Nem macska, hanem az én gyermekem, és pontosan úgy fogunk eljárni, ahogy én mondtam.
— Ahogy gondolod. Ha kedved van taxira elszórni a pénzt, hát menjetek — vont vállat Erika fásultan.
Szilvia még ott, az udvaron írt egy üzenetet Gábornak, de válasz nem érkezett. Amikor beültek a taxiba, végül mégis tárcsázta a férjét.
— Mi történik nálatok már megint? — kérdezte Gábor ingerülten a vonal túloldalán.
— Lillába kull… — a szó közepén elcsuklott Szilvia hangja. — Kullancs ment bele… Úton vagyunk a kórházba…
— Ha már elindultatok, akkor mit vársz tőlem? Menjetek csak — felelte szárazon.
— Nem tudnál ma kijönni? Gábor, kérlek…
— Ma biztosan nem. Senki nem enged el a munkahelyemről egy ilyen apróság miatt. Figyelj, Szilvi, mennem kell dolgozni. Az orvosok azért vannak, hogy megoldják. Én ebben teljesen haszontalan lennék — mondta, és a háttérben felhangzó zajok után bontotta a hívást.
Szilvia görcsösen szorította a telefonját.
Még csak meg sem kérdezte, hogy van Lilla. Hogy hol és hogyan szedhette össze azt az átkozott rovart. Nyilvánvaló volt: most nem fértek bele az életébe.
Szerencsére a nővér rutinosnak bizonyult, és Lilla is meglepően bátran tűrte a procedúrát. Szilviával azonban majdnem elájult a világ, amikor elé tették azt, amit vizsgálatra kellett leadni.
— Ugye nem fertőzött? Ugye a lányom nincs veszélyben? Láttam egy műsort, ahol emberek hetekig kómában feküdtek egy csípés után… — hadarta.
— Asszonyom, hát maga igazán érdekes — vonta fel a szemöldökét a nővér. — Honnan tudnám ránézésre? Be kell küldeni vizsgálatra. A labor az ünnepek alatt zárva van. Figyeljék a kislányt, és ha bármi tünet jelentkezik, azonnal jöjjenek vissza.
A nyaralóba már alkonyatkor értek vissza. Gyorsan ettek valamit, Lilla pedig hamarosan el is álmosodott.
Azon az éjszakán Szilvia egy percet sem aludt. A kislány egyenletesen lélegzett mellette, ő pedig minden apró szusszanásra összerezzent.
Gábor nem telefonált. Szilvia sem kereste.
A reggelt erős szél hozta magával. Alig szenderült el egy pillanatra, amikor hangos csattanással bevágódtak a spaletták, majd hirtelen elszabadult az ítéletidő.
— Jó reggelt. Mindent be kell hordani a kertből: ruhát, szerszámokat, ki tudja, mikor ered el az eső… Menj gyorsan, mert a tej ott forr a tűzhelyen — mondta Erika, miközben benyitott a szobába.
Szilvia kelletlenül felkelt, és engedelmeskedett. Amíg a kertben pakolt, Lilla felébredt, és átment a nagymamához a konyhába. Ami ezután történt, csak foszlányokban maradt meg Szilvia emlékezetében: egy dörrenés, mintha robbanás lett volna, recsegés, majd füst tört ki a ház egyik ablakán. Később tudta meg, hogy a régi faház nem volt villámvédelemmel ellátva, így a villám egyenesen belecsapott. Zárlat keletkezett, és tűz ütött ki. A száraz fa pillanatok alatt lángra kapott. Szilvia eldobta a frissen szedett ruhát, és rohant vissza a házba.
— Tűz van! Segítség! — sikoltotta Erika, ide-oda rohangálva, és kétségbeesetten kapkodva össze néhány holmit. Arra valahogy nem gondolt, hogy a menekülés és a gyerek biztonsága az első. A kiabálásra összefutottak a szomszédok, valaki már a tűzoltókat hívta. Szilvia az utolsó pillanatban vitte ki Lillát, és még a macskát is sikerült megmentenie. Erika eközben csak a telefonját és a táskáját kapta fel.
Szerencsére a helyiek gyorsan cselekedtek: a férfiak még a tűzoltók kiérkezése előtt megfékezték a lángokat. A ház megmaradt, csupán a konyha egy része perzselődött meg.
— Jól vagytok? Szilvia? Gyertek át hozzánk egy kicsit — ajánlotta fel az egyik szomszéd.
Szilvia közben azon gondolkodott, mi lett volna, ha Gábor ott van velük. Talán hamarabb reagál, talán azonnal eloltja a tüzet, vagy legalább nem lett volna egyedül ebben az egész rémálomban.
És még mindig nem hívta fel őt azóta, hogy előző este letette a telefont.
Amikor megszólalt egy készülék, Szilvia összerezzent.
De nem az ő telefonja csörgött.
A szomszéd ház verandáján Erika vette fel a hívást, és panaszos, mégis megnyugtató hangon szólalt meg:
— Igen, Gáborkám, élek… Semmi bajom… Ne aggódj. A ház megsérült, de nem vészes, majd rendbe hozzuk. Igen, az iratokat kivittem. Ne izgulj, a szomszédok sokat segítettek. Szilviáról…