— Ildikó Fülöp, anyám mindjárt megérkezik, és nálad még semmi sincs kész! — ordított Miklós Erdélyi a feleségével.
— Miklós, most értem haza a munkából. Kicsit tovább bent tartottak — próbált mentegetőzni Ildikó Fülöp.
— Ezek ostoba kifogások! Egy rendes háziasszony mindennel időben végez! Ki kellett volna venned egy szabadnapot!
— Új projekten dolgozom, be kell fejeznem. Milyen szabadnapról beszélsz? Nem azért fizetnek, hogy otthon üljek.
— Szóval a munkádat fontosabbnak tartod az anyámnál? Másik városból utazik ide, és a lakás üres! Legalább boltba elmentél?
— Nem, egyenesen hazajöttem…
— Tudtam!
— …de útközben rendeltem házhoz szállítást — fejezte be Ildikó Fülöp.
— Megint rohadt paradicsomot hoznak? Vagy savanyú tejet? Ildikó, az élelmiszert saját szemmel kell kiválasztani! — fortyogott Miklós Erdélyi.
Ekkor megszólalt a csengő, félbeszakítva a dühkitörést. Megérkezett a futár.
Ildikó Fülöp kipakolta a bevásárlást: minden friss és jó minőségű volt, majd nekiállt vacsorát készíteni.
— Miklós, segítenél egy kicsit? Legalább porszívózz fel, és mosd el magad után az edényeket — kérte halkan.
— Nincs időm, megyek az állomásra anyáért — vágta rá a férfi.
— De csak egy óra múlva érkezik…
— És? Majd megvárom. Mi van, ha dugó lesz? Egyedül üljön ott?
— Rendben, menj — sóhajtott Ildikó Fülöp.
Miután Miklós elment, ő nekilátott mindennek: betette a csirkét a sütőbe, salátát készített, rendet rakott. Mire az anyós megérkezett, minden készen állt.
— Ildikó, megjöttünk! — hallatszott Miklós Erdélyi hangja az előszobából.
Ildikó Fülöp kiment eléjük.
— Jó estét, Erika Balázs, hogy utazott?
— Borzalmasan! — vágta oda köszönés nélkül az anyósa. — Fülledt volt a vonat, a gyerekek rohangáltak, zajongtak. Hasogat a fejem. Tessék, vedd el a táskákat.
Ildikó Fülöp segített, majd az asztalhoz invitálta.
— Nem eszem estére, inkább lefekszem — utasította vissza Erika Balázs. — Hol ágyaztál meg?
— A nappaliban, mindjárt hozok takarót — felelte Ildikó.
— Nem alszom a nappaliban. A ti szobátokban jobb az ágy. Húzz fel tiszta lepedőt! — parancsolta, egy határozott mozdulattal.
— De… — kezdte volna Ildikó Fülöp.
— Semmi „de”! Hallottad, mit mondott anya! — vágott közbe Miklós Erdélyi.
— És mi hol…
— Elalszunk a nappaliban. Anyának kényelem kell.
Ildikó Fülöp kénytelen volt beletörődni, vitatkozni teljesen értelmetlennek bizonyult.
Másnap reggel Erika Balázs kelt fel legkorábban. Amikor Ildikó Fülöp felébredt, Miklós már dolgozni ment.
— Milyen sokáig alszol, Ildikó — csóválta a fejét az anyós. — A férjed már rég elment, reggelit sem készítettél neki.
— Nyolcra jár dolgozni, én tízre. Mindig eltér az időbeosztásunk. Ráadásul reggel nem szokott enni, majd a munkahelyén — magyarázta Ildikó.
— Nem eszik, mert nem főzöl neki!
— Nem igaz, egyszerűen nincs étvágya. Megkérdezheti.
— Akkor rosszul kínáltad! Az én Miklósom mindig jó étvágyú volt!
Ildikó Fülöp nagyot sóhajtott. Felrakta a kávét, majd kinyitotta az ablakot szellőztetni.
— Mit csinálsz?! — kapott levegő után Erika Balázs. — Megfázom! Azonnal csukd be!
— Akkor menjen a szobába! — szakadt ki Ildikóból.
— Ne beszélj így velem! Ez a fiam lakása, ott ülök, ahol akarok!
— Én is itt élek.
— Csak megtűrve!
A lakást Miklós még a házasság előtt vette, és Erika Balázs gyakran emlékeztette erre Ildikót, akinek nem volt semmilyen hozománya.
— Ma szeretnék elmenni vásárolni. Megmutatod, hol mit lehet kapni? Annyi bevásárlóközpont van, hogy elveszik az ember — folytatta rezzenéstelen arccal.
— Ma későn érek haza, kérje meg Miklóst, segítsen.
— Micsoda? Azt mondta, szabadságot vettél ki miattam! — háborodott fel az anyós.
— Szabadságot? — döbbent meg Ildikó. — Ugyan ki adná meg most? Ég a kezem alatt a projekt.
— Nem véletlenül mondta a fiam, hogy csak a karrier érdekel! A család helyett a munkát választod!
— Erika Balázs, senkit nem cseréltem le semmire!
— Pedig mi Miklóssal már megbeszéltük, hogy segítesz nekem, megmutatod a várost, elviszel ide-oda. Mit csináljak, egész héten egyedül üljek itthon?!