Balázs Lengyel száraz, üzletszerű hangon tette helyre a húgát: Fruzsina, erre a lakásra ne számíts. Egyszerűen nincs hová tennélek. Van egy gyerekem, feleségem, nem foglak még téged is eltartani. Ez nekem így nem opció. Menj vissza a szüleinkhez. Még nem vagy nagykorú, törvény szerint is velük kellene élned. És ezt a lakást felejtsd el: az enyém.
Pedig Fruzsina gyerekkora eleinte kifejezetten kiegyensúlyozottnak tűnt. A Debrecen környéki agglomerációban nőtt fel, teljes családban: anya, apa, és a nála idősebb bátyja mellett. Nem messze tőlük, magában a városban élt a nagymamája egy saját, kétszobás lakásban. Bár már idős volt, szellemileg friss maradt, és önállóan vitte a mindennapjait.
Fruzsina általános iskolába járt, Balázs pedig hamarosan bevonult volna katonának. Az élet különösebb fordulatok nélkül haladt előre. Ötödikes volt a lány, amikor a nagymama úgy döntött, vidékre költözik: egy kisebb faluban várta egy régi, megkopott, de stabil ház. A debreceni lakást pedig Balázsra és Fruzsinára hagyta, azzal a feltétellel, hogy majd a tanulmányaik befejezése után ott fognak együtt élni. Addig a szülők kiadták az ingatlant, ami érezhetően kiegészítette a családi bevételt.
Elsőként Balázs költözött be. Leérettségizett, majd letöltötte a sorkatonai szolgálatát. Amikor visszatért a városba, összeköltözött azzal a lánnyal, aki végig kitartóan várta. A terhesség híre után nem sokkal összeházasodtak, és már családként vették birtokba a kétszobás lakást Debrecenben.
Fruzsina ekkor kezdett nyugtalankodni. Félt attól, hogy számára nem marad hely. Összeszedte a bátorságát, és komoly beszélgetést kezdeményezett a bátyjával.
– Balázs, emlékszel rá, hogy a nagyi kettőnknek szánta a lakást? Szeretném itt befejezni a középiskolát, és Debrecenben továbbtanulni. Otthon semmi esély nincs a jövőre – mondta halkan.
– Ne aggódj – nyugtatta meg a fiú. – Ha végzel, gyere ide. Együtt elférünk, tanulni fogsz. A feleségemmel eddig is jól kijöttetek, nem lesz gond.
Fruzsina megkönnyebbült. Tanult tovább, közben egyre komolyabban nézegette a debreceni egyetemeket.
Az évek azonban újabb törést hoztak. Tizedik osztályos volt, amikor a szülei bejelentették: nem folytatják együtt.
– El sem tudod képzelni, mennyire elegem van belőled! – ordította az apja az anyjának. – Tönkretetted az egész életemet!
– Én?! Te vetted el a legszebb éveimet, alkoholista! – vágott vissza az anyja. – Rá sem bírok nézni. Ha rajtam múlna, most azonnal kiraknálak!
A válás után Fruzsina két oldal között rekedt. Egyik szülő sem küzdött igazán érte. A közös lakást eladták, és az árából két külön garzont vettek a város eltérő részein. A lány végül az anyjával maradt, de ez az állapot sem tartott sokáig: az anya új kapcsolatba kezdett, és az időközben felnőttebbé vált Fruzsina egyre kevésbé találta a helyét ebben az új felállásban, ami lassan arra kényszerítette, hogy más megoldást keressen a jövőjére.