A kopogás olyan váratlanul hasított bele a csendbe, hogy Kinga összerezzent, mintha álomból riasztották volna fel. A régi, megült plüsskanapén kuporgott, takaróba burkolózva, és elmerülten figyelte a kandallóban táncoló lángnyelveket. Odakint hóvihar tombolt: a szél üvöltve rázta a kéményt, és pillanatok alatt betemette hóval a hegyi falucska keskeny ösvényeit. Kinga nem számított látogatóra. Ilyen ítéletidőben senki épeszű ember nem hagyta volna el a meleg otthonát.
A kopogás megismétlődött, ezúttal erősebben, sürgetőbben. Kinga félresöpörte a takarót, felállt, és a bejárathoz lépett. Megállt egy pillanatra, fülelve. A süvítő szél hangján át is átszűrődött egy rekedt, el-elcsukló hang.
– Segítsen… Kérem…
Kinga szívét összeszorította a nyugtalanság. Félrehúzta a reteszt, és kitárta az ajtót. A küszöbön egy férfi állt. Magas, csontsovány alak volt, beesett arccal, jéggé fagyott kézzel, egész testében remegett a hidegtől. Ruháját vastag hóréteg borította, arcán pedig mintha a fájdalom fagyott volna meg.
– Mi történt magával? – kérdezte Kinga, félreállva, hogy utat engedjen az idegennek.
– A vihar… Elvesztem… Majdnem megfagytam… – préselte ki magából a férfi, mintha minden szóért külön meg kellett volna küzdenie.
Kinga segített megszabadulnia az átázott ruháktól, meleg plédbe csavarta, és leültette a kandalló elé. Vizet tett fel melegedni, majd illatos gyógynövénykeveréket szórt bele, aztán a gőzölgő italt odanyújtotta a férfinak.
– Igyon. Ez felmelegíti.
A férfi mohó kortyokban nyelte a forró teát, és lassan alábbhagyott a reszketése. Kinga közben alaposan szemügyre vette. Olyan negyvenesnek tűnt, de a mély ráncok és az őszülő halánték arról árulkodtak, hogy az élet nem bánt vele kesztyűs kézzel. Sötét szemei mélyen ültek, és valami nehéz, fáradt szomorúság ült bennük.
– Hogy hívják? – kérdezte Kinga.
– Ferenc – felelte a férfi, és visszaadta a bögrét.
– Én Kinga vagyok. Nem idevalósi, ugye?
– Nem. Én… író vagyok. Azért jöttem ide, hogy befejezzem a könyvemet. Kibéreltem egy kis házat a falu szélén.
Kinga bólintott. Ismerte azt a házat. Öreg, elhagyatott viskó állt ott, közvetlenül az erdő peremén.