benne a zselatin. Az igazi kocsonya elolvad a szájban, ez meg gumis…
– Pulykából készítettem, ahogy kérted – szorította össze Lilla a kezét az asztal alatt. – Az kevésbé zselésedik, ezért…
– Pontosan! Tovább kellett volna főzni, csirkelábat tenni bele. Zselatin minek? Ez nem desszert, hanem kocsonya!
– De azt mondtad, a sertés túl zsíros…
– És? Lehetett volna marhát csirkével. Ez nem egyértelmű?
András a sült felé nyúlt.
– Kóstoljuk meg a csirkét. Isteni illata van!
Lilla figyelte, ahogy András vág egy falatot, a szájába teszi, és az arca felderül.
– Lilla, ez fantasztikus! Anya, ezt muszáj megkóstolnod!
Nóra egy egészen apró darabot vett, hosszasan forgatta, mintha vizsgálná.
– Kissé száraz – mondta végül. – A bőre itt-ott meg is kapott. Látod? Lejjebb kellett volna venni a hőfokot, és végig fólia alatt tartani.
– Fóliával sütöttem – remegett meg Lilla hangja. – Az első órában. A végén vettem le, hogy piruljon.
– Hát meg is pirult. Túlzottan. Az lett volna a helyes, ha csak az utolsó tíz percre veszed le.
– Nóra… – Lilla hangja elcsuklott. – Van egyetlen étel is, amit tudnál értékelni? Bármi, ami tetszik?
Az anyós meglepetten felvonta a szemöldökét.
– Hiszen nem leszidlak – felelte hűvösen. – Csak építő jellegű kritikát mondok. Neked is hasznos tudni, hol hibáztál, nem igaz?