Gábor és Erika akkor úgy néztek rá, mintha valami különös bogár volna.
— Ugyan minek? A nyaraló az nyaraló. Nem vagyunk mi uralkodók, egy kis séta a vécéig senkinek nem árt — legyintett Erika akkoriban. Szilviát, aki a városi kényelemhez szokott, ez a válasz teljesen meghökkentette. Tudta jól, hogy pénz lett volna rá: az anyós sem nélkülözött, és Gábor keresete is bőven elég volt. Egyszerűen nem látták értelmét annak, hogy erre költsenek. Sokkal fontosabbnak tartották egy új fóliasátrat, vagy a szauna kályhájának cseréjét.
Ugyanez a szemlélet uralkodott a bútorokkal és a ház állapotával kapcsolatban is. Semmihez nem nyúltak, ami „még használható”.
„Legalább nem fatüzelésű tűzhely van, mint valami múzeumban, hanem rendes gáztűzhely” — ironizált magában Szilvia, miközben a régi égőt nézte, és azt a zománcos lavórt, amelyben Erika mosta a ruhákat. Fel sem merült benne, hogy mosógépet vigyenek ki a házba — az anyós szerint az felesleges luxus lett volna, hiába töltötte ott az egész nyarat. Így hát maradt a lavóros mosás, mint régen.
— Na végre, már azt hittem, mégsem jöttök! — jegyezte meg Erika csípősen, amikor meglátta őket.
— Anya, én indulok vissza dolgozni. Szilvia majd segít neked itt — mondta Gábor, kipakolta a csomagokat, és már el is hajtott a város felé.
— Anyu, kik vannak ezeken a képeken? — kérdezte Lilla, amikor beléptek a házba.
— Apukád — válaszolta Erika tömören.
Szilvia ekkor is észrevette azt, amit már korábban sokszor: a falakon és a polcokon kizárólag Gábor szerepelt. Gyerekkori képek, iskolai fotók, ballagási portré. Se esküvői kép, se közös családi fotó, se Lilláról egyetlen felvétel sem. Csak Gábor és az anyja.
— Lilla, menj ki egy kicsit a kertbe játszani. Mi addig a nagymamával kipakolunk és ebédet csinálunk — mondta Erika.
— Nem hagyom egyedül kint — válaszolta határozottan Szilvia. — Nincs ehhez hozzászokva.
— Jaj, ne túlozz! Mi baja lehet?
— Akkor sem marad egyedül — vágta rá Szilvia.
— Jó, ahogy akarod. Akkor fogd a krumplit meg a vödröt, és hozd magaddal. Nekem mindegy, hol pucolod, akár a Holdon is — mondta szárazon Erika, és már adta is ki a feladatot.
Amíg Szilvia a krumplival foglalatoskodott, Lilla az udvaron szaladgált, gallyakat és fűszálakat gyűjtött. Bent a házban Erika telefonált; Szilvia a hangfoszlányokból rájött, hogy Gábor van a vonal túlsó végén.
— Igen, jó, hogy rendben odaértél. Ügyes vagy. Nem, holnap ne siess, majd amikor ráérsz, akkor gyere — hallatszott Erika hangja.
Szilvia letette a kést. Arra számított, hogy az anyós legalább annyit mond: „puszilunk titeket” vagy „Lillának üzenem”. De ilyesmi nem hangzott el. Gábor beszámolt, Erika meghallgatta, és ezzel le is zárták a beszélgetést — mintha a feleség és a gyerek nem is létezne. Talán csak túlérzékeny volt, próbálta magát nyugtatni.
— Anya, szomjas vagyok — szaladt oda hozzá Lilla. Szilvia ekkor vette észre, hogy a kislány furcsán vakarja a lábát.
— Mutasd csak… mi az ott? — lehajolt hozzá, és meglátott egy apró, alig észrevehető fekete pöttyöt.
— Viszket… megcsípett valami? Szúnyog? — kérdezte Lilla.
Szilvia lassan megrázta a fejét. Ez nem szúnyog volt.
— Jaj, ne… kérlek, csak ez ne — suttogta, miközben hirtelen fogalma sem volt, mihez kezdjen.
— Mi történik már megint? — szólt ki ingerülten Erika.
— Szerintem kullancs — mondta halkan Szilvia, igyekezve nem megijeszteni a lányát.
Az anyós felugrott, jajveszékelt, de inkább csak kapkodott, mintsem valódi segítséget nyújtott volna.
— Hát hogy lehet ilyesmi? Öt perc a szabadban, és már baj van! Miféle anya az ilyen, nem figyel oda!
— Anyu, mi a baj velem? Mi az a kulancs? Hal? — ijedt meg Lilla.
— Olyasmi, mint egy szúnyog… csak egy kicsit nagyobb — próbálta megnyugtatni Szilvia, miközben remegő kézzel taxit hívott, hogy bevigye a gyereket a legközelebbi kórházba.
— Hova mentek? Minek ez a cirkusz? Majd én kiszedem — jelentette ki hirtelen Erika, amikor rájött, mire készül a menye.
— Nem! Hallottam már fertőzött kullancsokról, ez veszélyes! — tiltakozott Szilvia.
— Ugyan már, macskákból is szedtem ki ezerszer, semmi bajuk nem lett…
— Erika, Lilla egészsége nem játék — mondta Szilvia feszült hangon, miközben magához húzta a lányát, és érezte, hogy ez a helyzet még messze nem ért véget.