Az ajtó úgy csapódott be, hogy a szekrényben finoman összecsörrent az edény. Laura Szabó megdermedt a tűzhely előtt, két kézzel szorította a fakanalat. A szíve valahol a torkában vert.
– Megint semmi sincs kész! – csapta a kanapéra a táskáját Balázs Molnár, aztán nehéz léptekkel beviharzott a konyhába. – Reggel óta robotolok, mint egy barom, te meg mit csinálsz? Ülsz itthon, gondolom, sorozatokat bámulsz!
Némán kavargatta a mártást. A hallgatás lett az utóbbi három évben a legfőbb tudománya. Válaszolni értelmetlen, vitatkozni csak még rosszabb. Balázs úgyis talál valamit, amibe beleköthet.
– Hozzád beszélek! – lépett egészen közel, és Laura Szabó megérezte az arcszesze illatát, keveredve valami mással… Női parfüm? Nem, biztos csak képzelődik. Talán.
– Öt percen belül kész a vacsora – mondta halkan, lesütött szemmel.
– Öt perc! – utánozta gúnyosan. – Este hétre hazaérek, erre ő azt mondja: öt perc! Tudod, mit csinál Mira Papp? Terített asztallal és mosollyal várja a férjét. Nem ezzel a…
Legyintett, mintha csak egy tolakodó legyet hessentene el. Mintha ő, Laura Szabó, puszta nyűg volna, fölösleges teher.
Mira. A titkárnője. Mostanában egyre gyakrabban került szóba. Egyszer Mira ezt tudja, másszor Mira azt érti meg. Laura összeszorította a fogát, és tovább kezdett teríteni.
A vacsora feszült csöndben zajlott. Balázs a telefonját bámulta, pötyögött valamit, olykor elvigyorodott. Laura Szabó a krumplit túrta a villájával; enni nem bírt – olyan gombóc ült a torkában, hogy egy falat sem akart lemenni.
– Holnap jön anyám – vetette oda, le sem véve a szemét a kijelzőről. – Csinálj valami normálisat. Nem akarom, hogy azt higgye, éhen tartasz.
Margit Boros. Az anyósa külön fejezet volt az életében. Soha nem tartotta méltó párnak a fiához. „Legalább főzni tudsz?” – ez volt az első mondata, amikor megismerkedtek. Onnantól kezdve minden találkozó vizsgává változott, amelyen Laura újra meg újra megbukott.
– Rendben – felelte gépiesen.
Balázs végre félretette a telefont, és a feleségére pillantott. Tekintete hideg volt és méricskélő.
– Jobban tennéd, ha kussban maradnál, és ülnél a fenekeden otthon! Az a dolgod, hogy legyen kaja a hűtőben, meg állj a tűzhely mellett! Másra úgysem vagy jó, te szerencsétlen tyúk!
A szavak súlyosan lógtak a levegőben. Laura lassan felnézett. A szemében nem csillant könny – a könnyek valahol fél éve elfogytak. Valami más volt ott. Üresség. Hideg, kiégett, kormos üresség.
– Komolyan mondom – folytatta Balázs, mintha a hallgatása csak még inkább felbátorította volna. – Ülj csak szépen itthon, foglalkozz a háztartással. Minek neked az a hülye tanfolyam? Angol nyelv… ugyan, kinek kell a te angolod? Azt hiszed, most már te vagy a királyné?
A „tanfolyamok”. Fogalma sem volt az igazságról. Azt hitte, csak az idejét szórja el valami ostoba órákon. Pedig Laura az elmúlt három évben levelezőn elvégzett egy üzleti adminisztrációs képzést, pénzügyi menedzsmentből és marketingből is vizsgázott, mindent letett. Éjszakánként a laptop fölé görnyedt, amikor ő aludt. Nappal, míg Balázs a munkahelyén volt, főzés és takarítás között tankönyveket bújt.
Minden oklevelet egy régi cipős dobozba rejtett, fenn az ágy fölötti beépített szekrényben. Minden bizonyítvány egy titkos fegyver volt, jegy egy másik életre.
– Egyáltalán figyelsz rám? – csapott az asztalra a férfi.
– Igen – válaszolta egyenletes hangon Laura, majd felállt. – Leszedem az asztalt.
Gépi mozdulatokkal szedte össze a tányérokat, rakta a mosogatóba. A keze magától dolgozott, a gondolatai valahol egészen máshol jártak. Abban az életben, amelyet apró, gondosan elrejtett téglákból épített magának, az éjszakák sötétjében.
Másnap megérkezett Margit Boros. Karcsú, elegáns asszony volt, szalonból frissen kikerült frizurával, kifogástalan, drága hatású manikűrrel.
– Drága Laura Szabó – érintette meg alig érezhetően menye arcát, mintha levegőt csókolna. – Mintha lefogytál volna. Balázs nem etet rendesen?
Ilyen volt a humora. Laura erőltetett mosolyt biggyesztett az arcára.
– Fáradjon be, Margit Boros. Az ebéd már majdnem kész.
Az asztalnál az anyós a barátnőiről beszélt, a nyaraló felújításáról, az új körömszalonról. Balázs helyeselt, néha felnevetett. Laura Szabó tálalta a levest, hordta a másodikat, letörölte a véletlenül kilöttyent vizet.
– És te, Laura, még mindig csak otthon ülsz? – kérdezte egyszer csak Margit, végigmérve a menyét.
– Igen – felelte röviden.
– Helyes – bólintott az anyós. – A nőnek az a dolga, hogy a házat rendben tartsa, tisztaság legyen, meg otthonosság. Én is egész életemben Kálmán Pintér körül teremtettem a meleget. És ő ezt mindig megbecsülte, hadd jegyezzem meg.
Balázs elmosolyodott, és összenézett az anyjával.