— Meddig akarjátok még az idegeit tépni a feleségemnek?! — ordította Gábor Szűcs. — Elegem van belőletek!
— Ugyan már, minek kéne nekem ő?! — üvöltött vissza Sándor Farkas. — Anya, mondd már meg neki, hogy a mi Lilla Kissünk még ebbe az egészbe sem hiányzik, érted?!
— Akkor mégis miért sikerült megint sírásig hajszolnotok? — a kérdés egyszerre szólt a testvérnek és az anyának.
— Fiam — Mariann Tóth szemrehányó pillantást vetett a fiatalabbik fiára —, mi a te Lilla Kissedhez hozzá sem nyúltunk!
Az meg, hogy ő ennyire érzékeny, mindent magára vesz, aztán megsértődik… nos, az már az ő baja. Lehet, hogy az idegeivel van gond, azért zokog ok nélkül.
— Pontosan — kontrázott rá Sándor Farkas. — Idehoztál egy idegbeteg hisztérikát, most meg még tőlünk vársz valamit!
— Fogd be a szád! — csattant fel Gábor Szűcs. — Mert én is tudnék mit mondani a te Laura Németh-edről!
— Róla nincs mit mondani! — nevetett fel Sándor. — Én legalább nem hurcoltam be a házba!
— Ugyan, te meg a legszemtelenebb módon együtt élsz vele! Én meg tisztességes emberként elvettem a feleségemet, és idehoztam a saját otthonomba! Úgyhogy fejezzétek be a piszkálását! — ordította Gábor.
— Fiam, senki sem piszkálta! — szólt közbe Mariann Tóth. — Csak annyit mondtam neki, hogy meg kéne nézni a távolabbi legelőt. Sándor feltankolta a quadot, neki meg csak oda-vissza kellett volna mennie.
— Anya, teljesen elment az eszed?! — fakadt ki Gábor. — A kislányával van! A te unokáddal! Luca Takács még csak egyéves! Miféle quad?!
— És mi van abban? — csodálkozott Mariann Tóth. — Magához köti, aztán megy! Mi annak idején a mezőn szültünk! Letettük a gyereket, és mentünk tovább dolgozni!
— Ne hazudj, anya! — vágott közbe Gábor. — Ha volt is ilyen, az biztos nem veled! Talán a nagymamával, bár az is képtelenség!
— Dehogy képtelenség! — vágta rá Sándor. — Történelemkönyvben olvastam!
— Na jól van, történészek! — kiáltotta Gábor. — Azonnal mindenki hagyja békén a feleségemet!
Megindult kifelé, de a bátyja feltartóztatta.
— Hé, főnök! Ez nem üdülőhely! Gazdák vagyunk! A gazda mindig dolgozik, különben éhen halunk! Nincs fizetésünk, mindenkinek tennie kell a dolgát!
— Akkor miért nem állítod munkába a saját Laura Németh-edet? — fordult vissza Gábor. — Amikor pénzt kell kicsikarni, akkor eszébe jut, de ha dolgozni kéne, hirtelen siet, mert otthon a gyerekek!
— Hagyd békén az én nőmet!
— Te meg az enyémet!
A testvérek farkasszemet néztek, egy hajszál választotta el őket a verekedéstől.
— Gyerekek, fejezzétek be ezt a marakodást! — kiáltott rájuk Mariann Tóth. — Gábor talán részben igazat mond, de Sándor nem hozta be a nőjét a családba!
Ajándékokat vesz neki? Az a saját, becsületesen megkeresett pénze! De Lilla Kiss már családtag, tőle igenis elvárható a munka!
— De nem rabszolgaként! — vetette oda Gábor.
— Fiam, ha egyedül jött volna, más lenne a helyzet. De hozott magával egy fiút egy másik férfitól! Az nem a miénk! Azért dolgozza le az asztalt meg a tetőt a feje fölött!
Gábor szeme idegesen rángani kezdett.
Mariann Tóthot sokan tisztelték azért, hogy harmincévesen, férje halála után nem keresett új urat a házba. Minden erejét a fiainak szentelte. Csak bennük bízott.
— Gáborom, Sándorom, amit az ember meg akar szerezni, azért meg kell dolgozni! — mondogatta. — A városban mindenféleképp pénzt keresnek, de mi a földből élünk! Ahogy mi bánunk vele, úgy tart el minket!