Lilla összeszedte a legszükségesebb holmijait, a táskát a vállára vetette, és határozott léptekkel az ajtó felé indult. Már majdnem kilépett, amikor Erika éles, fölényes hangja utána szólt a háta mögül.
— Gondold át alaposan, menyem! — csattant fel. — Nélkülünk senki vagy! Egy vidéki lány, akinek csak szerencséje volt hozzámenni az én fiamhoz!
Lilla megállt. Nem kapkodva, nem idegesen fordult vissza, hanem lassan, kimért mozdulattal, mintha minden lépést előre átgondolt volna.
— Tudja mit, Erika? — szólalt meg halkan, de rendíthetetlen nyugalommal. — Ebben igaza van. Valóban szerencsés voltam. Szerencsém volt időben meglátni az önök igazi arcát. Mielőtt még túl késő lett volna.
Azzal kilépett a lakásból, magára csukva az ajtót, és ott hagyta a döbbenten álló férjét és anyósát, akik szavakat sem találtak a történtekre.
Lilla szülei ugyanabban a városban éltek, de a másik kerületben. Amikor az apja ajtót nyitott, elég volt egy pillantás a lánya elvörösödött szemére és remegő ajkára. Szó nélkül magához ölelte.
— Mi történt, kislányom? — kérdezte halkan.
Lilla nem tartott vissza semmit. Elmondta a meghatalmazás történetét, a becsapást, Erika manipulációját, Balázs tehetetlen, majd hallgatólagos beleegyezését. Az anyja némán hallgatta, időnként a fejét csóválva, az apja arca pedig egyre komorabb lett.
— Aljasok… — tört ki belőle végül, ami tőle rendkívül szokatlan volt. — Hogy volt merszük ehhez?
— Apa, mit tegyek? — Lilla megtörölte az arcát. — A lakás kettőnk nevén van, és most az anyja mindenről tudni akar, mindenbe bele akar szólni.
— Először is jogásszal kell beszélni — vette át a szót az anyja határozottan. — Van egy ismerősöm, kiváló családjogi szakember.
— Másodszor — tette hozzá az apja — alaposan át kell nézni azt a meghatalmazást. Ha szabálytalan, simán meg lehet támadni.
Másnap Lilla találkozott Anna Petrával, az anyja régi barátnőjével. A tapasztalt ügyvédnő alaposan átolvasta az iratot, majd elégedett mosoly jelent meg az arcán.
— Lilla, jó hírem van — mondta végül. — Ez a meghatalmazás jogilag nem áll meg.
— Hogyhogy? — kérdezte Lilla reménykedve.
— Először is, ingatlannal kapcsolatos rendelkezéshez kötelező a közjegyzői hitelesítés. Ez itt csak egy sima papír. Másodszor pedig, még érvényes meghatalmazás esetén sem dönthet senki az ön tulajdonrészéről az ön kifejezett beleegyezése nélkül.
— Akkor csak meg akartak ijeszteni? — csillant fel Lilla szeme.
— Pontosan. Sőt, az, hogy félrevezették önt az aláíráskor, kimeríti a csalás fogalmát. Akár feljelentést is tehet.
Lilla elgondolkodott. A bosszú csábító volt, ugyanakkor Balázs mégiscsak az a férfi volt, akitől nemrég még közös jövőt, gyerekeket remélt. Vagy talán már nem?
— És mi lesz a lakással? — kérdezte végül. — Hiszen közös tulajdon.
— Több lehetőség is van — felelte Anna Petra, miközben jegyzetelni kezdett. — Válás esetén vagyonmegosztás következik. Mivel a vételár nagyobb részét ön fizette, jó eséllyel nagyobb hányadot ítélhet meg a bíróság. Másik út: kivásárolja a férje részét. Harmadik: eladják az ingatlant, és megosztják a pénzt.
Lilla bólintott. Tudta, hogy hamarosan döntenie kell.
Aznap este Balázs hívta fel.
— Lilla, ne duzzogj már — kezdte türelmetlenül. — Gyere haza.
— Ez már nem az otthonom — válaszolta nyugodtan.
— Ne beszélj butaságokat! Egy család vagyunk!
— A család nem hazugságra épül, Balázs.
— Miért ragaszkodsz ehhez a meghatalmazáshoz? — csattant fel. — Széttépjük, és kész!
— Nem a papírról van szó — felelte Lilla. — Hanem arról, hogy elárultál. Az anyád oldalára álltál.
— Ő az anyám!
— És én a feleséged voltam. Vagy már csak voltam.
— Te most válni akarsz? — a férfi hangjában bizonytalanság jelent meg.
— Olyan emberrel akarok élni, aki tisztel. Aki nem ver át, és nem engedi, hogy az anyja irányítsa az életünket.
— Találkozzunk, beszéljük meg személyesen!
— Rendben. Holnap, háromkor, a Sadován lévő kávézóban.
Másnap Lilla egy dossziéval a kezében érkezett a kávézóba. Balázs már ott ült, és meglepő módon egyedül volt.
— Köszönöm, hogy eljöttél — mondta, és megpróbálta megfogni Lilla kezét, de ő finoman elhúzódott.
— A válásról szeretnék beszélni — vágott bele Lilla.
— Miért vagy ilyen végletes? — kérlelte Balázs. — Mindent helyre lehet hozni.
— Mit? A bizalmat? Az emlékeket?
— Nem akartalak becsapni — mondta zavartan. — Anyám erősködött, azt mondta, ez a mi érdekünk.
— Harminckét éves vagy — emlékeztette Lilla. — Miért dönt még mindig helyetted?
— Ő csak tanácsot ad…
— Nem. Manipulál. És te hagyod.
Balázs hallgatott egy darabig. Lilla ekkor kinyitotta a mappát, és elé csúsztatott egy iratot.
— Ez a válókereset és a vagyonmegosztási kérelem.
Balázs elsápadt.
— Ezt komolyan gondolod?
— Igen. Ügyvéddel egyeztettem. Mivel a lakást nagyrészt az én pénzemből vettük, jogosan tarthatok igényt a nagyobb részre.
A beszélgetés súlya ott maradt köztük az asztalon, miközben Balázs még mindig a papírokat bámulta, és Lilla pontosan tudta, hogy innen már nincs visszaút, csak előre vezet az út a következő, még nehezebb döntések felé.