«Nem akarsz gyereket? A karriered fontosabb, mint a család? Akkor én továbbállok egy olyan nőhöz, aki felfogja, hogy egy rendes asszony kötelessége, hogy gyermeket hozzon a világra!» — kiáltotta Máté dühösen

Ez az önző, szívszorító döntés mindent elrontott.
Történetek

– Ez… – Luca még meg is torpant, mintha a nyelve egyszerűen képtelen lett volna háznak nevezni ezt az építményt. – Ez a „lakás” teljes felújítást kíván. Sőt, olcsóbb lenne az egészet lerombolni, és a helyére újat húzni! Én mondtam is, vegyünk fel lakáshitelt…

– Ugyan, kinek kell lakótelepi lakás – Máté arca azonnal elkomorult, a szavakat szinte a fogai között préselte ki. Láthatóan rosszul esett neki a felesége reakciója. – A gyerekeknek tiszta levegőn kell felnőniük! A városban egy rendes levegőt nem lehet venni! Bezzeg itt…

– És mégis hogy fogunk bejárni a városba? A munkába? Neked van autód, rendben, de én? Erre gondoltál? Meg arra, mennyi pénz megy majd el benzinre? Na figyelj – a lány nagy levegőt vett, mert nem akarta, hogy a beszélgetés ordibálásba torkolljon. Így is elég kíváncsi fül hallgatózott a közelben. – Tégy, amit akarsz, de én ide nem költözöm. Ezen gondolkodj el.

Máté vérig sértődött. Két teljes hétig szóba sem állt a feleségével, abban reménykedve, hogy Luca majd meggondolja magát, bocsánatot kér, és jókedvűen beleveti magát a készülő építkezésbe.

Csakhogy Luca hajthatatlan maradt: falura költözni nem fog. Sőt, azt is egyértelművé tette, hogy a családi kasszából nem mehet egy fillér sem a felújításra. Ha Máté ennyire ragaszkodik ehhez a házhoz, hát tessék – keressen mellékállást, és abból állítsa helyre.

Akadtak, akik elítélték Luca döntését. A leghangosabban Máté anyja, Katalin Fekete háborgott.

– A fiam értetek robotol! Mindent a családért tesz! Te meg ilyen cirkuszt csapsz!

– A fia nem keres annyit, hogy egy házat alapjaiban újra lehessen húzni – vágta rá hűvösen Luca. – Egy irodában ül egész nap, éhbérért, és őt ez tökéletesen kielégíti. Huszonnégy éves vagyok, tíz évvel fiatalabb nála, és így is majdnem a dupláját viszem haza. Fél év múlva elő is léptetnek, és még többet fogok keresni. És tudja, mit akarok? Saját lakást. Hallja? Lakást! A városban! Olyat, ahol nem kell télen a sparheltet fűteni, szenet lapátolni, nyáron kapálni a kertet, télen pedig havat lapátolni az udvarról. Laktam már kertes házban, köszönöm szépen, elég volt. Máté nem is érti, milyen terhet akar magára venni.

A cikk folytatása

Életidő