A terv már két hete formálódott, Erzsébet türelmesen kivárt. Tudta, hogy nem szabad sietni: a megfelelő pillanat mindennél többet ér. Lilla harmincadik születésnapja tökéletes alkalomnak ígérkezett, szinte kínálta magát.
A „Kandalló” nevű kis kávézó fülledt levegővel fogadta az ünnepeltet: sült hagyma szaga keveredett az olcsó parfümökkel, a vendégek nevetése pedig idegesítően pattogott a falak között. Lilla eredetileg senkit sem akart meghívni, de a húga hajthatatlan volt. „Le kell zárni végre, Lilla, engedd el” – győzködte.
Balázs és Erzsébet csak a vacsora derekán érkeztek meg. Az anyós ünnepi kék ruhát viselt, haja mereven csillogott a hajlaktól, mosolya pedig túlságosan is gondosan volt összerakva ahhoz, hogy őszintének hasson.
– Lillácska – csilingelte, miközben helyet foglalt az asztalnál. – Boldog születésnapot. Nem haragszunk ám, úgy gondoltuk, illik felköszönteni.
Balázs szinte sápadt volt, újra és újra a farmerjába törölte izzadó tenyerét. Lilla teát töltött, és észrevette, hogy volt férje keze finoman remeg, amikor a csészéért nyúl.
– Köszönöm – felelte hűvösen. – Meglepődtél megjelenéseteken.
Negyven perc telt el, amikor behozták a tortát, és a vendégek figyelme a gyertyákra terelődött. Erzsébet ekkor közelebb hajolt a fiához. Lilla épp a szalvétát igazgatta mellettük, így tisztán hallotta a sziszegő suttogást:
– Amíg mindenki itt van, menj el, és cseréld le a zárakat a lakásában! A mester a sarkon vár. A kulcsokról ne beszélj, hívd ki azt a közös képviseletest, mondd, hogy elvesztek.
Balázs bólintott, felpattant, és valami sürgős ügyfélhívásra hivatkozva kisietett a teremből.
Erzsébet elégedetten dőlt hátra, majd villájával belekezdett a mézes tortába.
Lilla ránézett. Nem félelmet érzett, hanem undort, mintha egy csótány mászott volna az abroszra. Volt egy titok a birtokában, amiről az anyós mit sem sejtett: a lakást három hete eladta. Az új tulajdonos Norbert volt, a szomszéd kerület körzeti megbízottja, kemény tekintetű, határozott férfi, aki nem kedvelte a felesleges meglepetéseket.
Eltelt egy óra. A teremben egyre nagyobb lett a zsivaj, a vendégek már karaokéztak. Erzsébet sugárzott, mint egy kifényesített réztál, és újratöltötte a poharát, miközben elképzelte, ahogy Lilla egy idegen zárakkal lezárt lakásba tér vissza, ahol Balázs otthonosan tévézik.
Ekkor kivágódott a kávézó ajtaja, és Balázs lépett be, kabát nélkül, zilált arccal, mintha nem sétált, hanem menekült volna.