Gabriella Németh a tűzhely előtt állt, fakanállal kavarta a borscsot, amikor Lajos Orsós mondata úgy csapódott belé, mint egy pofon.
– Te itt senki vagy – az én pénzemből élsz! – mordult rá, és a reggeli után üres tányérját a konyhaasztalra vágta. – Harminc évig csak ültél otthon, gyereket pesztráltál, most meg még igényeid is lettek!
Mi váltotta ki ezt a kitörést? Mindössze annyit kért tőle, hogy vegyenek egy új mosógépet. A régi, hűséges „veterán” tizenöt év szolgálat után végleg felmondta a szolgálatot.
– Lajos, nem svájci villát kunyerálok, – mondta halkan Gabriella Németh, úgy, hogy közben rá sem nézett. – Csak egy egyszerű gépet, a legegyszerűbbet.
– Egyszerűt! – gúnyolódott a férfi. – És mégis ki fizeti ki? Talán azt hiszed, a pénz csak úgy magától potyog a zsebembe?
Gabriella lassan letette a kanalat. Harmincnégy év házasság. Harmincnégy éven át kelt fel hajnalban, hogy reggelit készítsen neki. Amikor a férfi még csak építési vállalkozásának alapjait rakta le, ő intézett minden papírmunkát, éjszakákon át görnyedt a számlák fölött, miközben Lajos már aludt. Feladta az állását az iskolában, ahol imádták a gyerekek és a kollégák. Két gyermeket szült és nevelt fel. Vitte a háztartást, művelte a kertet, és gondját viselte Lajos beteg édesanyjának egészen az asszony haláláig.
És most mit kap mindezért? „Te itt senki vagy.”
– Tudom, hogy most szűkösebben állunk anyagilag, – próbált nyugodt hangon beszélni. – De talán részletre is megvehetnénk.
– Részletre! – robbant fel Lajos Orsós. – Könnyű mondani! És ki fogja visszafizetni? Én! Mint mindig, én! Te meg tovább ülsz majd a nyakamon!
Felkapta a kabátját, elindult kifelé, de az ajtóból még visszafordult:
– És ne nézz úgy, mintha bántanálak. Én csak kimondom az igazat. Semmit nem teszel hozzá a közösbe, csak viszed a pénzt!
Az ajtó úgy csapódott be mögötte, hogy beleremegtek az ablakok.
Gabriella a hokedlire roskadt, úgy érezte, mintha elernyedtek volna a lábai. Semmi hozzájárulás? Tényleg ezt gondolja róla? Vagy csak a düh beszél belőle?
A kezére pillantott – kérges, megdolgozott kéz volt, amelyet a kerti munka tett szárazzá, egy helyen égési sebheggel, amely akkor keletkezett, amikor az ünnepi tortáját mentette meg a leégéstől. Ezek a kezek pelenkázták a gyerekeket, ezek vasalták ingjeit, masszírozták a hátát a nehéz napok után. És most azt hallja: semmi hozzájárulás…
– Mit művelsz, te vén bolond… – suttogta, és letörölt egy áruló könnycseppet az arcáról.
Megcsörrent a telefon. A kijelzőn ez jelent meg: „Zsuzsanna Váradi”. Gyerekkori barátnő, az egyetlen, aki még a férjhezmenetele előtti Gabriellát ismerte.
– Szia, napsugaram! Mi újság? – csilingelte vidáman Zsuzsanna Váradi.
– Minden rendben, – füllentette Gabriella.
– Na ne már! Hallom a hangodon, hogy valami történt. Megint Lajos?
Zsuzsanna mindig átlátott rajta. Gabriella nem bírta tovább magában tartani, és elmesélte a reggeli jelenetet.
– A fenébe… – szaladt ki Zsuzsanna száján egy olyan cifra káromkodás, hogy Gabriella el is mosolyodott. – Te jó ég, Gabi, mikor fogod már végre felfogni, hogy aranyat érsz, nem pedig lábtörlő vagy a szeme előtt?
– Könnyű ezt mondani. De mit kezdjek magammal? Ötvenkilenc évesen, gyakorlatilag munkatapasztalat nélkül…
– Munkatapasztalat nélkül? – háborodott fel Zsuzsanna. – Hiszen tanítónő vagy végzettség szerint! Arany kezed van, úgy főzöl, hogy egy étterem is megirigyelhetné, a gyerekekkel pedig olyan türelmesen bánsz, ahogy kevesen! Ne beszélj már butaságokat!
Gabriella elhallgatott, gondolataiba mélyedt. Hiszen tényleg… A minap a szomszéd kérte meg, hogy segítsen az unokájának matematikából. A kislány egy hónap alatt a kettes-hármasokról ötösre tornászta fel a jegyeit. Az anyja pedig majdnem sírva hálálkodott…
– Figyelj csak, – szólalt meg határozottan Zsuzsanna, – holnap átmegyek hozzád. Ezt komolyan át kell beszélnünk.
Másnap Zsuzsanna már ott is termett nála, hóna alatt egy laptop, a szemében elszántság.
– Na, barátném, vége a sajnálkozásnak! – jelentette ki, miközben leült a konyhaasztalhoz. – Most szépen megtervezzük a függetlenségedet.
Gabriella teát tett fel, majd bizonytalanul letelepedett mellé.
– Zsuzsi, biztos, hogy nem túlzás ez? Tegnap este hazajött, bocsánatot kért… Azt mondta, ideges volt a munkahelyi gondok miatt.