Renáta Fodor hamarabb észrevette az anyósát, mint fordítva. Margit Török a bankett-terem bejáratánál állt, a nyakában lógó aranyláncot igazgatta, és a vendégeket olyan tekintettel mérte végig, mintha nem arcokat, hanem az öltönyök árát számolná össze. Renáta megtorpant az ajtóban. Ismerte ezt a pillantást: hűvös volt és számító, akár egy zálogház alkalmazottjáé. Rajta sötétkék ruha feszült, díszítés nélkül. Ugyanaz a darab, amit az elmúlt három évben minden ünnepen viselt.
Az anyósa csak akkor vette észre, amikor már egészen közel ért. Margit Török arca egy pillanatra megrándult.
– Jaj, Renátácska, ide neked nem jutott hely – mondta feltűnően hangosan, az egész teremnek címezve, színlelt csodálkozással. – Drágám, biztos eltévesztetted az ajtót. Itt üzleti vacsora van, tekintélyes embereknek. A te szinted inkább az állomási menza, ugorj át oda. Ne hozd kellemetlen helyzetbe a fiamat a főnökei előtt, légy okos kislány.
Renáta hallgatott. Több tucat tekintet szegeződött rá. Valaki gúnyosan felhorkant, mások gyorsan félrefordították a fejüket. A hosszú asztalnál, ahol poharak és hidegtálak sorakoztak, ott ült Gergő Török. Megigazította a csuklóján a drága órát, és úgy nézett a feleségére, mintha egy idegen tévedt volna be rossz helyre.
– Renáta, anyámnak igaza van. Nem ide való ez az egész, érted? Menj haza, majd később utánad megyek.
Fel sem állt. Közelebb sem lépett. Csak egy laza mozdulattal elintézte, mintha fizikailag is el akarná tolni magától, aztán visszafordult a vendégekhez. Egy szürke öltönyös férfi odahajolt a szomszédjához, súgott valamit, mindketten elmosolyodtak.
Renáta megfordult és kiment. Nem sírt, nem kérdezett. Az ajtó mögötte puhán, szinte hangtalanul csukódott be.
Odakint fújt a szél. Elővette a telefonját, megnyitotta a banki alkalmazást. A cég összes kártyája az ő számlájához volt kötve – ő ragaszkodott ehhez öt évvel korábban, amikor Gergő adósságait rendezte, és kihúzta őt a csődből. Akkoriban a behajtók éjjel telefonáltak, a férje sápadtan ült a konyhában, és csak azt hajtogatta: „Nem ment, mindent elvesztettem.” Renáta eladta a szülei falusi házát, és kérdés nélkül odaadta a pénzt. Éjszakákon át könyvelt, egyeztetett a beszállítókkal, miközben Gergő „építette a hírnevét”. A férfi a kártyákat használta, és azt hitte, mindez az ő érdeme.
Egyetlen érintés. A céges kártya letiltva. Renáta még ránézett a kijelzőre, aztán visszacsúsztatta a telefont a táskájába. Ennyi volt.
Bent a teremben a vendégek egyre oldottabbá váltak, Margit Török pedig már új történetbe kezdett, mit sem sejtve arról, hogy a látszólag tökéletes este hamarosan egészen más irányt vesz.