Balázs a plafon felé forgatta a szemét, de Eszter észrevette, hogy az asztal alatt idegesen rándult a lába. Mindig ezt csinálta, amikor érezte, hogy kezd kicsúszni a kezéből az irányítás.
– Bíróság? – fújtatott. – Eszter, tényleg évekig akarsz pereskedni? Intézzük el normálisan. Kifizetem neked a ház árának a felét, és szétválnak az útjaink.
– A felét? – Eszter szó szerint levegő után kapkodott. – Ez az én házam, Balázs! Nem a te lakásod, nem a te autód – a közös otthonunk! Nem kérdeztél meg, nem szóltál semmit, most meg azt várod, hogy felmarkoljak egy kupac pénzt és eltűnjek?
– És te mit javasolsz? – emelte fel a hangját. – Hogy adjam vissza a foglalót, és maradjak üres kézzel?
– Ez a te bajod – vágta rá Eszter. – Te másztál bele ebbe az őrületbe, te is húzd ki magad belőle.
Viktória gúnyosan felszisszent, de inkább hallgatott. Hosszú, gondosan manikűrözött körmei ideges ritmust doboltak az asztalon. Brigitta köhintett, jelezve, hogy szeretne szóhoz jutni.
– Próbáljunk valami középutat találni – szólalt meg. – Eszter, ön a házat szeretné megtartani. Balázs pedig a szerződést akarja lezárni. Biztosan létezik olyan megoldás, ami mindkettejüknek elfogadható. Például az egyik fél tulajdoni hányadának a kivásárlása.
– Kivásárlás? – Balázs felnevetett. – Eszternek ehhez nincs pénze. Freelancer, otthonról dolgozik, ugyan miből lenne komoly megtakarítása?
Eszter érezte, ahogy elönti az arca a forróságtól. Mindig ezt csinálta: lekicsinyelte őt, a munkáját, az életét. De most ez már nem szégyent, hanem dühöt szült benne.
– Nem a te dolgod eldönteni, mim van és mim nincs – nézett egyenesen a szemébe. – Elő fogom teremteni a pénzt.
– Remek – tárta szét a karját Balázs. – Teremtsd elő. Csak tudd, a vevő a hét végéig vár. Ha addig nem zárjuk az üzletet, a bíróságon fogok az utolsó csepp véremig küzdeni.
Kinga felemelte tekintetét a jegyzetfüzetből.
– Balázs – szólalt meg higgadtan. – Nem ártana egy kicsit visszavenni az önbizalomból. Minden esélyünk megvan rá, hogy a szerződést semmissé nyilvánítsák. Akkor nemcsak a foglalót bukja el, hanem még büntetéseket is fizethet. Érdemes ezt átgondolni.
Balázs már nyitotta a száját, hogy visszavágjon, de Brigitta megelőzte.
– Csináljuk inkább ezt – javasolta. – Három napjuk van, hogy végiggondolják a lehetőségeket. Eszter, gondolja végig, képes-e kivásárolni Balázs tulajdoni részét. Balázs, ön pedig, hogy hajlandó-e visszaadni a foglalót és lefújni az üzletet. Ha nem születik megegyezés – marad a bíróság.
Eszter bólintott, bár belül úgy érezte, mintha szorítókengyelbe került volna. Három nap. Ennyi ideje maradt, hogy előteremtse a pénzt, amiből – Balázsnak ebben sajnos igaza volt – alig rendelkezett valamennyivel.
Amikor hazaért, egyenesen a nappali kanapéjára zuhant. A házban teljes volt a csend: csak a falióra kattogása hallatszott, meg kint, az ablakon túl valahol ugatott egy kutya. Behunyta a szemét, próbálta rendezni a gondolatait. Kivásárolni Balázs részét? Ez több millió forintot jelentett. Az évek óta félretett, szerény szabadúszó-megtakarításából legfeljebb a tető rendbetételére futotta volna.
Felállt, töltött magának egy pohár vizet, majd kiült a teraszra. Lágy, meleg este ereszkedett a tájra, frissen nyírt fű illata keveredett a virágzó pünkösdirózsák édes aromájával. Eszter letelepedett a kedvenc padjára, és a tó felé fordult. A víz sötét tükrén megcsillantak a csillagok, távolabb egy hal csapott a felszínre. Ez a ház volt az ő kis világa. A menedéke. Nem tudta elképzelni, hogy elveszíti.
Megrezdült a telefon. Kinga keresett.
– Eszter, beszéltem egy kollégámmal – vágott is bele. – Van egy lehetőség. Felvehetnél hitelt a kivásárláshoz. A bankok mostanában elég készségesek, ha ingatlanfedezetes kölcsönről van szó. Ha nálad marad a ház, be tudod vonni fedezetként.
– Jelzáloghitel? – ráncolta össze a homlokát Eszter. – Kinga, épphogy ki tudom fizetni a mostani kiadásaimat. Hogy fizessek még egy hitelt is?
– Értelek – Kinga hangja ellágyult. – De ez egy esély. Ha nem akarod, hogy kicsússzon a kezedből a ház, muszáj kockáztatni. A papírmunkában segítek.
Eszter mélyet sóhajtott. Hitel. Tartozás. Újabb függés. Pont az, ami elől elmenekült, amikor szabadúszásra váltott. Csakhogy a másik opció – hogy elveszítse az otthonát – még ijesztőbbnek tűnt.
– Rendben – mondta végül. – Próbáljuk meg.
– Na, ezt szeretem – mordult elismerően Kinga. – Holnap reggel találkozunk a bankban. Már mindent lebeszéltem.
