– Mit mondtál? – Eszterben megfagyott a vér, mintha valaki belülről szorította volna össze. A telefon majdnem kicsúszott remegő ujjai közül.
– Azt mondtam, a ház el lett adva – ismételte. – A vevő már letétet fizetett. A papírok aláírva. Ideje kiköltöznöd, Eszter.
Lerogyott a kis konyhája székére. Az ablakon át besütött a lágy júliusi napfény, csillogott a fényezett faasztalon, amit tíz éve együtt választottak Balázzsal. Ez a kertvárosi ház a recsegő padlóival és a nyírfaligetre néző ablakaival az ő közös álmuk volt. Menedék. Legalábbis ő így hitte.
– Ezt nem tehetted meg – a hangja elcsuklott. – Ez a mi házunk, Balázs! Együtt vettük!
– Együtt? – felnevetett gúnyosan. – Emlékeztesselek, ki fizette az első részletet? Én. És jogilag is az én nevemen van az egész. Szóval sajnálom, de teljesen törvényesen járok el.
Eszter tudta, hogy Balázs sok mindenre képes, de erre nem számított. Eladni a házukat a háta mögött? Olyan árulás volt ez, amire még azután sem volt felkészülve, amin már keresztülmentek.
Felállt, idegesen végigsétált a konyhán, próbálta lecsillapítani a reszketést a lábában. A falon egy régi naptár lógott, rajta fénykép az első közös nyaralásukról: ő és Balázs, lebarnulva, felszabadultan a Fekete-tenger partján. Eszter egy mozdulattal letépte a naptárt, és a szemetesbe hajította.
– Hogy volt képes erre? – mormolta maga elé, miközben a vitrines szekrény üvegében meglátta saját, elsápadt arcát.
A válás Balázzsal pokolian nehéz volt, de Eszter azt hitte, a legrosszabbon már túljutott. Fél éve a férfi összedobta a bőröndjeit, odavetette: „Elegem van, Eszter, valami újra vágyom”, aztán lelépett az új barátnőjéhez, egy alig huszonéves fitneszedzőhöz. Eszter úgy vészelte át az egészet, mint egy hosszú vihart: összeszorított fogakkal, álmatlan éjszakákkal, de valami makacs hittel, hogy talpon marad. A ház maradt a biztos pont, a menedéke. Eszébe sem jutott, hogy Balázs ezt is ki akarja húzni a lába alól.
Megrezdült a telefon. Üzenet Kingától: „Eszter, te jól vagy? Balázs most rakott ki egy képet valami nővel egy étteremben. Azt írja, ünnepli az üzletet.”
Eszter megnyitotta az alkalmazást, és azonnal szembejött vele a poszt. Balázs elegáns öltönyben, borospohárral a kezében, mellette az a bizonyos edző, Viktória, csuklóján arany karkötők csörögnek. A kép alatt a szöveg: „Új korszak, új élet. Köszönöm az évszázad üzletét!”
– Mocsok… – suttogta Eszter, ahogy a könnyei csípni kezdték a szemét.
A telefont a konyhaasztalra dobta, és átment a nappaliba. A kandallópárkányon egy bekeretezett fotó állt: ő és Balázs, ahogy ennek a háznak a falait festik. Akkor festékes lett az orra, Balázs meg csak nevetett, és lefotózta. Eszter felemelte a keretet, egy pillanatra megfordult a fejében, hogy a földhöz vágja, de végül csak óvatosan lefektette, képpel lefelé. A rombolás az ő módszere volt, nem az övé.
Dél körül Eszter rájött, hogy az önsajnáló sírás nem opció. Tárcsázta régi barátnője, Kinga számát, aki a városban ügyvédként dolgozott.
– Kinga, szükségem van rád – szólalt meg, alig uralva a hangjában remegést. – Balázs eladta a házunkat. Az én beleegyezésem nélkül. Ezt meg lehet csinálni egyáltalán?
– Eladta? – hördült fel Kinga. – Eszter, ezt most komolyan mondod? Hogy volt képes? Mesélj el mindent az elejétől.
Eszter szinte szó szerint visszamondta a telefonbeszélgetést Balázzsal, minden mondata úgy vágott belé, mintha újra és újra megszúrná valaki. Kinga csendben hallgatta, csak néha tett fel pontosító kérdéseket.
– Na jó – szólalt meg végül határozottan. – Először is, vegyél egy nagy levegőt. Másodszor, kapd össze magad, és gyere be az irodámba. Látnom kell a ház papírjait. Attól, hogy a tulajdoni lapon egyedül Balázs szerepel, még nem biztos, hogy jogszerűen adhatta el a házat a tudtod nélkül. Házasságban vettétek, igaz?
– Igen – bólintott Eszter. – De azt mondta, az első részlet az ő pénze volt, és jogilag is csak az ő neve van rajta.
– Ez ennél jóval összetettebb – Kinga most már gyorsan, rutinosan beszélt. – Amit házasság alatt vásároltok, az főszabály szerint közös vagyonnak minősül, még akkor is, ha csak az egyik fél nevére írták. Meg kell néznünk, nincs-e valami kiskapu, amire hivatkozhat. Gyere, addig én beleásom magam az ügybe.
