A jubileumomon jéghideg zuhanyra ébredtem – a férjem úgy döntött, így keltsen, mert az anyja és a húga már félúton jártak hozzánk.
Anna Varga betöltötte a negyvenet. Előző este még egyszer átfutotta a vendéglistát, fejben elrendezte, ki hová üljön majd az étteremben. Két hónappal korábban foglalt asztalt – egy kis különtermet tizenkét főre: barátok, kollégák, néhány távolabbi rokon. Maga elé képzelte, ahogy elegáns ruhában ül, hallgatja a pohárköszöntőket, nevet a barátnői viccein. Kerek születésnap, fontos mérföldkő – szerette volna igazán szépen megünnepelni.
Péter Nagy azon az estén furcsán viselkedett. A kanapén kuporgott, a telefonját bámulta, és megállás nélkül pötyögött. Anna rákérdezett, történt-e valami a munkahelyén, de Péter csak legyintett:
— Semmi extra. Holnap úgyis szabadnapod van, engedd már el magad egy kicsit.
Anna majdnem megkérdezte, nem felejtette-e el a közös vacsorát az étteremben, aztán mégsem tette. Nem akart emlékeztetni. A férje tudott a programról, maga mondta, hogy kivesz egy nap szabadságot, és elkíséri. A különös viselkedést a kimerültség számlájára írta – Péternek húzós hete volt a raktárban, ahol menedzserként dolgozott.
Kellemes izgalommal bújt ágyba. Úgy érezte, a másnap szép nap lesz.
A hideg rázta fel. Jéghideg vízcseppek csattantak az arcán, ő pedig felpattant az ágyban. Összeszorította a szemét, a tenyerével letörölte a vizet az arcáról, és meglátta Pétert. A férje ott állt előtte egy műanyag palackkal a kezében, az arcán bosszúság ült.
— Kelj fel! Anyám és Nikolett már úton vannak, segíts megteríteni!
Anna felült, még mindig nem értette, mi történik. A víz végigcsorgott a nyakán, a pizsamája a testéhez tapadt. Elöntötte a forróság, de nem jött ki hang a torkán – az agya egyszerűen nem akarta befogadni a helyzetet.
— Péter… te… ezt most miért? — tudta csak kinyögni végül.
A férje már fordult is kifelé, félvállról még odavágta:
— Nincs idő lustálkodni! Mozgás, mindjárt itt a vendégsereg!
Anna ott maradt a nedves lepedőn ülve. A szíve kalapált, a keze remegett. Legszívesebben sikoltott volna, mégis lassan felállt, és átbotorkált a fürdőszobába. Megmosta az arcát hideg vízzel, aztán belenézett a tükörbe. Negyven éves. Születésnap. És a férje úgy önti le vízzel, mint valami rakoncátlan kölyköt.
Visszament a hálóba, felkapta a meleg otthoni nadrágját és egy pulóvert. A haja csapzottan, nedvesen lógott, de nem volt idő megszárítani – Péter már csörömpölt a konyhában. Anna kiment, és látta, hogy a férje kapkodva pakolja az edényeket az asztalra.
— Péter, miféle vendégek? Ma az étterembe megyünk, elfelejtetted?
A férje megfordult, letette a tányérhalmot a pultra, és nagyot sóhajtott.
— Anna, ne bolondozz már, minek az az étterem? Anyám meg Nikolett itt, otthon akarnak felköszönteni, rendes családi körben. Normális emberek így ünnepelnek, nem valami idegen helyen.
Anna pislogott, mintha arcul ütötték volna.
— Családi körben? Megbeszéltük, hogy nem így lesz. Lefoglaltam az asztalt, értesítettem mindenkit!
— Te hívtad meg őket. Én nem kértelek, hogy cirkuszt szervezz. Anyám mondta, hogy reggel átjönnek, nem vághattam rá, hogy ne. Ha előre szólok neked, megint jelenetet rendeztél volna.
