Lilla a hálószobai tükör előtt állt, és utoljára még megigazította a haját. A fürtökkel hosszú ideig bajlódott, de most pontosan úgy simultak a vállára, ahogyan elképzelte. A tengeri zöld árnyalatú ruha finoman követte az alakját, a sminkje hibátlan volt – külön időpontot kért egy profi sminkestől, pedig máskor gond nélkül elkészítette magának. Ma azonban nem lehetett félmegoldás. Ennek az estének tökéletesnek kellett lennie. Nem csak lehetett: muszáj volt annak lennie.
– Gyönyörű vagy – szólalt meg András, miközben hátulról átkarolta, és egy puszit nyomott a halántékára. – Anyu el lesz ragadtatva.
Lilla nem válaszolt azonnal, csak a tükörben nézte a közös képüket. Öt éve éltek házasságban, és ez idő alatt egyszer sem hallotta Nórától – az anyósától – az őszinte elismerés hangját. Egyetlen jó szót sem. De ma… ma más lesz. Nem lehet másképp. Túl sok energiát, időt és reményt fektetett ebbe az estébe ahhoz, hogy kudarcba fulladjon.
Az ünnepeket rendszerint Nóra lakásában tartották. A tágas, háromszobás otthon tele volt antik bútorokkal és csillogó kristálycsillárokkal, amelyek alatt az asszony uralkodott, mint egy megkérdőjelezhetetlen tekintély. Lilla ott mindig idegennek érezte magát: bármit csinált, sosem volt megfelelő. A saláta nem úgy készült, az asztalterítés nem volt elég elegáns, a beszélgetés során pedig mindig túl hangos vagy éppen túl visszafogott volt.
Három héttel korábban azonban minden megváltozott. Nóra elcsúszott a jeges járdán, és megsérült a lába. Nem történt komoly baj, de az orvosok azt tanácsolták, hogy kímélje magát, és lehetőleg ne járjon sokat. Ekkor határozta el Lilla, hogy megteszi azt a lépést, amelyhez eddig nem volt bátorsága.
– Nóra – mondta a telefonba, igyekezve határozottnak tűnni –, mit szólna hozzá, ha idén nálunk tartanánk a szilvesztert? Nem kellene főznie, szerveznie, idegeskednie… mindent elintézek. Önnek csak el kell jönnie, és pihennie.
A vonal másik végén hosszú csend következett.
– Hát… ha ennyire ragaszkodsz hozzá – felelte végül Nóra olyan hangsúllyal, mintha egy kellemetlen orvosi beavatkozásba egyezne bele. – De ne vidd túlzásba a fűszerezést. És ne felejtsd el, az olivér salátát kizárólag párizsival eszem. Füstölt csirke szóba sem jöhet.
Lilla mindent feljegyzett. Aztán még rengeteget. A következő fél órában további vagy húsz pontnyi elvárás hangzott el, mind gondosan bekerült a jegyzetfüzetbe.
Most, három héttel később, a lakás makulátlanul tiszta volt. Lilla súrolt, takarított, újra kimosta a függönyöket. Az abrosz hófehéren terült el az asztalon, finom csipkeszegéllyel, olyan gondosan vasalva, hogy egyetlen ránc sem maradt rajta. Előkerült az esküvői porcelánkészlet is: vékony falú csészék, aranyszínű peremmel – eddig alig használták, most azonban ünnepélyesen sorakozott az asztalon.
Az ételsort egy teljes héten át tervezte. Az olivér saláta pontosan úgy készült, ahogyan Nóra szereti. A hering bundában klasszikus recept szerint, finomra reszelt céklával. A kocsonya pulykából lett, mert a sertést az anyós túl nehéznek tartotta. A sült csirke zöldségekkel Lilla büszkesége volt: a receptet egy étterem séfjétől kérte el, ahol a házassági évfordulójukat ünnepelték. Gombás rakott falatkák kis tálkákban, kaviáros és lazacos kosárkák, friss gyümölcstál, végül egy omlós, réteges Napóleon-torta, amely szó szerint elolvadt a szájban.
Két teljes napig főzött. Az ujjai fájtak a szeleteléstől, a dereka sajgott az állástól. András többször is benézett a konyhába, arcán aggodalommal.
– Nem viszed ezt túlzásba? Anyu nem várja el, hogy…
– Minden rendben lesz – vágott közbe Lilla. – Bízz bennem.
Ő maga is kapaszkodott ezekbe a szavakba. Annyira szerette volna elhinni, hogy ez az este fordulópont lehet. Hogy Nóra végre nem ellenséget lát benne, hanem családtagot. Valakit, aki valóban tartozik hozzájuk.
Pontban nyolckor megszólalt a csengő. Lilla összerezzent, végigsimította a ruháját, majd az ajtóhoz sietett.
Nóra a küszöbön állt, elegáns szürke kosztümben, kezében bottal. A haja kifogástalan frizurába volt rendezve, a sminkje visszafogott és fegyelmezett. Tekintete végigmérte Lillát tetőtől talpig.
– Jó estét – mosolygott Lilla, félreállva. – Fáradjon be. Hogy érzi magát?
– A lábam még fájdogál – válaszolta Nóra, miközben feltűnően lassan törölte meg a cipőjét a lábtörlőn. – De hát ez van. András, segíts levetkőzni.
A fia azonnal ott termett. Lilla átvette a nehéz, drága bundát, és gondosan elhelyezte a szekrényben.
– Jöjjön a nappaliba – mondta, és szélesre tárta az ajtót.
Nóra belépett, majd megállt, és körülnézett. Lilla a küszöbnél maradt, visszafojtott lélegzettel várva a reakciót. Új díszpárnákat vett a kanapéra, friss virágokat tett a vázákba, a karácsonyfán pedig meleg fényű égősor világított, amely nem villogott, csak finoman ragyogott.
– A fények túl erősen villognak… – kezdte Nóra kritikus hangon, miközben tovább szemlélte a nappalit, és Lilla már előre érezte, hogy ez az este egészen más irányt vehet, mint ahogyan remélte.