Amikor Eszter letette a telefont, mintha kicsit könnyebb lett volna a mellkasában a szorítás. Kinga mindig olyan volt számára, mint egy mentőöv – karakán, szókimondó, de a barátaiért tűzbe menő szívvel.
Összekészítette a táskáját: a laptop, a ház papírjai és néhány palack víz került bele – sejtette, hogy hosszú nap vár rá. Mielőtt elindult volna, lassan körbejárta a házat, megérintette a falakat, mintha minden tárgytól külön-külön búcsúzna. A hálóban megakadt a szeme a régi komódon, amit annak idején együtt újítottak fel Balázzsal. Kinyitotta az egyik fiókot – ott feküdt egy összehajtott, régi cetli, az első házas évükből: „Eszter és Balázs, örökké”. Összegyűrte a papírt, és a szemétbe dobta.
– Örökké… – húzta el a száját keserűen. – Persze.
Kinga belvárosi, kicsi, de otthonos irodájában friss kávé illata keveredett a papírok szagával. Kinga szürke kosztümben ült az íróasztal mögött, az asztalt akták borították. Vörös haját magas lófarokba fogta, szemüvege az orra hegyén billegett.
– Na, mutasd, mid van – intett, amint Eszter belépett.
Eszter sorra elé tette a dokumentumokat: az adásvételi szerződést, a tulajdoni lap másolatát, a házassági anyakönyvi kivonatot, amit eddig képtelen volt kidobni. Kinga összeráncolt homlokkal nézett át minden iratot.
– Hm – szólalt meg egy idő után. – A ház valóban egyedül Balázs nevén fut. Viszont itt a bökkenő. Látod? – rábökött az adásvételire. – Egyértelműen szerepel benne, hogy a vételkor házasok voltatok. Ez pedig azt jelenti, hogy a ház közös vagyonnak számít. Nélküled, a te közjegyzői hozzájárulásod nélkül nem köthetett volna érvényes adásvételt.
– De azt mondta, már eladta! – Eszter kétségbeesetten széttárta a karját. – És hogy a vevő már le is tette a foglalót!
– Várj csak – Kinga felpillantott a monitorjáról. – Megnéztem a nyilvántartást. Az ügyletet még nem jegyezték be. Tehát jogilag egyelőre továbbra is a te házad is. Ha viszont a foglalót már lerakták, biztosan igyekezni fognak lezárni a folyamatot. Gyorsan kell lépnünk.
– És mit tehetünk? – a torkát újra a pánik szorította.
– Először is benyújtunk egy kérelmet a Földhivatalhoz, hogy függesszék fel a bejegyzést – közben Kinga már gépelt. – Aztán jön a per. Ha Balázs a hozzájárulásod nélkül kötött szerződést, azt meg lehet támadni a bíróságon. De készülj fel, Eszter, hogy mindent be fog vetni. Ismered.
Eszter bólintott. Ismerte. Balázs mindig is a manipuláció nagymestere volt. A házasságuk alatt addig forgatta a szavakat, míg végül ő kérte bocsánatot olyan dolgokért is, amikhez semmi köze nem volt. De most más volt a helyzet. Most nem akart többé meghátrálni.
– És ha mégis elbukom? – kérdezte halkan.
Kinga a szemüveg fölött nézett rá.
– Nem fogsz – mondta határozottan. – Nem engedem. De össze kell szedned magad. Kemény menet lesz.
Amikor Eszter hazaért, a verandán egy cetlit talált. Gondosan formált betűk, egyértelműen nem Balázs kézírása: „Eszter, kérem, hívjon vissza. Fontos. Brigitta, az ingatlanközvetítője.”
– Ingatlanos? – húzta össze a szemöldökét Eszter.
Felhívta a cetlin szereplő számot. A vonal túlsó végén egy nő mutatkozott be Brigittaként, aki a ház eladását intézte. A hangja barátságos volt, mégis higgadt és szakmai.
– Eszter, tisztában vagyok vele, hogy ez most nehéz önnek – kezdte Brigitta. – Balázs azt mondta, ön is tud a ház eladásáról, de én ilyenkor mindig átnézem a papírokat. Feltűnt, hogy a házasság alatt vették az ingatlant, ezért gondoltam, jobb, ha közvetlenül öntől kérdezem meg: adott ön beleegyezést az adásvételhez?
– Nem – vágta rá Eszter. – És nem is fogok.
– Értem – Brigitta egy pillanatra elhallgatott. – Ebben az esetben gondban vagyunk. A vevő már átutalta a foglalót, és Balázs nagyon sürgeti, hogy mielőbb lezárjuk az ügyletet.
– Erre nem volt joga – Eszter hangja a dühtől remegett. – Ez az én otthonom is!
– Megértem önt – válaszolta halkan Brigitta. – Javaslom, találkozzunk holnap személyesen. Elmondok mindent, amit tudok az ügyletről. Talán találunk olyan megoldást, ami mindenkinek elfogadható.
Eszter igent mondott, bár belül forrt benne minden.