Azt feleltem neki újra meg újra, hogy nemsokára. Közben egyre kevésbé hittem el saját szavaimat.
Egy különösen kimerítő éjszakai műszak után végül elfogyott a türelmem. Hajnal felé, amikor már minden porcikám sajgott, újra felhívtam Marcellt. A készülék sokáig csengett, majd egy idegen női hang szólalt meg a vonal túlsó végén.
— Halló?
A kezem jéghideggé vált.
— Elnézést… Marcell Románnal beszélek? — kérdeztem bizonytalanul.
— Épp zuhanyzik — válaszolta a nő rövid hallgatás után. — Ki keresi?
Nem mondtam semmit. Megszakítottam a hívást, mintha forró vasat ejtettem volna ki a kezemből.
A szívem eszeveszetten vert, alig kaptam levegőt. Az ágy szélén ültem, görcsösen markolva a telefont, és próbáltam felfogni, mi történt az imént. Az agyam lázasan gyártani kezdte a magyarázatokat: talán egy ápolónő, egy szomszéd, egy távoli rokon. De annak a nőnek a hanghordozása — a nyugalma, az otthonossága — sehogy sem illett bele egy véletlen helyzetbe.
Fél óra múlva Marcell visszahívott.
— Nóra, kerestél? A telefonom nem volt nálam, bent hagytam a másik szobában.
— Ki vette fel? — kérdeztem halkan.
— Biztos valami téves hívás volt… Tudod, itt néha furcsa a vonal.
Gyorsan beszélt, kapkodva, mintha attól tartana, hogy egyetlen plusz kérdés is túl sok lenne. Nem faggattam tovább. Azt mondtam, fáradt vagyok, majd bontottam a vonalat.
Aznap éjjel szinte egyáltalán nem aludtam. A gondolataim kuszán kavarogtak, a szorongás rátelepedett a mellkasomra, mégis kétségbeesetten kapaszkodtam abba, hogy talán létezik valami racionális magyarázat.
Eltelt még egy hét. Marcell ezután teljesen eltűnt. Nem hívott, nem írt.
Akkor döntöttem el, hogy útnak indulok.
Kivettem pár szabadnapot, összekészítettem Lillának egy kis hátizsákot, és azt mondtam neki, meglátogatjuk a nagymamát. A kislány felragyogott, egész úton csacsogott, elképzelve, mennyire meg fog lepődni apa, amikor meglát minket.
Erzsébet asszony háza csendesen fogadott bennünket. Az udvaron egy ismeretlen autó állt. A kapu nyitva volt. Bekopogtam — válasz nem érkezett. Megnyomtam a kilincset, az ajtó lassan engedett.
És akkor meghallottam a hangokat.
— Azt mondtad, nem fog eljönni — szólt egy nő ingerülten.
— Nem számítottam rá, hogy ideutazik a gyerekkel — válaszolta Marcell. — Nem gondoltam, hogy meglépi.
— Tényleg nem akarsz neki végre mindent elmondani?
Megdermedtem. Lilla a kezemet szorította, nem értette, mi történik.
— Később. Most nem alkalmas — mondta Marcell tompán. — Anya még bent van.
— Milyen anya? — horkant fel a nő. — Két hete szanatóriumban van.
Elsötétült előttem a világ.
Erősebben betoltam az ajtót, és beléptem az előszobába. Marcell a konyhaasztalnál állt. Mellette egy magas, harmincas évei közepén járó barna hajú nő, otthoni köntösben.
Marcell arca elsápadt.
— Nóra… te itt vagy?
Nem válaszoltam. Lilla hozzám simult.
— Apa? — szólalt meg halkan.
A nő lassan levett egy törölközőt a fogasról, olyan mozdulattal, mintha egy rossz tévésorozat jelenetében lennénk.
— Szóval te vagy az — mondta fagyos mosollyal. — Akkor ez lenne a te „átmeneti gondod”?
Marcell a fejéhez kapott.
— Ez nem úgy van, ahogy kinéz…
Furcsa módon hirtelen nyugalom áradt szét bennem.
— Hol van Erzsébet? — kérdeztem egyenletes hangon.
Lesütötte a szemét.
— Rehabilitációs intézetben. Volt egy rosszabb időszaka, de most már stabil.
— Akkor miért hazudtál?
— Nem tudtam, hogyan mondjam el…
— És ő kicsoda? — intettem a nő felé.
— Melinda — felelte az, mielőtt Marcell megszólalhatott volna. — Egy éve ismerjük egymást.
Egy éve.
Nem emeltem fel a hangom. Nem sírtam. Csak felvettem Lillát.
— Te nem az anyádhoz mentél el — mondtam csendesen. — Hanem hozzá.
Marcell közelebb lépett.
— Nóra, kérlek, várj. Ez bonyolult. Összezavarodtam. Te mindig dolgoztál, állandóan fáradt voltál, eltávolodtunk egymástól…
Keserű mosoly csúszott az arcomra.
— És erre az volt a megoldásod, hogy összeköltözöl egy másik nővel, miközben magyarázat nélkül eltűnsz egy hétéves gyerek életéből?
Melinda összefonta a karját.
— El akarta mondani neked. Csak nem tudta, hogyan kezdjen bele.
— Persze — feleltem halkan. — Igazán nemes.
Lilla remegett a karomban, és az arcomba temette a fejét.