A gyerekek egész nap visítanak, mintha megbolondultak volna. Hol mesét követelnek, hol azt, hogy vigyük le őket a játszótérre. Ha a nagyobbik rákezd a bőgésre, a kicsik azonnal ráhangolódnak – olyan üvöltözés kerekedik, mintha valami sziréna ordítana a lakásban.
Hétvégén pihenni egyszerűen lehetetlen: kora reggeltől zeng a ház a lármától, rohangálnak föl-alá, kiabálnak. A menyem egyáltalán nem bír a gyerekekkel. Se jó háziasszony, se jó anya – a lakásban örökös kupleráj, minden szanaszét, a játékok ott hevernek, ahol épp leesnek. Az én otthonomban ilyen felfordulás soha nem fordulhatott volna elő.
Végül elhatároztam, hogy leülök beszélni a fiammal.
– Fiam, ideje lenne külön költöznötök. Felnőtt ember vagy, vállalnod kellene a felelősséget a saját családodért.
– De mama, nekünk itt nagyon megfelel. Három szoba, mindenkinek jut hely.