«Vagyis azt szeretné, hogy húsz emberre főzzek, miközben engem nem enged az asztalhoz» — mondta Lilla csendesen, kezében a felmosóronggyal, megdermedve a konyha közepén

Megalázó közöny, végül felszabadító döntés született.
Történetek

Hajnalban, pontban hatkor újra munkához látott. Egyszer csak azon kapta magát, hogy nem forr benne sem harag, sem sértettség. Nem érzett semmit. Tette a dolgát, mintha csak egy feladatlistát pipálna ki egymás után.

Dél körül megérkezett a nővére, Nóra. Amikor meglátta az asztalt, amelyet dobozok és edények borítottak, elismerően felfüttyent.

— Te most vendéglőt indítasz, vagy mi van itt?

— Levente családjának készül — felelte Lilla. — Szilveszterre.

— És te? Hol leszel?

— Itthon. Egyedül. Meghívót nem kaptam, csak a menüt rendelték meg.

Nóra lehuppant egy székre, és sokáig nem szólt semmit.

— Régóta motoszkál bennem valami — kezdte végül. — Emlékszel az esküvőtökre? Véletlenül meghallottam, ahogy Ilona a mosdónál beszélt egy barátnőjével. Azt mondta: „Leventének sikerült kifognia egy egyszerű kis nőt. Nem baj, legalább főzni tud. A konyhába pont jó lesz.”

Lilla megdermedt. A kés a vágódeszka felett maradt a levegőben.

— Tizenkét évig hallgattál erről?

— Azt hittem, nem az én dolgom — mondta Nóra, és az orrnyergét dörzsölte. — Ne haragudj. De most, hogy ezt látom… rosszul vagyok tőle. Komolyan oda akarod adni nekik az ételt, és egyedül maradni szilveszterkor?

— Igen — válaszolta Lilla.

Nóra az ajtót becsapva ment el.

Este hétkor csörgött a telefon. Ilona volt az. A hangja émelyítően kedves, mint az olvadt cukor.

— Lillácska, arra gondoltam, nem tennél még hozzá egy kis garnélát? Meg vörös kaviárt. Mégiscsak újév van, fontos vendégek jönnek. Levente majd később rendezi.

Majd. Később. Tizenkét év alatt Levente egyszer sem adott neki egyetlen forintot sem az ünnepi bevásárlásokra.

— Rendben, Ilona. Megoldom — mondta Lilla, és bontotta a vonalat.

Leült a kanapéra, és hosszú percekig egy pontra meredt. Aztán felállt, kabátot vett, és lement a sarki patikába. Két üveg erős, színtelen-szagtalan hashajtót kért.

Otthon kinyitotta az első edényt a kocsonyával. Cseppentett bele, kanállal alaposan elkeverte, majd lezárta. Következett a heringes saláta, aztán az olivér, a mimóza, végül a halhoz készült szósz. A mozdulatai pontosak és egyenletesek voltak, mintha egy gondosan betanult koreográfiát követne.

A cikk folytatása

Életidő