…egy falusi fickó mögött ülve utazni már korántsem tűnt csábító gondolatnak, és ahogy a cseppek egyre sűrűbben verték az aszfaltot, egyre inkább örült, hogy inkább az apjával tart haza.
Otthon az apja egy vaskos borítékot csúsztatott elé az asztalon. Lilla értetlenül nézett rá, mire a férfi zavartan megköszörülte a torkát, és kibökte:
– Eladtam a csónakot. A fenébe is vele. Nem hagy nyugodni a lelkiismeretem… egyetlen gyerekem van, és mégis dolgoztatlak a szünetben. Miféle apa az ilyen? Bocsáss meg nekem, kislányom, mindig rosszul csinálok mindent. Az anyád is ezért ment el tőlem, ez is az én hibám.
Lillát feszélyezte ez az önostorozás, ezért gyorsan más irányba terelte a beszélgetést. Teát főztek, süteményt ettek, régi történetek kerültek elő. Meglepő módon Lilla kifejezetten jól érezte magát ebben a házban, amelyet korábban zsigerből gyűlölt, mert úgy érezte, elvette tőle az anyját. Akár ott is maradt volna éjszakára, de közben megszületett benne egy ötlet, amit azonnal tettekre akart váltani. Így estefelé mégis elindult az állomás felé. Az apja láthatóan csalódott volt, de belenyugodott: nem volt mit tenni.
Lilla elhatározta, hogy minden pénzét Márknak adja. Azt fogja mondani, hogy Nórának szánja. Hosszú idő alatt komoly összeget gyűjtött össze, és az apjától kapott pénzzel együtt ez már igazán számottevő volt. Az anyjával pedig… vele úgyis csak egy év múlva találkozik, hiszen megígérte, hogy majd ellátogat hozzá. Lilla képtelen volt kivárni hétfőig, ezért eldöntötte, hogy másnap útra kel.
Az éjszaka nyugtalanul telt. Újra és újra lepörgött a fejében a jelenet, ahogy átadja a pénzt Márknak, és elmondja, hogy Nórára gondolt. Elképzelte a férfi meglepett arcát, az örömét, azt, ahogy kimondja: Lilla a világ legcsodálatosabb lánya, és milyen szerencsések vele. Biztos volt benne, hogy ezután Márk elhívja valahová, vagy talán azonnal megvallja az érzéseit – hiszen nem véletlenül kérdezgette korábban Nórát arról, mit szólna hozzá, ha ő még egyszer megnősülne.
Reggel kiválasztotta a legszebb ruháját a hétköznapi darabok közül, és csak egy leheletnyi szájfényt tett fel, nehogy Márk azt higgye, külön készült. A szokásos módon trolibuszra szállt, és az ablakon kibámulva egy bizonytalan, alig körvonalazódó jövőt dédelgetett magában. Nem, természetesen nem rohannának azonnal az esküvővel… de akkor hol lakna majd? Maradna a kollégiumban, vagy Márk felajánlaná, hogy költözzön hozzájuk?
– Lilla, de jó, hogy ma korábban jöttél! – fogadta Márk lelkesen, még mielőtt végighallgatta volna a magyarázatát az elveszett szobakulcsról. – Épp azon voltam, hogy felhívlak, csak nem tudtam, alkalmas-e.
Lilla már a küszöbön megérezte, hogy valami szokatlan feszültség vibrál a lakásban. Mintha minden tele lett volna várakozással, mégsem látott semmi konkrét változást.
– Nóra, nézz addig egy kis tévét, mindjárt visszajövünk – szólt Márk, majd egy pillantással a konyha felé intette Lillát.
A lány szíve nagyot dobbant. Talán még azelőtt történik meg minden, hogy egyáltalán előhozakodhatna a pénzzel.
Márk becsukta mögöttük az ajtót, ami csak tovább erősítette Lilla reményét, hogy végre beteljesülnek az álmai.
– Van itt egy kis gond, Lilla… – kezdte a férfi óvatosan. – Ne haragudj, emlékszem, hogy megígértem neked a munkát a nyár végéig. Ne aggódj, kifizetlek, természetesen. Csak úgy tűnik, a segítségedre már nem lesz szükségünk.
A szavak nem akartak értelmet nyerni. Lilla tanácstalanul bámult rá, próbálta megfejteni, miről beszél egyáltalán.
– Érted… – folytatta Márk bizonytalanul –, úgy néz ki, megházasodom.
Lilla azonnal tudta, hogy nem róla van szó. Keserű íz ült ki a szájába, a gyomra görcsbe rándult. Az arcán bizonyára kiült valami ijesztő, mert Márk sietve hozzátette:
– Tényleg ne izgulj, most rögtön odaadom a fizetésedet! Ezt a hónapot is, meg a következőt is. Nóra mondta, hogy gyűjtesz az anyukádhoz való utazásra.
Levette a hűtő tetejéről a borítékot, és átnyújtotta neki.
– Abban reménykedem, hogy még pár napig segítesz Renátának – a gipszet már levették róla, de még nehezen mozog. Én mindjárt indulok érte, ma átköltöztetjük a holmiját is. Féltem, hogyan fogadja majd Nóra, de úgy látom, örül neki.
Lilla fejében továbbra sem állt össze a kép. Akkor Renáta marad Nóra mellett… de mi lesz Márk feleségével? Vagy félreértett valamit, és ő mégis…
– Renátával már régóta szerettük volna elmondani neki – magyarázta Márk. – Csak mindig közbejött valami. Aztán bekerült a kórházba, és rájöttem, nem halogathatom tovább. Elég ügyetlenül jött ki, ezt belátom. Neked is hamarabb szólnom kellett volna, de nem tudtam, meddig tartják bent, és hogy egyáltalán beleegyezik-e…
Ekkor hirtelen elégedett mosoly futott át az arcán.
– Tegnap eljegyeztük egymást.
Csak ekkor esett le Lillának, mi történik körülötte valójában. Márk valóban beleszeretett a lánya gondozójába – csakhogy nem belé, hanem Renátába, akit Lilla eddig csak fényképekről ismert. Majdnem kibukott belőle a gondolat, hogy „hiszen olyan idős”, de az újabb hányingerhullám visszanyomta a szavakat, mielőtt kimondhatta volna, és némán állt, miközben lassan minden a helyére került benne.