Az ujjaim szinte önálló életre keltek, és a régi, vastag falú üvegcséért nyúltak, amelyben a sötétzöld folyadék lapult. A kupak makacsul odaragadt, körömmel kellett alányúlnom, miközben tudtam, hogy ezzel végképp tönkreteszem az amúgy is elhanyagolt manikűrömet.
— Hol ragadtál már megint?! — ordította Levente a zuhanyfüggöny mögül, a csobogó víz zaját túlkiabálva. A hangjában ott vibrált az a türelmetlen fölény, amit annyira gyűlöltem.
Beléptem a fürdőszobába. A levegő fülledt volt, nehéz és párás, mintha egy trópusi vihar előtti pillanatba csöppentem volna. A kád peremén ott állt, kihívóan nyitva, az a bizonyos mélykék flakon, amelyért állítólag ötezer forintot fizetett. Levente már kinyomott belőle egy adagot, a kupakot viszont nagyvonalúan nyitva hagyta — az efféle apróságokkal egy magát komoly embernek tartó férfi nem bajlódik.
Lenéztem a kezemben tartott üvegcsére. Briliánszöld. A jó öreg klasszikus, gyerekkorunk minden rémálma. Harminc milliliter megdönthetetlen kitartás, olyan anyag, ami túlélne áramszünetet, válást, talán még a világvégét is.
Ami következett, az nem egyszerű bosszú volt. Inkább valamiféle kozmikus egyensúly-helyreállítás. Egyetlen nyugodt, pontos mozdulattal beleöntöttem az üveg tartalmát a luxussampon széles nyílásába.
A folyadék halkat löttyent, majd nyomtalanul eltűnt a sűrű, gyöngyházfényű masszában. Finoman megráztam a flakont, hogy az összetevők alaposan „összebarátkozzanak”.
— Mosakodj csak, drágám — suttogtam magam elé, miközben visszatettem a helyére a gondosan „felturbózott” kozmetikumot. — Ne fogd vissza magad. Légy igazán feltűnő.
— Mit motyogsz ott? — mordult fel Levente, anélkül hogy félrehúzta volna a függönyt.
— Csak azt mondom, forró a víz, vigyázz, nehogy leforrázd magad. Tudod, érzékeny a bőröd — feleltem hangosan, majd kiléptem, és becsuktam magam mögött az ajtót.
A konyhában az ablak mellé ültem. Odakint a belső udvar szürke volt és barátságtalan. Meglepve vettem észre, hogy a kezem egyáltalán nem remeg. Sőt, évek óta először teljes, jeges nyugalom ült meg bennem. Résnyire nyitottam az ablakot, beengedtem a hideg levegőt, és mélyet lélegeztem.
Eltelt tíz perc. Ennyi idő alatt végigpörgettem magamban az egész közös életünket. A fürdőből semmi nesz nem szűrődött ki, nyilván hagyta hatni a sampont, ahogy az előírás javasolta: „a maximális eredmény érdekében”.
Aztán megtörtént.
Először tompa puffanás hallatszott, mintha valami nagy és csúszós csapódott volna a csempére. Utána a zuhanyfüggöny kétségbeesett szakadása, a karikák recsegése. Végül egy sikoly — nyers, állati, tele ősi rettegéssel.
— Áááá! Mi ez?! Nóraaa!
A fürdőszoba ajtaja kivágódott, a kilincs nyoma belepréselődött a falba. A küszöbön Levente állt, és a látvány szinte szoborszerű volt. Róla patakokban folyt a víz és a hab, csakhogy a hab színe cseppet sem emlékeztetett a reklámok tiszta fehérjére.
Az arca, a nyaka, a válla, és természetesen a gondosan ápolt ősz tincsei mind harsány, mérgező smaragdzöldben pompáztak. A zöld oldat a professzionális vegyszerekkel azonnal reakcióba lépett, és úgy ette be magát, mintha mindig is oda tartozott volna. Úgy festett, mint egy képregénygonosz, akit egy mocsárból húztak ki egy hét után.
— Mi van a vízzel?! — visította, zöldre festett kezével az arcát tapogatva. — Tükröt! Azonnal adj egy tükröt!
Kirohant az előszobába, vizes-zöld lábnyomokat hagyva maga után, mintha valami lápból szabadult lény vonult volna át a lakáson. Amikor meglátta magát, fuldokló hang tört fel belőle, és lerogyott a puffra.
— Nem jön le… — suttogta rémülten, a tenyerét bámulva, ahol az életvonalak mérgező folyókká változtak. — Dörzsöltem, mostam… semmi!
Felém fordult. A szeme körül zöld karikák ültek, és a tekintete tele volt valódi pánikkal.
— Egy óra múlva tárgyalásom van! Emberekkel! Partnerekkel! Befektetőkkel!
Lassan lapoztam egyet az asztalon heverő magazinban, mintha a világ legtermészetesebb dolga történne.
— Valószínűleg az összetevők léptek reakcióba, Levente. Most minden a természetes alapanyagokról szól. Bio, vegyszermentes. Te mindig ki akartál tűnni, emlékszel? Hát most sikerült. Friss, merész megjelenés.
— Miféle reakció?! — üvöltötte, zöld nyálat fröcskölve. — Ez a te műved! Te biztos csináltál valamit!