Norbert a fogai közt sziszegve beszélt, miközben még mindig útját állta az ajtónál:
— Fogd be. Semmit nem tudsz bizonyítani. Semmit. Érted? Senki vagy. Én viszont Levente veje vagyok, a jobbkeze. Holnapra minden az enyém lesz.
Elengedte Nórát, hátat fordított neki, ledőlt az ágyra. Alig telt el egy perc, és elnyomta az álom — az, amit az italába kevert, most már az ő malmára hajtotta a vizet.
Nóra az ajtónál maradt, egész teste reszketett. Kis idő múlva odalépett Norbert zakójához, és kihúzta a zsebéből a kulcscsomót. Az egyik kulcson piros műanyag biléta lógott. Felismerte. Egyszer hallotta, amikor Norbert telefonon emlegette azt a garázst, ahová „el kell vinni valamit”.
A város szélén álló garázsban végül rátalált arra, amit keresett. Nem azonnal. Előbb csak céltalanul matatott: polcokat kutatott át, fiókokat húzott ki, dobozokat nyitott fel. Aztán meglátta a munkapad alá csúsztatott mappát.
Belül fényképek voltak Márkról. Rengeteg. Ahogy kilép a házból, beszáll a teherautóba, beszél valakivel az utcán. Utána egy kinyomtatott útvonalterv. A lapok szélén Norbert kézírása: „A szerelő benne van, részesedésért. Fék — a legegyszerűbb. Ha kérdezik, kopásra fogni.”
Nóra leült a betonpadlóra, az iratokat az ölében tartva. A keze nem remegett. Belül üresség volt — rideg, éles tisztaság.
Elővette a telefonját, mindent lefotózott. Aztán tárcsázott. Egy ismerős nyomozó száma volt az, aki két évvel korábban a Márk halálát okozó „balesetet” vizsgálta. Akkor azt mondta: ha bármi előkerül, azonnal hívja.
A beszélgetés rövidre sikerült. Fél órán belül megérkezett két tanúval. A mappát lefoglalták, újabb képeket készítettek, jegyzőkönyvet vettek fel. Nóra a garázs sarkában ült, és némán figyelte, ahogy dolgoznak.
— Ez elég lesz? — kérdezte halkan.
— Bőven. A szerelő ugyan rég elköltözött, de meg fogjuk találni. Ezekkel a feljegyzésekkel gyorsan beszélni fog. — A nyomozó komolyan ránézett. — Jól tetted, hogy szóltál.
— Nem tettem jól. Két évig aludtam.
— Most felébredtél.
Norbertet reggel vitték el. Nóra nem ment el a szállodából, várt. Amikor elvezették, Norbert ordított, csapdáról beszélt, azt üvöltötte, hogy Nóra őrült. Levente a hallban állt, egyetlen éjszaka alatt megöregedve.
— Kislányom, mi történik itt?
Nóra átölelte, a homlokát az apja vállának támasztotta.
— Otthon mindent elmondok, apa. Most még ne.
A menyasszonyi ruhát kidobta a ház előtti kukába. Az apja az ablakból nézte, ahogy a fehér anyagot belenyomja a tartályba.
Egy héten belül előkerült a szerelő is. Enyhítésért cserébe vallott Norbertre. Márk halálának minden részlete napvilágra került: a fékrendszert szándékosan rongálták meg.
Nóra minden tárgyaláson ott volt. A tárgyalóteremben ült, és látta, ahogy Norbert kerüli a tekintetét. Az utolsó napon mégis felé fordult. Ő nem kapta el a szemét — nyugodtan, egyenesen nézett vissza.
Az ítélet megszületett: Norbert tizenegy évet kapott, a szerelő hetet, és a bíróság csendjében Nóra először érezte, hogy a történetnek valóban vége lehet.