Emese Fodor a konyhában állt, és gondosan rendezgette a felvágottakat egy nagy, ovális tálon. A falon lógó óra mutatója fél kilencet jelzett, december harmincegyedikének estéjén. Az asztal már ünneplőbe öltözött: kristálytálakban sorakoztak a saláták, a főétel a sütőben melegedett, a poharak katonás rendben várakoztak. Elvileg minden készen állt az óév búcsúztatására. Mégis, az örömnek nyoma sem volt benne.
Próbálta nem állandóan az órát figyelni, de a tekintete újra és újra visszakúszott a számlapra. Három és fél óra választotta el az éjféltől. Három és fél óra olyan emberek társaságában, akiket nem hívott meg, akikkel nem akart együtt lenni, és akiket kizárólag a férje kérésére tűrt meg.
A lakás Emese tulajdona volt. Nyolc évvel korábban vette meg, amikor egy kereskedelmi hálózatnál dolgozott vezető árufelelősként. Három éven át gyűjtögetett: nem utazott, nem vett új ruhát, inkább gyalog ment, mint hogy taxira költsön. Minden forintot számon tartott, félretett, előre megtervezett. Az önerőt teljes egészében egyedül rakta össze. A hitelt nem tíz, hanem öt év alatt lezárta. A felújítást is saját kezűleg csinálta: tapétázott, takarított, dobozokból szerelte össze a bútorokat, lépésről lépésre haladva az útmutatók szerint.
Ez a lakás volt az erődje, a bizonyítéka annak, hogy képes volt mindezt elérni. Negyvenkét négyzetméter a hatodik emeleten, egy panelházban. Két szoba, egy konyha, egy egybenyitott fürdő és vécé. Déli fekvésű ablakok, sok fény, kellemes meleg. Semmi nem volt véletlen: minden átgondolt, megküzdött, kiérdemelt. És erre különösen akkor emlékeztette magát, amikor idegenek úgy viselkedtek benne, mintha joguk lenne uralkodni a tér felett.
Norbert Lengyel, a férje, négy évvel korábban költözött ide az esküvő után. Saját lakása nem volt, addig az édesanyjával élt egy külvárosi, háromszobás lakásban. Emese ajánlotta fel, hogy költözzenek hozzá. Norbert örömmel mondott igent. Azt ígérte, alkalmazkodik majd, nem zavar, és beszáll a költségekbe. Eleinte így is történt. Később azonban szinte észrevétlenül alakult át minden: a számlákat Emese fizette, a rendet ő tartotta fenn, az ételről is ő gondoskodott. Norbert dolgozott, hazajött, vacsorázott, majd leült a tévé elé.
A férj rokonsága már este hétkor megérkezett. Teljes létszámmal: az anyós, Erzsébet Rácz, a nővére, Andrea Fehér a férjével, Norbert unokatestvére, Márk Lakatos a feleségével, Edina Váradival, valamint a két gyerekük. Nyolc vendég, plusz Emese és Norbert – tízen az asztalnál.
Hangosan, zajosan léptek be, mintha nem meghívásra jöttek volna, hanem terepszemlére. Erzsébet Rácz azonnal végigjárta a lakást, benyitott a szobákba, kinyitott szekrényajtókat, megérintett ezt-azt, és folyamatosan véleményezett.
– Egész tűrhetően berendeztétek – jegyezte meg a nappalit pásztázva. – Bár a kanapé elég régimódi. A tapéta is megfakult már. Ráférne egy frissítés.
Emese nem szólt semmit. Fél évig kereste azt a kanapét, és a tapétát két éve ragasztotta fel saját kezűleg. De nem akart vitát. Mégiscsak ünnep volt.
Amikor asztalhoz ültek, Erzsébet Rácz magától értetődően foglalta el a főhelyet. Emese oda készült, de az anyós egyszerűen félrelökte a könyökével, még csak rá sem nézett.
– Te, Emesém, ülj inkább oda a szélére – mondta utasító hangon. – Onnan könnyebb lesz felpattanni és szaladgálni a konyhába.
Emese leült. Norbert az anyja mellé telepedett, elővette a telefonját, és azonnal belemerült a képernyőbe. A többiek töltöttek maguknak, falatozni kezdtek.
Az első óra viszonylag nyugodtan telt. Szó esett munkáról, árakról, az időjárásról. Emese felállt, tálalt, összeszedte az üres tányérokat, újratöltötte a poharakat. Segítséget senki sem ajánlott. Erzsébet Rácz trónolt a helyén, és parancsokat osztogatott:
– Emese, hozz még kenyeret. Emese, elfogyott a saláta. Emese, miért nincs mustár az asztalon?
Norbert hallgatott, görgette a telefonját, néha felnevetett egy-egy képen vagy videón. A feleségére egyszer sem pillantott.
Este kilenc körül a társaság már kellően bemelegedett: újratöltötték a poharakat, a beszélgetések hangosabbá váltak, és Emese érezte, hogy az este innentől egészen más irányt fog venni.