Másnap Eszter egy bankfiókban ült, a táskája pántját gyűrögette az ujjai között. Az ügyintéző – makulátlan frizurájú, fiatal nő – a papírjait lapozgatta, időnként felpillantva egy-egy kérdéssel.
– A jövedelme rendszeresnek számít? – nézett a számlakivonatokra.
– Igen – bólintott Eszter. – Grafikai tervező vagyok, szabadúszóként dolgozom. Mindig vannak megbízásaim.
– Ez biztató – mosolygott a nő. – A ház tehermentes?
– Igen – rázta a fejét Eszter. – Semmi nincs rajta.
– Akkor jók az esélyek – klimpírozott a billentyűzeten. – Tudunk ajánlani jelzáloghitelt az ingatlanra. A kamat 8,5% lenne, a havi törlesztés körülbelül negyvenezer forint. Elbírja?
Eszter lenyelte a gombócot a torkában. Negyvenezer. A havi bevétele nagyjából a felét vinné el. Mégis, bólintott.
Amikor kilépett az utcára, úgy érezte, mintha a szíve a torkában dobogna. Most írta alá, hogy évekig tartozni fog. A házért. Saját magáért.
Kinga az ajtó előtt várta két pohár elviteles kávéval.
– Na? – kérdezte, átnyújtva az egyiket.
– Megadták – felelte Eszter, átvéve a poharat. – De félek, Kinga. Mi van, ha nem bírom fizetni?
– De bírni fogod – nézett a szemébe Kinga. – Mindig megoldottad eddig is. Ez most sem lesz másképp.
Eszter halványan elmosolyodott. Szerette volna ugyanilyen magabiztosan hinni ezt, de a szorongás még mindig ott rágta belülről.
Este újra leült Brigittával és Balázzsal. Viktória most nem jelent meg – valószínűleg Balázs úgy gondolta, nélküle könnyebb lesz tárgyalni.
– Megvan a pénz – mondta Eszter, egyenesen Balázs tekintetét keresve. – Ki tudom vásárolni a részed.
Balázs összeszűkült szemmel méregette, mintha nem hinne neki.
– Tényleg? – vonta fel a szemöldökét. – Mégis honnan szedted össze?
– Ehhez neked semmi közöd – vágta el a mondatot Eszter. – Mondd a konkrét összeget.
Egy darabig hallgatott, látszott rajta, hogy számolgat, mérlegel.
– Öt milliót – jelentette ki végül. – Ennél kevesebb szóba sem jöhet.
Eszter kis híján felkiáltott a döbbenettől. Ez még a ház reális értékének a felénél is jóval több volt.
– Megőrültél? – csúszott ki belőle. – A ház hétmilliót ér!
– És akkor mi van? – vont vállat Balázs. – Az én részem, az én feltételeim. Ha nem tetszik, találkozunk a bíróságon.
Kinga, aki mellette ült, óvatosan a vállára tette a kezét, mintha azt üzenné: nyugi.
– Balázs – szólalt meg higgadtan. – Remélem, tisztában van vele, hogy egy perben jóval rosszabbul is járhat. Az ingatlant már felértékeltettük. A maga tulajdoni hányadának reális piaci értéke hárommillió forint. Eszter ennyit hajlandó kifizetni.
– Hárommillió? – felkacagott. – Komolyan beszél?
– Teljesen – nézett rá fagyos tekintettel Kinga. – Az a vicc, ha azt gondolja, hogy majd ijedtünkben visszavonulunk.
Brigitta ismét megköszörülte a torkát.
– Balázs – fordult felé. – A vevő ismét hívott. Huszonnégy órát ad önnek. Vagy visszaadja a foglalót, vagy ő indít pert ön ellen.
Balázs elsápadt. Eszter látta, ahogy a keze ökölbe szorul az asztalon.
– Rendben – szólalt meg végül. – Hárommillió. De mindent le akarok papírozni a hét végéig.
Eszter bólintott. Furcsa, szinte fizikai megkönnyebbülést érzett szétáradni a mellkasában. Sikerült. Megvédte a házát.
Az öröm azonban gyorsan tovatűnt. Másnap Brigitta telefonált, és a hír, amit közölt, úgy vágta mellkason Esztert, hogy szinte meg kellett kapaszkodnia.
– Eszter – kezdte a közvetítőnő feszült hangon. – A vevőnek elfogyott a türelme. Beadta a keresetet Balázs ellen. És… van még valami. Holnapra háznézést kért.
– Meg akarja nézni a házat? – ráncolta a homlokát Eszter. – Mégis miért?
– Azt állítja, hogy a ház már az övé – felelte Brigitta. – És be is akar költözni, még akkor is, ha a szerződés valójában nem zárult le.
Eszter úgy érezte, mintha kirántották volna alóla a talajt. Most egyezett meg Balázzsal, most vett fel hitelt, és erre beállít valami idegen, aki bejelenti, hogy ezentúl itt akar élni?
– És ezzel még nincs vége – tette hozzá Brigitta. – A vevő… nem az, akinek hittem. Nem egy szimpla üzletember. Ő… egy régi ismerősöd.
– Kicsoda? – szorította meg görcsösen a telefont Eszter.
– Tamás. Tamás Szalai. Emlékszel rá?
Eszter mozdulatlanná dermedt. Tamás. Az első nagy szerelme. A fiú, akit tizenöt éve nem látott. Aki egykor hegyeket ígért, aztán távozott, csak keserű űrt hagyva maga után. És most ő az, aki meg akarja venni a házát.