— Jelenetet? — Anna hangja lehalkult, de élessé vált. — Péter, ez az én születésnapom. A negyvenem.
— Pontosan. Ezért is akar anyám személyesen felköszönteni. Ne feledd, ő az anyósod.
Anna már nyitotta a száját, hogy visszaszóljon, de Péter már újra ide-oda mászkált a konyhában: feltette a vízforralót, előhúzta a hűtőből a felvágottat, sajtot, vajat. Gyors, ideges mozdulatokkal dolgozott. Rá se pillantott Annára. A csend nyomasztóan rájuk telepedett, de nem volt mit hozzátenni. A lényeg már elhangzott.
— Nem fogom lemondani az éttermet — mondta végül kimérten, de határozottan.
— Nem is kell. Előbb anyámék itt lesznek, letudjuk a köszöntést, aztán elmehetsz a kis éttermedbe. Bőven belefér minden.
— Ők meg reggelre jönnek, Péter! Nekem készülni kell, sminkelni, hajat csinálni!
— Majd lesz rá időd. Egy csomó óránk van még. Most inkább ne ácsorogj, segíts, ne úgy nézz ki, mint egy viaszszobor.
Anna ökölbe szorította a kezét. Legszívesebben visszament volna a hálóba, magára zárta volna az ajtót, de tudta: ha nem száll be, Péter fog jelenetet rendezni. A férje mesterfokon tudott bármilyen ellenkezést hisztinek beállítani, és utána őt bélyegezni önzőnek.
Felkapott egy kést, és nekilátott a kenyér szeletelésének. Péter tálra rendezte a felvágottat, kinyitotta a lekvárt, előkotorta a cukortartót. Mint egy gép, úgy mozgott, közben ügyelt rá, hogy ne nézzen a feleségére. A csend nyugtalanító volt, de egyikük sem szólalt meg.
Alig húsz perc telt el, megszólalt a csengő. Péter sietve indult ajtót nyitni, közben megigazította az inge gallérját. Anna a konyhában maradt, kezében a vajazókéssel. A mellkasa szorított, a légzése felgyorsult.
Az ajtó kinyílt, és a folyosón végigvágott Nikolett éles, kiabáló hangja:
— Péterkém, szia! Itt is vagyunk, ahogy ígértük!
Nikolett után belépett az anyós, Erika Kovács, egyik kezében sárga krizantémcsokrot szorongatva, a másikban egy nehéz bevásárlószatyorral. A sógornő két, szalaggal átkötött dobozt cipelt.
— Anyu, add csak ide — Péter átvette tőle a virágot és a szatyrot.
Erika beljebb sétált, levetette a kabátját, és csak ezután fordult Anna felé. Végigmérte tetőtől talpig, a tekintete megakadt a még nedves haján és a házikardigánján.
— Az ünnepelt, és még csak nem is vagy kisminkelve! Rendesen felöltözni se volt időd?
Anna összeszorította az állkapcsát.
— Jó napot kívánok, Erika. Nikolett.
Nikolett az anyja nyomában belépett, letette a dobozokat az előszobai asztalkára, és fél kézzel átölelte Annát, miközben a másikkal tovább pötyögött a telefonján.
— Boldog születésnapot! Negyven… hát ez már nem gyerekcipő, mi? Most aztán tényleg nem vagy kislány.
Anna csak bólintott, a szavak valahol bent rekedtek. Legszívesebben közölte volna velük, hogy senki nem kérte, hogy ma jöjjenek, hogy teljesen más tervei voltak, és ezen a napon egyáltalán nem vágyott a társaságukra. De inkább lenyelte.
Erika bevonult a konyhába, végigmérte az asztalt, amit már nagyjából megterítettek.
— Na, ez még úgy-ahogy elmegy. Bár én dobnák össze legalább egy rendes salátát. Anna, van majonézed? És főtt krumpli?